Fordulópont

Tegnap, elalvás előtti nagyjából egy óra forgolódás közben rájöttem: változtatnom kell.
Az egész ott kezdődött, hogy kaptam egy nagyon hasznos véleményezést erről a blogról (itt is szeretném megköszönni!), ami szépen rávilágított arra, hogy szelektálnom kell.
Ezt már én magam is éreztem, hiszen rengeteg olyan hobbim volt, amit csak pár hétig űztem, és utána eltűnt a lelkesedésem. Most is lettek volna terveim, de ha racionálisan akarok gondolkodni, be kell látnom, hogy teljesen feleslegesek ezek az elképzeléseim, mivel semmiféle sikerélményt nem érnék el, illetve borzasztóan elaprózódnék, és nem jutna időm arra, amit igazán szeretnék.
De ez nem csak a szabadidőmre vonatkozik. Hiába nem vagyok a pártján ezeknek a "hűha, most épp tinédzser vagyok"-féle hűhóknak, de most vagyok szerintem abban a korban, amikor próbálom megtalálni önmagam. És arra jutottam, hogy kezdésként sokkal nyitottabnak és őszintébbnek kellene lennem. Ezt most nyilván nem azért mondom, mert eddig csak hazudoztam, hanem szerintem igenis ki kellene mondanom azt, amit gondolok. Túl sokat csalódtam már, és mindent, ami megbántott, úgymond "lenyeltem". Ezzel pedig semmi sem lett jobb, és most, hogy úgy érzem, egy újabb hasonló időszak következik, nem akarok még egyszer a saját csapdámba kerülni, és nagyon el szeretnék elkerülni egy újabb érzelmi "hullámvölgyet".
Ehhez pedig az kell, hogy merjek önmagam lenni, és csak olyanoktól függjek, akikben tényleg érdemes megbízni.
Úgyhogy most így állunk. Nem mondom, hogy minden rendben van velem, de már belefáradtam. Elegem volt, és ehhez valóban "új életet kell kezdenem". Azt pedig majd meglátjuk még, hogy ez egy búcsúbejegyzés volt-e...

Filmek, amiket meg KELLETT néznem #1 - A beavatott

Na, ez tipikusan egy olyan film, amit olyannak, aki nem olvasta a könyvet, ESZÉBE NE JUSSON MEGNÉZNI!!! (és azoknak egyébként nem is nagyon érdemes továbbolvasni, bár a spoilerek "láthatatlanok")

Mit ne mondjak, többet vártam. Már elképzeltem, hogy milyen ódákat fogok majd róla zengeni. De ha a könyvet sem éreztem (márpedig tényleg nem) 100%-osnak, akkor a film a közelében sincs.
Csalódott mégsem vagyok, hiszen pontosan tudom, hogy egy brutálisan hosszú könyvet nem lehet tökéletesen egy két órás filmbe. Pontosan ezért nem akarok nagyon kritizálni.
Az viszont nyilvánvaló, hogy a sztori (majdnem) legfontosabb támpillérei kimaradtak. Gondolok itt arra, hogy egyik pillanatról a másikra Beatrice összehaverkodik két emberrel, de semmi előzmény.
Vagy: az általam nagyon várt romatikus résznek konkrétan kampec, ugyanis Négyes és Tris beszélgetnek, a következő pillanatban pedig már egymás torkán akarják lenyomni a nyelvüket.
Összességében, és talán ez is fejezi ki a véleményemet (és attól tartok a tényeket is) az egész cselekményről: mindenbe kicsit belekaptak, és még nekem is, úgy, hogy becsülettel elolvastam köynvet, ERŐSEN KONCENTRÁLNOM KELLETT, hogy egyáltalán felfogjam, most mi is történik. És ezt nagyon sajnálom.
Ami még szívfájdalmam, az a karakterek fontossága. Ugyanis a két főszereplőn kívül egyiküknek sem volt jelentős szerepe. Mindenki csak úgy ott volt, és szépen teljesítette is a "feladatát", de ennyi. Például Miles Teller, akire tényleg nagyon kíváncsi voltam, mondjuk 5 olyan jelenetben szerepelt, ahol 2 mondatnál több jutott neki.
Viszont!!! Shailene Woodley tényleg tehetséges, jól állt neki Tris karaktere.
És a legfontosabbat hagytam utoljára: THEO JAMES♥♥♥
Jééézusom, az az ember... Már amikor először megláttam az arcát a legelső jelenetében, én meghaltam. Végem volt. Imáááádom♥ Bár ugye az "összesűrítés" miatt róla sem tudtunk meg sok mindent, de a lényeg itt szerintem az, hogy a "filmbéli" Négyes ezerszer jobban megszerettem, mint a "könyvbélit". És ez azért a színész jelenlététől, kisugárzásától(!!!), és tehetségétől függ. Én komolyan nem értem, hogy miért nincs százmillió világhírű filmje. Na mindegy, megvan, hogy kiről fogok most képeket gyűjteni...

Végül is nem volt vészes, bár nem hiszem, hogy a közeljövőben újra megnézem. Jobb, ha könyvről megmaradt szebb emlékeket őrzöm tovább.
Meg azért kicsit levon az élvezhetőségből az is, hogy angol szinkron és magyar felirat helyett magyarul, és spanyol(!!!) felirattal találtam meg, halk volt, emberi fejek lógtak bele a képbe, de amúgy tényleg nem bánom, hogy megnéztem.

Amilyen zenéket hallgatok...

Általában igyekszem olyan számokat kirakni, amiket szeretek, de sokszor nagyon nehéz dolgom. Legfőkébb azért, mert semmi rendszer nincs a kedvenceim kiválasztásában. Gondolok itt arra, hogy meghallok egy olyan számot pl. a rádióban, amit régóta keresek, vagy szimplán csak tetszik, és utána azt hallagatom. Ezért gyakran egy-egy előadónak csak egyetlen számát szeretem, és szerintem ezért nem érdemes megosztani.
Másrészt pedig azért, mert gyakorlatilag napról napra változik a kedvenceim listája, és amit tegnap ki szerettem volna ide tenni, mára elfelejtem.
De!!! Most megpróbálkozom a lehetetlennel, hátha sikerül kicsit rendszerezni a jelenlegi(!!!) ízlésemnek megfelelő dalokat. Tuti, hogy nem lesz teljes a lista, mert száz, hogy nem fog minden az eszembe jutni. Szóval:

1. A kedvenc albumaim, és az előadóiknak a régebbi számai (is)

• Save Rock and Roll (Fall Out Boy)
• Unorthodox Jukebox (Bruno Mars)
• Tattoos (Jason Derulo)

(Nyilván itt található a kedvenc együttesem, és a két kedvenc énekesem)

2. "Lájtosabb" rap-számok (számomra ez olyan dalokat jelent, amikben van rendes dallammal rendelkező énekbetét)
= Wiz Khalifa "nótái", különös tekintettel ezekre:

• We Own it
• Young&Wild&Free
• Work Hard, Play Hard
• Black and Yellow
• No Sleep

És!!! Macklemore & Ryan Lewis - Can't hol us

3. Ezek azok az együttesek, amiknek még eléggé sok számukat szeretem és ismerem:

• Little Mix
• Pentatonix
• One Direction (nagyon erős túlzással)

4. Kedvenc "listáim" (ezeket később majd szeretném közzé tenni részletesebben):

• 1920-as évek
• "Peace-lista"
• Latinos, valamint rock számok - rég voltak frissítve

5. Egyéb, amiket mostanában ismertem meg:

• Shakira - Dare & Empire
• Tom Odell - Another love
• Katy Perry - Dark Horse
• Conor Maynard - R U Crazy & Turn Around, stb.

6. + azok a számok, amiket mostanában raktam ki

Hogy egy kicsit írjak a zenehallgatási szokásaimról, és az általános ízlésemről:

• Gyakran csak kijelölök egy rakat viszonylag új számot, és azokat hallgatom teljesen véletlenszerűen
• Beírok a keresőbe egy betűt (mármint a zenés mappámban), és amiket kidob eredményként, azokat jelölöm ki

Általános ízlésem:

• Pop (majdnem mindenevő vagyok, de leginkább a kedvenc előadóim dalait szeretem)
• Rock (szigorúan nem heavy metal, pl. Nickelback, bár annak a korszakomnak már vége)
• R&B (Bruno Mars ide is tartozik, nem?)
• "lájtos rap"
• +még olyan NEM szélsőséges műfajok, amik most nem jutnak az eszembe

Ennyi lett volna :)

"A Lavina"

Az egész úgy kezdődött, hogy elolvastam A Beavatottat. Mint már korábban is írtam, teljesen bezsongtam, mert meg akartam nézni a filmet.
A másik vonalon pedig csak annyi történt, hogy mindig is volt egy listám olyan filmekről, amiket meg szerettem volna nézni, egészen régebbiektől az újakig.

Mivel most fejeztem be a könyvet, elkezdtem a keresni az adaptációról véleményeket, stb. Aztán ráakadtam egy olyan cikkre, amiben nálunk még nem bemutatott filmeket soroltak fel, és ott akadtam rá Dylan O'Brien egyik filmjére, amiről még csak nem is tudtam!!!

Ééés, itt indult el maga a történet: szépen sorban, olyan színészeknek a filmjeit gyűjtöttem össze, akiket nagyon szeretek, és érdekel a munkásságuk. Nagyjából húszat találtam...

Most azon gondolkodom, hogy érdemes-e ezért a párért majd létrehozni egy külön címkét. Arra biztosan jó lenne, hogy könnyebben vissza lehessen őket keresni...
Érdemes? (ha van kedved megírni nekem, íratkozz fel és kommentelj, vagy oldalt a véleményező "űrlapot" töltsd ki, és már jön is nekem a privát e-mail /a név lehet kamu, az e-mail szerintem nem/)

Tehát most szépen lassan meg szeretném nézni a "kiválasztottjaimat", és így rendszeresebben, bejegyzés-sorozatként szeretném majd őket értékelni, hátha ti is kedvet kaptok valamelyikhez! :)

Veronica Roth - Divergent

Nos, már egy jóóóó ideje olvasom, de mindössze azért, mert rohadt hosszú egy könyv.
Az alapvető véleményem az, hogy szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle. De ezért most nem haragszom, ugyanis gyakorlatilag megfogalmazni sem tudom, mi volt a bajom... Na jó, mégis megpróbálom:
1. Először is az elvileg nagy meglepetést, hogy ki is Négyes (a főszereplő valójában) és túl hamar levágtam. Ennyit a rejtélyről.
2. Ehhez (is) kapcsolódik a következő kivetni valóm: a 'Négyes' név lefordítása. Szerintem maradhatott volna 'Four' (bár itt kell megjegyeznem, hogy kockázatot jelentett volna meghagyni az angol változatot, ugyanis így, hogy mindenki érti, hogy mit jelent a szó /bár szerintem ha első alkalommal megcsillagozzák, és a lap aljára kiírják a jelentést, az is jó lett volna/ szépen értelmet kapott ez a becenév a történet során)
3. A főszereplő csaj. Alapból nincs vele bajom, nem ellenszenves, bár nem is lett a kedvenem, csak az írónő egészen érdekesen oldotta meg a 'mesélését': E/1.-ben, és jelen időben olvassuk az egészet, miközben a gondolatait is megtudjuk, de az érzelmeiről valahogy semmit sem. (gondolok itt arra, hogy "nem bírja levenni a tekintetét Négyesről", de még magának sem vallja be gyakorlatilag, hogy jól néz ki, és belészeretett, viszont a következő fejezetben már smárolnak. szóval ilyen kis apróságok)
Ezt leszámítva az alapötlet nagyon bejött, bár hamár utópiás könyv (=a jövő társadalmának bemutatása), akkor Az Éhezők viadala jobban tetszett.
Magával a cselekménnyel még annyi a problémám, hogy a vége túl lett húzva (természetesen be kellett ékelni egy lázadást is), a bonyodalom, ami így a regény legvégére szorult, pedig lóg a levegőben, nem lett lezárva.
Amúgy tényleg jó könyv, bár a főszereplő srác nekem "csak" aranyos, és nem "lettem szerelmes" belé.
VISZONT!!!
A film miatt nagyon be vagyok zsongva, nagyon-nagyon meg szeretném nézni.
Mégpedig egyrészt azért, mert érdekel, hogy az általam elképzelt világot hogy mutatja be.
Másrészt pedig nyilván a színészek miatt.
1. Shailene Woodley - Az Utódok c. filmjét már láttam, az nem jött be (írtam is róla), de nagyon tehetségesnek tűnik, és mostanában sok filmje van.
2. Miles Teller - A Képszakadásban láttam, na, ott haláli volt. Most viszont nagyon érdekel, hogy milyen lett negatív karakterként.
3. Theo James - Nem tudom, láttam-e már egy filmjét is, de nagyon ismerős. Valószínűleg azért, mert hihetetlen James Franco-hasonmás. És!!! Amire a legjobban kíváncsi vagyok, hogy a korához (29 éves!!!) és a macsós kinézetéhez képest hogy fogja eljátszani az érzelmesebb részeket...

Győzelem!!!

És túl vagyunk rajta! Azért ez mégiscsak megkönnyebbüléssel jár... nem mintha tönkretettem volna magam a jó jegyért, de akkor is.
Tegnap ugye töri és angol volt. A töriről még mindig az a véleményem, hogy emelt szintű volt, mert olyan dolgokat kérdeztek, amikről még életemben nem is hallottam. Például amikor bibliai idézeteket kellett kipótolni személyekkel... na, ott majdnem dobtam egy hátast.
Szégyen szemre az angolt is elrontottam, ott a magnóhallgatás volt "csöppet" nehezebb, mint amire számítottam. Pár feladatnál egyébként nem volt egyértelmű az utasítás sem. Mindegy, annyira vészes azért nem lett.
Ma spanyolt írtam, meglepő módon ez sem volt nagyon nehéz, itt is csak a magnóval szúrtam el.
Úgyhogy most hátradőlök, olvasok, és nem csinálok semmit egészen estig, amikor is be fogom dobálni a cuccaimat a táskámba...

Kisérettségi

Most megkönnyebbültem. Egyrészt azért, mert a mai volt talán a legrázósabb nap (magyar-matek egymás után), úgyhogy most "Hawaii" van. Holnap töri lesz (ha jól sejtem, most fogom először kinyitni az atlaszomat), valamint angol, de arra nem fogok készülni.
Másrészt, rosszabbra számítottam. A magyarom ugyan közel sem lett hibátlan, ugyanis nem bírtam 400 szavas verselemzést írni. Oké, meg is érdemeltem, mert pont ezt az egy anyagot nem néztem át mégegyszer, és ha rendesen felkészülök, tuti jó lett volna. De tényleg mindegy. Viszont a feladatsor másik fele szerintem valami elképesztő nagy hülyeség volt. Például idegen szavakat kellett megmagyarázni, ami ugye nem is kapcsolódik a magyar nyelvhez.
A matekom viszont jobb lett, mint amit vártam (kopp-kopp), bár ilyenkor szokott kiderülni, hogy valamit csúnyán elnéztem, és csak jónak ÉREZTEM. Amúgy már fél órával előbb kész lettem, mindent átnéztem, még egy coszinuszos feladatom is jó lett (elvileg), pedig azt nem is tanultuk. Ez most egy kicsit dobott az önbizalmamon, mert teljesen egyedül jöttem rá a megoldásra. Viszont egy 2 pontosat valószínűleg elbuktam, de így is remek eredmény lehet, főleg, hogy számológép nélkül mentem...
És most következne a kisérettségi mottója: "... és ne hagyjon el benneteket a remény!"

A Nagy Pesti Kiruccanás Története (máj. 1.)

Szóval felugrottunk Pestre. Mivel kicsit el vagyok maradva, gyorsan foglalom össze a történteket, mert azok azért akadtak bőven.
Az egész ott kezdődött, hogy megtudtuk, hogy Ricciardo jön Budapestre. Két barátnőmmel így nekivágtunk hármasban a városnak (mindannyian Forma 1-őrültek vagyunk).
Vonattal mentünk, az út kellemes volt, semmi probléma nem volt. Felértünk a Keletibe, ahonnan azonnal a metróba mentünk. Mivel nem voltunk maximálisan felkészülve a tömegközlekedésre, az esetleges konfliktusokat pedig szerettük volna elkerülni, felvettük a három spanyol cserediák szerepét. Ebből aztán három erdélyi (egészen pontosan kolozsvári és csíkszeredai) turista lett, vagy fordítva. Már nem emlékszem, a lényeg az, hogy végül egy kolozsvári kürtöskalácssütő lánya/unokája(?), egy spanyol cserediák, és egy szintén erdélyi, de Pesten viszonylag járatos idegenvezető-szerűség barangolt a városban. Ezek voltunk mi, ugyebár.
Az első megállónk hosszas tanaokdás, és lehetséges úticélok megvitatása után a Deák tér volt, ahonnan a pirosról a sárga, 1-es metróra (földalatti) szálltunk át. Egyet emntünk csak, a végállomásra, a Vörösmarty térre.
Tulajdonképpen nem rémlik, hogy miért pont ezt választottuk, talán azért, mert a nyári "Szállodázás" központja is ez a környék volt. Mindenesetre lesétáltunk a Duna-partra, ahol már javában ment a légiparádé. A 2-es villamos üres, akkor épp nem használt sínjén állva néztük a gépeket, és képeket csináltunk: itt készült az első, "Szökőkút-szelfink". Nagyjából itt kezdődhetett a "Szelfi-day".
Ezután átugrottunk a közeli mekibe kajálni, ahol sikeresen megismerhettük Ricciardo vigyorgásban hasonmását, Gyurit (húú, remélem, nem olvassa ezt O_O). Meki után visszamentünk a repcsiket nézni, majd (ha jól emlékszem) átsétáltunk a Kossuth térre. Nem volt egy rövid séta, már fél egy(?) körül lehetett. Itt lőttük az első "Parlament-szelfit". Megint metróra szálltunk, most a Moszkva térre utaztunk (elnézést, Széll Kálmán tér): "Metró-, illetve Mozgólépcső-szelfik" kíséretében, így szerencsésen hülyének nézett minket a fél város, miközben nyomtuk a spanyol-erdélyi tájszólást, és vihogtunk össze.vissza. A spanyolul beszélésnek (hablatyolásnak?) akkor lett vége, amikor a metrón meghallottuk, hogy valaki eredeti, nyelvtanilag helyes spanyolt beszél...
A Moszkva térre azért ugrottunk át, mert fel akartunk menni a Várba. A probléma ott kezdődött, hogy nekem csak halványan rémlett, hogy honnan indul a busz, így találomra ültünk fel egyre, úgy, hogy gőzünk nem volt, hová megyünk. Itt csináltunk "Eltévedtünk-szelfit", valamint a szalonképesebb változat szerint "Hová a francba megyünk?-szelfit". Szerencsénk volt, bár majdnem korábban szálltunk le, a Mátyás-templomnál, de végül csak felértünk a várba. Mondanom sem kell, a buszon, ami meglehetősen kicsit volt mindenki minket hallgatott, többen hátra is fordultak...
A várban megnéztünk valami őrségváltást, majd kimentünk a vár falához képeket csinálni. Ott volt szerencsénk találkozni egy (magas) portugál fiatalemberrel. Állítólag helyes is volt, én arra emlékszem, hogy fülbevalója volt, és kifejezetten jól beszélt angolul. Szóval a srác felajánlotta, hogy csinál rólunk képet, és akkor mi is csinálhatnánk róla. Végül enyém lett a megtisztelő feladat, amit ő megköszönt, majd pár szót beszélgettünk vele. Megtudtuk, hogy angolul és portugálul beszél, először jár(t) Magyarországon/Pesten, és nehéz neki kiejteni a "köszönöm"-öt (megkérdezte, hogy hová valósiak vagyunk, és hogy van a nyelvünkön a "thank you").
Néhány másodpercnyi kellemetlen csend után elköszöntünk egymástól, mire mi észbe kaptunk, hogy legalább egy képet csinálhattunk vola vele, így a nyomába eredtünk, mivel volt még időnk a Ricciardo-féle "futamig". Közben inunkba szállt a bátorság, így másfelé sétáltunk, de aztán mégiscsak követni kezdtük. Mivel kicsit égő lett volna odaállni elé, és kérni egy közös képet, inkább a vár másik részébe mentünk át képeket csinálni. Jó sokat...
A futamra felültünk egy lépcső korlátjára, és bár csak egyszer láttuk a pilótát átsüvíteni a Lánchídon, jól szórakoztunk. Hozzá kell tenni, minden második ember megbámult minket (kezdve kigyúrt rendőrökkel, folytatva ázsiai turistákkal), még egy kétségtelenül beszívott fiú kiröhögött, a valószínűleg füves cigit szívó haverja pedig kis híján a fejünkbe fújta a füstöt. Dirket.
Lassan elindultunk visszafelé... amikor.... megpillantottunk egy Kodály-szobrot. Hogy ott milyen fényképek készültek?! Szétröhögtük az agyunkat, például a "Kodály-szelfin", valamint a "Keresd a hibát"-képen.
Miután kitomboltuk magunkat (normális kereteken belül, természetesen) visszabotorkáltunk megkeresni a buszmegállót, amit épphogy megtaláltunk buszindulás előtt. Újra a Moszkva térre mentünk, egy újabb mekis körre. Utána majdnem visszamentünk a Halászbástyához (át akartunk oda is menni), illetve a Mátyás-templomhoz, de végül egy 4/6-os villamos-út, és egy Margit-szigeti túra lett belőle. Itt is találkoztunk rikoltozó, gyanúsan vidám állapotban lévő fiatalokkal, akik egymás nyakába ugráltak(?). Biztos túl rég látták egymást...
Csodálos brit(?) akcentust hallgatva sétáltunk le a hídról a szigetre, ahol megcsináltuk a szökőkutat ("Szökőkút-szelfik"), majd a Duna-partra gyalogoltunk ("Dunapart-Parlament-Margithíd-szelfi"&"Homlok-szelfi)". Visszamásztunk a hídra, és átvillamosoztunk újra Pestre.
Egy rövidebb túra keretében a Kossuth térre sétáltunk, újabb "Parlament-szelfiket" készítve. Itt megtalált minket egy biciklis úriember...
Megkérdezte, hogy van valami Tabán út(?), mert ő a Vársoligetből jön, ahol már elkezdődtek a koncertek, de ahová ő menni akar ott még nem. Az volt a lényeg, hogy nagy kerülő lett volna neki valami (gondolom, ha a Margit-hídon megy), úgyhogy azt akarta tudni, merre nem olyan hosszú. És ezt úgy háromszor megismételte. Én pedig szintén háromszor megmondtam neki, hogy csak a Lánchíd van lezárva, így bárhol máshol mehet. Kiderült, hogy csak azt érti meg, hogy HANYADIK hídon kell átmennie. What the f*ck? Az értelmes magyarázatot nem érti? Aztán kiderült, hogy tényleg nem.... ugyanis vigyorogva, és túlságosan lelekesen magyarázta, hogy milyen kár, hogy nincs nála valami amivel meghálálhatná a segítségünket. Gondolt itt (idézem) "cukorkára, rágóra, füves cigire, whiskey-re, hagyományos cigire, valami porra, TAMPONra(!!!!), vagy esetleg sonka(vagy szalámi?)szeletre". És itt éreztük úgy, hogy ha egy lépést is közelít, mi elfutunk, de erre szerencsére nem került sor, így jó hangosan, és tisztán érthetően elköszöntünk tőle, és jó utat kívántunk.
E megrázó élmény után már meg sem kottyant egy ultrahosszú, és bizonytalan séta vissza a Vörösmarty térre. Be akartunk ugrani újra a mekibe, de kiderült, hogy lekésnénk a vonatot. Meghúztuk a lépéseket, de inkább arra jutottunk, majd megyünk a következővel. Így nem siettünk, és ismét Gyurinál kértük a kaját, én pedig, amíg a mosdóra vártam sorba, találkoztam egy volt tanárommal... jó, az túlzás, hogy találkoztam.
Közben a következő vonatot is lekéstük, de legalább nem kellett sietnünk vissza a Keletibe, és volt időnk teljesíttetni egy fogadást is... A földalattin készül egy újabb szelfi, majd fél órával vonatindukás előtt már a kivetítőtáblát néztük, ergó az előzőt is elértük volna...
Várakozás helyett ital-kereső körútra indultunk, sikertelenül.
Közvetlenül hazaindulás előtt két incidens is ért még minket: 1. nem tudtuk, melyik vonatra kell szállni, 2. ha jól emlékszem, 3 kedves fiúcska kért meg minket arra, hogy utazzunk velük. Mindezt a vonat ablakából tették. A kellemetlenség az volt, hogy valóban egy vonaton utaztunk velük...

Összességében állati jó nap volt, irtó sokat röhögtünk, remélem, nem csak én éreztem magam jól... Ismétlés hamarosan!!!♥

Tudom, hogy semmi értelme nincs ennek a bejegyzésnek, de úgy érzem, meg kell osztanom a világgal a boldogságomat!!!!!!!
Na, de vissza a szotir elejére.
Az egész ott kezdődött, hogy meghoztak egy szabályt. Még nagyon régen. Most nem mesedélutánt szeretnék tartani, úgyhogy a lényegre térek: kisérettségizni kell. 5(!!!) tantárgy kétéves tananyagából. Ugye a matek-magyar-töri kötelező, plusz vanna egy idegen nyelv, és egy választott tantárgy is, ahogy a normál érettségin is van/lesz.
És én eddig nem tanultam. Semmit. Illetve kidolgoztam a legkönnyebb irodalomtételt, és még anno, a szünetben matekoztam 3 órát, kis szünettel. És itt kifújt a tanulásom. Még csináltatni is akartam "Sz*rjuk le a kisérettségit" -feliratú pólót. (Nyilván nem gondoltam komolyan).
Közben rájöttem mi (volt) a problémám:
1. Borzasztó lusta vagyok, és attől tartok, ez még rosszabbodni fog.
2. Nem félek eléggé a kisérettségitől ahhoz, hogy nekikezdjek komolyan tanulni.
De!!! Ma úgy rámijesztettek azzal, hogy kiderült, hogy síkhülye vagyok nyelvtan, ugyanis az ismétlés során kiderült, hogy semmire sem emlékszem és/vagy még megsem tanultam akkor, amikor kellett volna.
Úgyhogy beijedtem, és spanyolból kettő, azaz kettő óra alatt benyaltam 53 ige múltidejű ragozását. Igaz, közben majdnem sírva is fakadtam, de GYŐZELEEEEEM! Szóval így jutottam el idáig, hogy Queen-t hallgatok... Aztán szerintem Happy-t fogok...

Pentatonix

Pár napja találtam rájuk... nem véletlenül, de a sztori hosszú. Mindegy. Szóval, miután a Fool Moon akapella együttest is nagyon megszerettem, így nem lepődtem meg, hogy ők is 4 perc 31 másodpercen belül a szívembe lopták magukat. Először a Royals feldolgozását hallottam tőlük, amit azonnal föl is csaptam a twitteremre, de azóta sok más számot is meghallgattam tőlük, és nagyátlagban véve az összes tetszett.
A Royalsben amúgy szerintem tisztára ijesztő, ahogy Scott (a magas szőke) előlép az árnyékból O_O, aki egyébkéntr nagyon emlékeztet engem valakire. Oké, hagyjuk...

Kiegészítők *-*

Samantha Young - Dublin Street

Tulajdonképpen arra jutottam, hogy valószínűleg velem van a baj.
Ugyanis olyan véleményen vagyok a könyv befejezése után, hogy: "Végül is elolvastam...." - de semmi több. És ez baj.
Igazából nem vártam egetrengető dolgokat a könyvtől, és nem is vagyok vele maradéktalanul megelégedve.
Az első, és legnagyobb problémám az, hogy olvasás közben a Szürke Ötven Árnyalatától kezdve a Barátság extrákkal c. filmig... esküszöm, még az Obszidián (egészen pontosan az Ónix) is az eszembe jutott. Rövidebben: nem éreztem eredetinek a történetet.
A cselekményre sem tudom azt mondani, hogy izgalmas és pörögnek az események, bár ez zavart a legkevésbé. Hamár kínlódós sztori, akkor nekem a Gyönyörű sorscsapás jobban bejött, ami így visszagondolva pozitív emléket hagyott bennem.
Apropó kínlódás... a szereplőkkel nem volt problémám, mondhatni, hogy szerethetőek voltak, csak a főszereplő csaj mártírsága akasztott ki. Illetve én ezt álszentségnek vagy esetleg hülyeségnek nevezném. De! Nyilván ez is kell minden regénybe, illetve a twitteres "csúnya vagyok" és a "magányos vagyok" tweetek után ez a harmadik dolog, amitől a falra tudnék mászni. Mármint a mártírság, de szerintem (bár ugye nem vagyok én sem pszichológus sem valami hasonló) minden ember van egy bizonyos, akár egészséges, akár már egészségtelen szintű/mennyiségű önzőség, és pont ezért nem szeretem amikor valaki eljátssza, hogy csak a másik érdeke a fontos számára.
És most következik, ami elképzelhetően az én hibám: a sokak által említett mögöttes tartalom, a "hogyan bízzunk meg a másikban" nekem nem jött át. És ezt sajnálom. Csak a köszönetnyilvánításban éreztem, hogy amit az írónő a gyászról ír, az bizony jelent is valamit... Nyilván az is lehet persze, hogy túl fiatal és éretlen vagyok ehhez a könyvhöz (is, a korhatáros részek miatt elvileg biztosan), és azért nem éreztem a hatást.
A befejezésen egyébként kiakadtam, mintha össze lett volna csapva az egész. Az ominózusnak bevezetett hazautazás egyáltalán nem lett kidolgozva, pedig ha az "üzenetét" vesszük a könyvnek, nagyon fontos lett volna. A könyv tényleges vége pedig... lóg a levegőben, pedig tudtommal nincs folytásul szolgáló második ill. harmadik kötet. Szóval elolvastam, és ez volt a véleményem: "Ennyi???"
Ha azt vesszük, hogy egy laza kis könyvet szerettem volna olvasni, azt megkaptam, nem panaszkodom, de eléggé kiakasztott, hogy minden második oldal alja hiányzott. Igen, ez az egyik hátránya a pdf-nek. A másik az, hogy nem mindig az eredeti fordítást olvasod...

Ui.: Alapból ugyan nem szeretem a skótokat, de jól esett, hogy nem megint Amerikában játszodik a történet...

SOKK

És most érzem úgy, hogy írnom kell. már tegnap is megnyitottam egyszer a bloggert, de be is csuktam, mert feleslegesnek éreztem a múlt hetem leírását. most viszont itt vagyok, és muszáj kezdenem magammal valamit, mert a sírás határán vagyok. még most is alig kapok levegőt, pulzusom az egekben, és huzamosabb ideig forrónak éreztem a fejem. oké, nyilván távol van az igazi sokktól, de sosem éreztem még így magam. szerencsére. (kopp-kopp). lehet, hogy hülyén fog hangzani, mert végülis nem személyesen velem történt tragédia, hanem a Barca volt edzője, Tto Vilanova halt meg. délután, mikor hazaértem, még azt olvastam, hogy nagyon rossz állpotban került kórházba. most, tíz perce láttam, hogy a twitterre rakja ki a Barca hivatalos oldala, hogy miket írtak ki a játékosok. először nem akartam hinni a szememnek. lejjebbgörgettem, de semmi hivatalos infót nem láttam, aztán pedig az előző idézeteket (a játékosoktól) is kitörölték. azonnal a hivatalos FCB-honlapra mentem, majd vissza a hírportálra, ahol gyakorlatilag vezető hír lett...
egyszerűen ledöbbentem. ilyen nem létezik!!! sokkal jobban kedveltem Tito-t Pep-nél, bár eleinte mégiscsak utóbbi volt az "isten", de mivel elhagyta a csapatot, komolyan megharagudtam rá, és így (nem kell félreérteni, itt nem a "ha ló nincs, jó a szamár is" dologról van szó) ugye Vilanova lett az új edző. tényleg imádtam. akárhányszor ránéztem, bármennyire vezetett az ellenfél, a tekintete, tartása, maga az ember, személyiségestül olyan nyugalmat árasztott.... szerintem ez nagyon ritka, és kevés ilyen ember van. arról nem is beszélve, hogy profi szakember... sajnos már csak VOLT. és tényleg majdnem elsírtam magam, de úgy döntöttem, hogy tartani fogom magam.
és igazából itt jön képbe az, hogy mi történt vele. mert nem holmi baleset, akár önhibájából, akár nem. TITO RÁKOS VOLT!!! rákos!rákos! egy sportember! semmi drog, semmi káros dolog, egy 45 éves, gyakorlatilag fiatalemberről van szó!!!! elképesztő.... valami borzasztóan fájdalmas az a tudat, hogy a rák nem válogat.
sosem gondolkodtam komolyabban a "természetes" halálról, de ez most tényleg nagyon mellbe vágott. Nyilván odáig eljutottam, hogy nem akarok meghalni... és még semmit sem tehetünk ellene! diétázhatok én, meg leszokhatok a csokiról, mégis lehet, hogy holnap meghalok... mert miért ne lehetnék én is rákos??? természetesen nem szeretnék (megint kopp-kopp), de simán benne van. vagy ha nem én, egy közeli ismerősöm... elképesztő, és még nincs is kit okolni. mert Titonak aztán pénze volt, New Yorkba járt kezelésekre, úgy még csak nem is egy falusi kiskórházba...
és most jön elő a babona. mert én alapból nem nagyon hiszek ezekben, de mégis kétszer is lekopogtam az ÍRÁSOMAT!!! mert mit tudni csinálni az ember? hinni, bízni, remélni... és még ha tudat alatt tudja, hogy ezzel nem tud semmit sem befolyásolni, mégis az utolsó, legapróbb, legnevetségesebb szalmaszálba belekapaszkodik. lehet ez akár a lekopogás is.
talán most jutottam el arra a szintre, hogy komolyan elgondolkodom az életemen, és TUDOM, ez egy meghatározó fordulat lehet. tulajdonképpen morfondíroztam már azon, hogy jó-e nekem úgy az életem, amilyen. és eddig mindig elégedett voltam, mert mindenképp realista embernek tartom magam, és általában van jövőképem, és nem csak a mának élek, de egy ideje motoszkál már a fejemben, hogy vajon mi lenne más, ha szókimondóbb lennék. vagy őszintébb, és nem hazudnék kegyelemből. mert biztosan változna valami. biztos, hogy rengetegen csalódnának bennem, és megutálnának, de ha ez kell ahhoz, hogy jobban érezzem magam pár percig, és ugyan nem hosszútávon, de ha ilyen tragédiák történnek kinek van kedve és egyáltalán ki az a HÜLYE, aki hosszútávon gondolkodik? mi legyen velem? már érett bennem ez a gondolatmenet, de nem terveztem ilyen hirtelen pálfordulást. #YOLO? Tudjátok mit, a fenébe is? igazuk van azoknak, akik mindent, akár őrültségeket is megtesznek azért, hogy jól érették magukat... mert ŐK legalább jól érzik magukat... más ember, akinek családja van/volt, és tisztességes életet élt, dolgozott, sportos volt, hol van most? nem tudom, de HALOTT. és ez a legelkeserítőbb az egészben: a hezitálás. legyek én is olyan, mint akiket eddig elítéltem, vagy maradjak ilyen, mint most vagyok, és várjak az esetleges boldogságra, ami lehet, hogy el SEM jön? hm??? mi a francot kezdjek magammal, és az életemmel???
és itt most megállnék. nem akartam ilyen bonyolultam és mélyen belemenni, csak a tiszteletemet, és részvétemet szerettem volna kifejezni Tito családjának, és megkösszönni mindent, amit Tito tett a csapatért, és nem nagy túlzással az egész világért!!! (és most fogok sírni... és már sírok is...)
Köszönjük, Tito! Nyugodj Békében!!!! ♥ Sosem felejtünk!!!
(ezek a könnyek most érted hullnak)

Ónix (=az Obszidián 2. része)

Tudom, tudom, semmi spoiler. Legalábbis igyekszem.
Szóval, a borítóval kezdeném: bármennyire is magyar származású rajta a modell, és bármennyire is jók a többi képei, ez nekem nagyon nem jött be. Talán azért is, mert nem így képzel(t)em el a főszereplő srácot, másrészt pedig erről a képről nekem egy harmincas építőmunkás jut eszembe, aki rég járt fodrásznál. Bocs, Pepe Toth, de ezt a képedet pl. sokkal jobban csípem:


Ööö, lehet, hogy nem egy félmeztelent kellett volna választanom. Na, mindegy.
A szereplőkről nem is tudom, mit tudnék mondani... mindenki jó fej volt, akinek annak kellett lennie, Daemon (aki ugye az egyik  főszereplő) új stílusát nagyon bírom, bár az igazi incselkedéseik Katyvel kicsit hiányoztak.
A történet... hát, jó volt, szépen meg lett csinálva. Nekem az volt kicsit furcsa, hogy a tetőpontot követi a romantikus (mégis milyen?) lezárás, de aztán a drága írónő csavar mégegyet az egészen, és közel sincs vége a sztorinak. Nem mondom, hogy ez nem tetszett, bár én egy tipikus 'minden happy' befejezést is el bírtam volna viselni. A valódi befejezés nem volt rossz, megint kicsit hirtelen jött, de hatalmas pirospont az, hogy nem kellett végigszenvednem egy nyáltól csöpögő epilógust.
Összességében (talán?) jobban tetszett, mint az első rész, csak ugye a csipkelődések... ja, igen! Hát  a lényeget hagytam ki: Katy és a hülyeségei. De ez csak a szokásos (minden második regény ilyenekkel van "feldúsítva"), úgyhogy nem részletezném. Ezt leszámítva tényleg tetszett.

Ui.: és még a "gonoszok" nyakatekert indokait is elnézem. Mondjuk, hogy csak Daemon miatt :) ♥

Képeeek

Szóval. Nem tudom, feltűnt-e Nektek, de ezer éve raktam fel képeket. Ennek az egyik oka az, hogy nem láttam értelmét, a másik pedig azt, hogy a Tumblr. -ömre pakoltam őket. De időhiány végett azzal teljesen leálltam, másrészt pedig feltűnt, hogy a régebbi képeket mintha szerettétek volna. Mintha...
Úgyhogy most jöttem egy újabb "fantáziadús" adaggal. Mégis miről hozhattam? Hát nyilván a húsvéti csokiözön miatt (ja, igen. Kellemes Húsvéti Ünnepeket!♥) ÉDESSÉGEKET!!! Kellemes nézegetést/irigykedést/álmodozást, a fogyókúrázoktól pedig elnézést kérek!

Rég írtam, mindig húztam-halasztottam. Szóval ugye hétvégén olvastam. Ha jól emlékszem. Igen, az Obszidiánt. De nem erről akartam írni.
Múlt hét egész laza volt, szerencsére nem kellett sokat tanulni.
Pénteken az osztállyal (illetve egy részével) felmentünk Pestre, az Arénába. Pont belefutottunk a Glamour-napokba, bár nekem nem nagyon számított, mert sosem volt még ilyenben részem... Ez kicsit olyan lett, mintha meghatódtam volna. Mindegy. Filmre végül nem ültünk be ketten (az egyik Baránőmmel♥), így mi órákon keresztül jártuk a boltokat. Én ugyan nem vettem csak kaját, és egy pulcsit (tigrises♥), de nagyon jól éreztem magam, jó volt egy kicsit beszélgetni. És igen, a vásárlás borzasztó kimerítő!!! Szeretem, de a végén már fájt a lábam, és a rengeteg vacilálás, hogy megvegyem-e, vagy nem teljesen leszívta az agyamat. Csupán az volt egy kis hátrány, hogy oda, és vissza is rohanni kellett a vonathoz, de ez csekélység...
Ugye hétvégén olvastam, ezen a héten meg... hát, szintén viszonylag lájtos napok voltak, bár kémiából egy borzasztó dogát írtam :( Emelett enyhén szólva érdekes dolgok történnek az osztálytársaim/barátaim (+én) között... Majd csak megoldódik...
Kedd délután szemorvoshoz mentem, és kiderült, hogy rosszabb lett a szemem, mint volt. Remek.
Szerdán már nem volt tanítás, egészségnap volt. Természesen semmi értelme nem volt bemenni, mert mindössze az udvaron fagyoskodtunk, "tornáztunk" (aha, persze), és egy "remek" felvilágosító óránk volt. Ja, meg papírsárkányt építettünk+eregettünk. Oké, ezutóbbi tényleg jó volt. Viszont! Délután sétáltunk Barátnőimmel♥, besézlgettünk, röhögtünk, fagyiztunk. Megismétlendő pár óra volt, egyedül a hazautam árnyékolta be, amikor is kínos 12 percet töltöttem el egy buszon, kettesben a buszsofőrrel...
Este meccset néztem. Hát, a Barca kétségtelenül egy hullámvölgybe került. Nyilván okolni nem akarok, és nem is lehet senkit. Észrevételeim viszont vannak. Például nem vagyok teljesen megelégedve az edzővel, mert vannak érdekes dolgai. Vagy, Messit nagyon lefogják, a mostani meccseken alig ért labdához. De! Bartra góljának nagyon örülök, és bár eddig is csíptem a srácot, most ezzel az egyik kedvencemmé vált!♥
Ma fodrásznál voltam. Elvileg. Gyakorlatilag meg mindenhol máshol is, egy teljes napom ráment erre, amikor tanulnom kellett volna...

Úgy általában mi van velem?
A betegésem óta (még a februári hányásos nyavalya) rengetegszer érzem úgy, hogy nincs rendben a gyomrom. Viszont ez az egész valószínűleg mentális dolog, mert sosincs semmi komolyabb bajom, valószínűleg csak bebeszélem magamnak.
Amúgy kezdek ráébredni nagyon sok olyan dologra, amit eddig nem tudtam, és most így egy kicsit váratlanul ért.
Továbbá, mostanában kicsit fáradt vagyok, bár nyilván nem nyolckor megyek aludni, de alapból nincs nagyobb problémám. Egyébként jellemző, hogy pont akkor jön a szünet, amikor nem szorulok rá borzasztóan, bár jól jött. Csak az gond, hogy kisérettségie kell tanulnom (5 tantárgyból írok!!!), de annyira nem félek tőle, lesz ami lesz...

Obszidián

Elnézést, de eléggé hosszú és bonyolult az írónő neve, és most nincs hangulatom kibetűzni (fáj a fejem. Megint)... Szóval akkor ne spoilerezzek... Oké, igyekszem.
Igazából nem is tudom, mit vártam ettől a könyvtől. Agyondícsérték, de nekem azért nem volt olyan nagy durranás, bár kétségtelenül kellemes kis olvasmány volt.
Mint majdnem minden könyvbe, ebbe is kellett valami természetfölötti. Hát, őszintén szólva először megijedtem (nyilván előreolvastam a kommenteknél. Öreg hiba), hogy mégis mi lesz ebből, mert azért nem túl mindennapi helyzetbe csöppentünk. a végére aztán szépen kialakult, nem is volt már zavaró a paranormalitás (oh, de szépen fogalmaztam...).
A történettel sincs bajom, bár kétség kívül voltak olyan dolgok, aminél húztam a számat. Például a jellemzően sok veszély, ami a szegény főszereplő lányt fenyegeti.
Apropó, szerintem a karakterek a legerősebb pillérei a könyvnek. Tetszett a főszereplő, Katy karakánsága, hogy nem hagyta szó nélkül Daemon (főszereplő srác) bunkóságait, de emellett Daemont is nayon bírtam, a bunkóságain nagyokat nevettem, szimpi karakter ő is, bár szerelmes nem lettem belé. És nem tudom, hogy ez baj-e. A mellékszereplők közül is mind oké volt, annak volt csak nagyobb szerepe, akinek kellett.
A problémám a könyv végével volt. Olvason nyugodtan a könyvet, épp nevetek egy-egy jó poénon, amikor látom, hogy nincs következő fejezet, de van még hátra rengeteg oldal. Ezen kicsit megdöbbentem. Amúgy jó lenne ez a befejezés, csak hirtelen ért: függőben maradt minden, és a kellő poént is megkaptuk, ami illik az egész könyvre.
A gondom az ezutániakkal volt. Ugyanis kaptunk betekintést Daemon gondolataiba, érzéseibe. Magyarra fordítva, egy-két előbbi fejezetet kaptunk meg az ő szemszögéből. Csak egy a probléma: nyáááááááááááááálas!!! De lehet, hogy csak nekem...
Még egy nagy piros pont (ezt az értheti, aki már olvasta) a srácnak, mert volt egy olyan rész, amikor nem tudtam eldönteni, hogy örüljek, vagy inkább szidjam az írót, amiért bepasszírozta a könyv kellős közepére, majdnem ok nélkül. De aztán jött Daemon, aki oldott mindent, csak hát a hozzá szokásos módon. Nyilván én is felpofoztam volna, de hát mi így szeretjük... :) ♥

3. fejezet

Volt egy kis időm, így megírtam...
Igazából nagyon-nagyon örülnék, ha lennének feliratkozóim, mert ez egy visszajelzés nekem, hogy egyáltalán van-e értelme ennek az egésznek. Köszi, és előre is jó olvasást! :)

Ui.: feliratkozni a jobb oldali menüsor ("menüoszlop") közepe felé lehet. Google fiók kell hozzá, de jó a Twitter is. Vannak még más lehetőségek, de én leginkább ezekben vagyok érdekelt...

Két hasonló témájú magyar dal, mostanában ezeket éneklem állandóan:

Hát hol is kezdjem?
Pénteken egy szép délutánt töltöttem el az egyik barátnőmmel, este pedig megküzdöttem A Nagy Gatsby-vel.
Az újdonság varázsának ugye annyi, meg jóval lassabban is haladtam vele, mint amire számítottam, mégsem volt egyáltalán rossz. A tájleírások kifejezetten tetszenek, szépek, részletesek, mégsem unalmasak. A legfurcsább nekem még mindig a szereplők viselkedése a történettel kapcsolatban. Ha választanom kellene, mindenképp a filmre voksolnék. Az valami fantasztikusra sikeredett!
Pontosan tudtam, hogy sok a házim, így elterveztem, hogy jó kislány leszek, és minden házimat időben megcsinálom, és nem halogatom. Ehelyett közbejött egy lehetőség, így felmentem Pestre. Ugyan nem érte meg teljes mértékben, nem bánom, hogy felmentem. Csak az odaút volt kellemetlen a dögmeleggel kocsiban.
Ezzel viszont sűrű lett a program, és a Forma 1-re nem értünk haza, viszont a Barca-meccsre legalább igen. Jó kis meccs volt, bár elég lájtos.
Estére pedig közvetlenül bejött a Szombat Esti Láz. Meg kell, hogy mondjam, nekem bejött a sok újítás. Mivel a való életben is párt alkotó sztárok a szereplők, kicsit lecsökkent a választható személyek száma, így nem mondhatom, hogy a kedvence(i)m ott vannak. Bár az 'új' profik nagyon szimpik. Ez a dolog, hogy nem egyformát táncolnak még kicsit fura, de ezzel a 'szerencsekerékkel'(?) nagyon jól fel lett dobva. Nyilván a kicsit sem egyenlőek így az esélyek, de a pluszban adható 5 pont, és a kiesések hiánya ellensúlyozza ezt. Akiket kiemelnék, azok Makranczi Zalánék, az ő táncuk is tetszett, de valamiért lepontozták őket. Szintén kedvenc Rezes Juditék, valamint Szabó Győzőék. Mindkettőjü tánca meglepően jó volt, és meg kell jegyeznem, Karcagi Dalmának naaaagyon jól állt az a rúzsszín!
Hiába, hogy a vasánap délelőttömet háziírással töltöttem, így is rengeteg maradt mára, de legalább még tegnap legyűrtem 2 óra alatt a Bánk bánt...
Délután aztán eljött a futam. Háát... nem vagyok maradéktalanul megelégedve, mondjuk Felipe rajtja fenomenális volt ♥ Mindegy, a házon belüli csaták érdekessé tették az egészet, és a Williams teljesítménye is bíztató :)
Ma egy fizika és egy angol tz-n vagyok túl, és életemben először vagyok magabiztos az előbbivel kapcsolatban.
Tehát most házikat fogok csinálni, semmi időm sincs, úgyhogy egy darabig a 3. fejezet sem várható...

Legjobb magyar Eurovíziósok♥

Szóval félreérthető lett, úgyhogy most módosítanék...
Elöljáróban annyit, hogy egyértelműen könnyebb negatív kritikákat írni, elvégre sokkal egyszerűbb kiemelni azt az egy-két dolgot, ami nem tetszett, mint felsorolni ezen kívül az ötmillió más dolgot, ami tetszett. Ezért egyébként gyakran ellentmondásba keverem még saját magamat is, hiszen eléggé lehúzóak a véleményezéseim, pedig alapjáraton tetszett az adott könyv/film/sorozat. Na mindegy, vissza a Teen Wolf-hoz.
Bármennyire is sok negatívumot emeltem ki, mindössze annyi problémám volt, hogy a Nogicunékbe meg az Onikba (stb.) teljesen belezavarodtam, valamint egy-két karakter számomra ellaposodott. Ezt leszámítva viszont imádtam. De tényleg.
Még aznap este (vasárnap?), fülig ért a szám, mert jól tettem, hogy végre befejeztem. A viszont probléma itt is kezdődik, és ettől hamar alábbhagyott a jó kedvem, hiszen júniusig várni kell.
Még egy dolgot el kell mondanom, ami miatt legfőképp "omfg" (nyilván a lehető legjobb értelemben) kategóriába tartozik a Teen Wolf, az Dylan O'Brien személye. Hogy ez a srác................. Szóval amikor átváltott gonoszba, én ott meghaltam. Egyszerűen végem volt. Előtte is tudtam, hogy jó színész, de nem igazán figyeltem fel rá, mert nem is volt nagyobb kihívás előtte. Ezzel viszont meg tudta mutatni, hogy mit is tud... Hogy lehet valaki ilyen fiatalon ennyire pofátlanul tehetséges? Hogy?
Mivel nem tudom pontosan leírni, hogy mit gondolok (túl gyorsak a gondolatmeneteim), ezért úgy döntöttem, beillesztek ide egy képet, hogy ne csak én csorgassam a nyálam...*-*
Basszus, nem tudok választani!!! 7 jelöltem van... Melyik legyen???
Oké, ez lesz:

"Evu"

Teen Wolf - 3/b. évad

Most fejeztem be, és hát... Nyilván nagyon jó volt, mert nem véletlenül nézem már x. éve...
A történettel kapcsolatban (mivel nem akarok nagyon spoilerezni) csak annyit, hogy visszasírom az első évadot azzal kapcsolatban, hogy akkor még csak annyiról szólt az egész, hogy Scott vérfarkas lett, és ugye meg kellett küzdenie az ezzel járó problémáival. A második évadnál is húztam már a számat, de a harmadik évad legelejétől már az a legnagyobb gondom, hogy nem egyhuzamban nézem meg, így teljesen belezavarodom a kesze-kusza szálakba. Hogy mi az az oni, meg azok a többi japán vagy milyen cuccok...? Na, arról nekem gőzöm sincs. Kb. annyi, hogy ki a gonosz, nekem tökéletesen elég. Nem mintha nem szeretném érteni is... Oké, vegyük azért hozzá azt is, hogy az első évad közel sem olyan volt izgalmas, mint a legújabb évad.
Egybként nekem kicsit furcsa érzésem van ezzel a sorozatban kapcsolatban. Nem mondom, hogy összecsapottnak és átgondolatlannak tartom, de valami mindenképpen más a többihez képest. Először csak az, hogy félig farkassá alakulva verekednek, ehelyett leginkább csak egymás felé csapkodnak... szóval én (már az első évadtól) azt vártam, hogy tökéletesen leforgatott akciójelenetekkel lesz tele. A másik, hogy a semmiből tűnik fel valaki, aki a bajbajutott segítségére siet. Jó, ez így most hülyén van fogalmazva, viszont nem tudom pontosan leírni, hogy mit gondolok... Mintha nem csak a cím lenne TEEN Wolf, hanem a sorozat is olyan, mintha tinédzserek csinálták volna. És ezt most nagyon nem szabad félreérteni, mert imádom ezt a sorozatot, és tényleg profin van megcsinálva, hiszen elvégre MTV meg minden, csupán szerintem azért érzek így, mert egyszerűen más, mint a többi. És talán pont azért szeretem.
A szereplőkről... hát. Azt tudom, hogy legelőször Scott és Derek, majd Derek, utána pedig Stiles és Derek, aztán meg Stiles és Isaac volt a kedvencem. Ez így most kicsit vicces, mert gyakorlatilag ez a felsorolás addig nem ér semmit, amíg nem indoklom meg... arra viszont nem emlékszem, hogy régen mi miért volt...
Most azt tudom, hogy Derek karaktere teljesen ellaposodott. És ezt nagyon sajnálom, mert a 2. évad környékén ő volt a legnagyobb favoritom. Most viszont alig-alig szólal meg, és legtöbbször csak besegít a "harcban".
Scott. Ettől az évadtól hiszem el igazán, hogy ő a főszereplő. Mert most tényleg minden körülötte forog. Nem bánom, csak az az érzésem, hogy Scott abszolút komolytalan ehhez. Ami még rátesz, az az, hogy szegény Tyler Posey-nak (nem tudom, hogy ez rajta, vagy az írókon múlik), de nagyon nincs mit színészkednie. Csak úgy elvan, pont olyan, mint egy tini fiú.
Ezzel ellentétben, akit mindenképp ki szeretnék emelni, az Stiles. Nem volt sosem a nagyonnagy kedvencem, bár mindig is bírtam, most viszont eljutottam odáig, hogy bátran ki merem mondani: Ő a kedvencem! ♥ Ehhez hozzátesz a karakter humora, és nyilván Dylan O'Brien személye. Mert ha a fiatalok közül valaki tehetséges, akkor az ő. Már egy pillantásából rá lehetett jönni, hogy ő most épp gonosz, vagy aranyos. Előbbiért odavagyok, iszonyatosan profin csinálja Dylan, kb. olyan, mint Paul Wesley a gonosz-Stefannak, csak fiatalabb, és ördögibb kiadásban.
Főszereplő még Alison. Na, őt a harmadik évad eleje óta nem bírom. Nem utálom, csak néha idegesít, és az ő karaktere sem csinál sok mindent azon kívül, hogy magassarkúban megy mindenhová, még harcolni is. SPOILER: Sajnálom, hogy meghalt, de kicsit felesleges volt már, és amúgy is jóval idősebb a színésznő a többieknél.
Isaac. Őt nem bírtam a második évadban, most viszont nagyon imádtam. Leginkább a humora miatt (mert. pl. ő nem azért akarja megmenteni a barátját, mert olyan jótét lélek, hanem mert "nem volt kedve házit írni"), nem mintha egy rondaság lenne. Hallottam, hogy kilép, azóta gyászolok...
Akit bírtam még, az Peter. Az új hajával, meg az új, mondhatni, hogy jó személyiségével. Az ikreket is ebben az évadban (illetve őket csak a második félben) kedveltem meg. Amúgy ide kapcsolódik, hogy Dannyt is nagyon szeretem, borzasztó aranyosak Ethannel(?). Kedvenc mellékszereplő: az edző!!!!
Malia. Jó fejnek tűnik, de ez a Stiles+Malia-dolog: WTF???? Nekem kicsit hirtelen jött.
Valakit biztos kihagytam még.. Például a szülőket, végre nagyon szerepet kaptak, meg ugye van egy nagy visszatérünk, akit igazából sosem tudtam elviselni, de az biztos, hogy sok izgalmat hoz... Jó lesz ez a 4. évad! :)

A soha határa

Kicsit nehéz még írni... megpróbálom összeszedni a gondolataimat, de még mindig a könyv hatása alatt vagyok.
Igazából szombat este kezdtem el, mivel még írók is dícsérték (illetve egy bizonyosról tudok), de eléggé hosszú a könyv, így csak most végeztem.
Az első és legfontosabb dolog az, hogy Andrew-t imádom ♥
Nem tudom, mit kellene megemlítenem, főleg úgy, hogy nem szeretnék spoilerezni... talán azzal, hogy elárulom, hogy (szerintem, mivel nem vagyok műelemző) három részre bontható a könyv (és mivel a hátlap, meg a beharangozó is sok minden árul el, nyugodtan írom, hogy): 1. az utazgatás; 2. a közösen eltöltött idő; 3. a vége: a totális sokk, és a végtelen bőgés. Az olvasók részéről (is). Mert ugye mindenki magából indul ki...
Ha a kedvencemet kellene kiválasztani, nem haboznék: a buszos részt tetszett a legjobban. Mégpedig azért, egyrészt a második rész nekem túl érzelgős volt, a harmadik szakasz pedig nagyon megkavarta a történetet. Másrészt, ami számomra a meghatározóbb ok: személyes élmény. Ugyanis imádok busszal utazni nagyobb távolságra. És itt most eltérnék a könyvtől. Volt ugyanis szerencsém egyszer nemzetközi buszjárattal eljutni Olaszországba. Az valami fantasztikus volt! Az, hogy nincs szülő a nyakadon, aki rádszól, hogy mit szabad és mit nem, csak a csoport egyetlen kísérővel, egyértelműen szabadságérzetet ad. Felülsz a buszra, izgulsz, hogy vajon mi lesz, de nem félsz, mert tudod, hogy egy nagyszerű helyre fogsz eljutni, ahová már régóta vágysz. Nézel ki az ablakon, bámulod az ismeretlen tájat (vagy autópályát), és éjszaka, illetve sötétben ez még jobb. Bármennyire szeretném, ezt az érzést nem lehet leírni. Csak az tudja milyen, aki már átélte. Idegennek teli buszon ülni, azt eszel, amit akarsz (vagy amid van, de ez részletkérdés), a pihenőknél berontasz a benzinkútra, hogy vegyél valami nasit... Nekem egyébként tényleg az este a kedvencem ilyen utazásoknál. Amikor (mivel nyár volt akkor is) megy a légkondi, és már késő van, ezért fázol, de öledben ott a pokróc, és bármikor betakarózhatsz, mégis élvezed a kellemes didergést és borzongást, ami átfut a testeden. Nem fázol, csak hűsít a levegő. Egy idő után már elálmosodsz, pedig néznéd még a lámpafényeket, már a szemhéjad is leragad, a hasad is jelzi, hogy emésztene szeretne... Kényelmesebb az ülés a többi buszéhoz képest, mégis tudod, hogy nem fogsz tudni mélyen aludni, mert szokatlan a környezet. A busz halk motorhangja valahogy mégis álomba ringat, miközben szelitek a kilométereket egész éjszaka...Imádtam! És még most is imádom, pedig 3 éve történt.
És tulajdonképpen ezt hiányoltam. Nem éreztem át az utazás élményét, sem rossz, sem jó oldalról (mert ugye kinek mi). Ez egy életérzés, és sajnos az írónőnek nem sikerült átadnia. És ezt nagyon sajnálom. Hamár életérzés, van valami, amit még jobban kerestem, de nem találtam. Azt vártam ettől a könyvtől, hogy az olvasása után én is útra akarok kelni, és nekivágni az ismeretlennek, és utazni össze-vissza. Ehelyett csak annyi volt, hogy a csajszi rádöbbent, hogy unalmas neki az eddigi élete... oké, volt ott még más dolog is.
De úgy érzem, ezt még megbocsátom. Onnantól kezdve, hogy Andrew visszament érte a buszmegállóba, nekem már nem jött be annyira a történet. Mert nekem nem ilyen az ízlésem. Szerettem volna én is rettegni attól, hogy mindjárt itt a vége, de ehelyett elvonták a figyelmemet az érzelmes részek. Amúgy az, hogy kibeszéltek egy-két dolgot, az oké, tetszett. Számomra ott ment el a sztori egy olyan irányba, ami nem az én stílusom, hogy komolyan... nem is tudom. Mondjuk úgy, nekem jobban bejött, amikor "csak barátok" voltak, de mégis mindkettő vonzódott a másikhoz. Ja, igen. Most eszembe jutott, és úgy érzem, erre mindenkinek fel kellene készülnie, aki még nem olvasta: ugye én is azt hittem, hogy majd olvashatunk egy nagy, merész ötletről, kalandokról, és belső vívódásokról (azt szerettem volna, ha oldalakon át beszél a csaj arról, hogy mire vágyik, és miért akar tulajdonképpen elindulni), és tartottam attól, hogy emiatt már erőltetetten is, de kerülni fogja az írónő a korhatáros részeket... Hát... nagyon nem. So close...
A harmadik része a könyvnek nekem nem tetszett. Ugyan érzelmeket vált ki az olvasóból, nekem jobban bejött volna, ha maradunk egy egyszerű szerelmi sztorinál.
Alapból nem rossz, maga a történet ötlete nagyon tetszik. Azért látszik, hogyha ilyen érzéseket és emlékeket hoz elő belőlem, tényleg jó könyv. Mégis úgy érzem, hogy még mindig nem az, amit keresek...

Már akartam írni. Csak az ég világon semmi kedvem sem volt hozzá, most sikerült rávennem magam...
Szóval, egy örömteli hír: csütörtökön hivatalosan is megkezdődött a "topánka-szezon"!!! ♥ Ezt vártam már mióta, ez jelenti azt, hogy tényleg itt a tavasz.
Egy remek délutánban volt részem pénteken, végre megint sétáltunk a csajokkal, ahogy még év elején többször is... aztán este... hát...
Tulajdonképpen azon gondolkodom, hogy mégis mikor kell a kegyes hazugságot, és mikor az őszinteséget választani... csak mert én úgy voltam vele, mindig az egyenes út a legjobb, hát úgy látszik, mégsem. És most borzasztóan érzem magam... pedig tényleg nem akartam semmi rosszat!
Ma délelőtt kiolvastam A Kiválasztott-at (Éjszaka háza-sorozat III.) Tulajdonképpen nem tudok róla mit írni... kb. annyi, hogy már a második résznél is azt volt, hogy állandóan kibúvót kerestem. Például amint befejeztem egy fejezetet, elkezdtem netezni. Ez gondolom azt jelenti, hogy kissé untam... A másik, ez a tanár-diák dolog...Jézusom! - ez volt a reakcióm, amikor a beleolvastam a 2. rész végén a beharangozóba. Amúgy még mindig kidolgozatlannak találom.
Most viszont egy olyan könyvet akarok majd elolvasni, ami kedvenc-esélyes... legalábbis remélem!
Amúgy ma délutánom gyorsan, de pont úgy telt, ahogy szeretem: megcsináltam a leckék nagy részét, de közben gépeztem. Így legalább nem volt fáasztó...

P.C. & Kristin Cast - Elárulva

Nos, igen, be is fejeztem. Úgy elöljáróban annyit, hogy nem volt végülis rossz, bár nem az a típusú könyv, aminél olvasás közben jegyzeteket készítek (lásd Lakatos Levente - LoveClub), mert fontosnak találom, hogy leírjam itt is. Erről a könyvről nem tudok túl sok mindent elmondani.
Azt a hibát megint elkövettem, hogy előreolvastam, így nekem nem jelentett túl nagy meglepetést, hogy miért ezt a címet kapta a könyv.
Szerintem ezt is mindenképp fontos megemlítenem: nekem mostanában szokásom lett, hogy elolvasom a könyv befejezése után mások véleményét is. Ez sokszor egyébként nem jó, mert valamilyen szinten befolyásolnak ezek a kritikák (főleg a rosszak), viszont néha ötleteket is adnak, illetve másképp fogalmazva, rávilágítanak egy-két dologra, ami nekem is megfordult a fejemben, csak nem akartam szőrős szívű lenni, vagy ilyemi.
Erre a legjobb példa pont ez a könyv. Mert végülis elolvastam eléggé gyorsan, tetszett is, és mondhatjuk, hogy izgalmas volt (bár ugye nekem nincsenek nagy elvárásaim a könyvekkel kapcsolatban). VISZONT. És ez egy nagybetűs "viszont", és tulajdonképpen ezt nem akartam ideírni, mert minek rontsam az összképet? Tehát. Már az első résznél is írtam (még Karácsony előtt valamikor), hogy az író, bár lehet, hogy a fordítás hibája, ugrál az idősíkok között... Olvastam egy nagyon kritizáló véleményt, de valamennyire egyet kell értenem: kicsit komolytalan a könyv. És ezt úgy értem, hogy nem egy többszörösen átírt, átdolgozott szövegről van szó, és úgy van majdnem minden megfogalmazva, mintha egy amatőr írta volna. Ergó ilyet bárki, még én is tudok írni, tök egyszerűen volt ott minden, sajna néha szerintem egy kicsit túl trehányan.
És igen, emellett ott van az, hogy nem véletlenül akartam én egy nagyátlagban véve jó értékelést írni: tetszett a könyv. Izgi volt, szerelmi(?) részekkel, meglepő, tényleg nem várt fordulatokkal... azt sajnálom, hogy már a könyv elején szóba került a szerelmi négyszög(!!!), mert egy kicsit később, amikor már lenyugszanak a kedélyek, elő lehetett volna hozakodni egy ilyen csavarral, ami felrúghatta volna az addigi normál dolgokat. És talán az is igaz, hogy néha inkább erről a szerelmi szálról volt csak szó, míg az akció, aminek a lényegét kellett volna adnia a könyvnek, háttérbe szorult, és csak a regény legvégén bontakozott ki.
A másik dolog, amivel nagyon-nagyon nem vagyok megelégedve, azok a karakterek. És itt főleg a fiúkról van szó. Mert az oké, hogy Aphrodité már nem egy kis.............., és Heath is szimpi lett (annak örülök, hogy fontosabb szereplő lett), de az, hogy a naaagy problémák mellett (amiket persze szegény Zoey-nak kell megoldni egyedül, mert ő olyan rendkívüli személy...) totál eltűnt a jellemzés. Nem azt vártam volna nyilván, hogy oldalkon keresztül ecsetljük/jék a csodálatos Erik belső kincseit, hiszen ezt én is utálom, de azon kivül, hogy "cuki volt", meg "szép kék szemei", meg "magához ölelt"-en kívül nem tudtunk meg semmit. És még Lorenről sem, aki elvileg nagy hatással van a csajszira. Oké, azt viszont már nagyon vágom, hogy sötét szemei vannak... Szóval szerintem ez kicsit gáz, főleg, hogy már vagy 9 kötetes a sorozat.
És itt akarva-akaratlanul beugrik a Finale, vagy akár az egész sorozat, ahol a karakterek szépen ki voltak dolgozva, nem szorult senki fontos a háttérbe. Szóval azért itt van a különbség az író és író között.
De! Ebben a történetben is vannak elfogadható, olvasható, és egészen ötletes dolgok is, szóval semmiképp sem mondok le róla, bármennyire is lehúztam ezt a szegény KIS könyvet...

Hát öö, miről is írjak? Mert olyanról tudnék, ami senkit sem érdekel, vagy nem új információ, vagy nem is tudom, max. arra jó, hogy ha később visszaolvasnám, akkor tudjam, mostanában mi történik velem... Mintha az eddigi bejegyzéseim nagyrésze nem ilyen típusú lett volna...
Szóval. Mostanában valami nagyon nem stimmel velem (anya szerint vitaminhiány), mert nagyon korán megyek el aludni, de mégis másnap késődélutánra/estére megint hullafáradt vagyok. Ez igazából múlt hét végén kezdődött, nagyjából az egész hétvégém abból állt, hogy megpróbáltam nyitvatartani a szemem. Bááár, most, hogy belegondolok, az is lehet, hogy sokáig forgolódtam, és nem tudtam időben elaludni... Na mindegy, a lényeg, hogy reggelente szép karikásak a szemeim. Kb. mint áltlaában.
Hamár hétvége, elkezdődött a Forma 1, ami sajna nem a legjobban sikerült. Még(!!!). Bizakodó vagyok, mind Felipe (Massa, a kedvencem), mind a csapat nagyon jó.
Vasárnapra egyébként egy Barca meccs is 'becsúszott' (7-0-ra nyertünk). És igen, a hétvége legújabb, és legfontosabb közérdekű információja: szélvihar!!! Elegánsan elment az áram másfél órára, és aludni is alig tudtam, mert kérdéses volt, hogy rámszakad-e a tető, vagy nem. Végül aztán sikeresen túléltem. Reggelre amúgy, a fene tudja hogy, de ismét jó idő lett, sőt, jobb, mint múlt héten. Tehát már pulcsit sem kellett vennem (elég volt a kabát), és a napos (igen, már nincs sötét!), madárcsicsergős időben mentem a buszhoz.
A mai nap amúgy nagyjából jól telt, tul.képpen semmi extra.
Most megint olvasok egy könyvet, mindjárt kész is leszek vele, arról majd részletesebben később.
A sorozatokkal úgy állok, hogy a Pretty Little Liars-t felfüggesztettem, a Gyilkos elmékbe néha-néha belenézek, a Teen Wolf-fal lemaradtam, úgyhogy most a kedvencem a The Originals, ami TÉNYLEG nagyon jó. Most pont egy sírós rész volt...
Közben aztán eszembe jutott, hogy mit akartam még: elkészült nagy nehezen a sztorim 2. fejezete. Fel is fogom tenni, bár nagyon-nagyon megköszönném, ha lenne valaki, aki bevállalja, hogy feliratkozik a blogra, mert kellene nekem valami visszajelzés, hogy csináljam-e az egészet vagy ne. Mert itt most tényleg nem arról van szó, hogy világsztár blogger szeretnék lenni, csak annak tényleg abszolút nincs értelme, hogy felesleges dolgozom, mert úgy nagyjából 2 ember el is olvassa a dolgokat. Amúgy tényleg nem magamat akarom fényezni, de nem kis munka összerakni egy bármilyen történetet, vagy annak egy részletét, hiszen helyesnek (mmint nyelvtanilag), valamilyen szinten még ráadásul izgalmasnak is kell lennie, hogy az egész olvasható legyen. Meg ugye a történetet is kéne előre vinni... Meg kell mondjam, vannak ötleteim, szerintem egész jók, dobnának a sztorin. Remélem, érdemes lesz ez az egész a folytatásra...
Azt hiszem, ennyi, megint született egy kisregény, hipp-hipp-hurrá... További szép estét mindenkinek! xoxoxo

Viszonylag rég írtam, mégpedig azért, mert nem volt miről. Így viszont mára összegyűlt egy csokor... nem is tudom mi... Na, mindegy.
Hétfőre egyébként végre ténylegesen megérkezett a tavasz, úgyhogy hivatalosan is kivontam egy időre a téli kabátomat a forgalomból. Ma pedig már annyira jó idő volt, hogy megkaptam a régen várt D vitamin adagomat. Tesin is kinnvoltunk az udvaron, jól esett már a friss levegőn mozogni.

Mi akartam még? Ja! A 2. fejezet már majdnem kész, viszont azon gondolkodom, hogy van-e egyáltalán értelme kirakni... mert ha legalább lenne "olvasóköröm", akkor esetleg.

Egyébként most fejeztem be a Chicago c. filmet (2002). Tulajdonképpen azért néztem meg, mert A Nagy Gatsby óta imádom a 20-as évek Amerikáját, és amint megláttam, hogy ez is akkor játszódik, úgy éreztem, meg kell néznem. Érdekes film, bár nem lesz a kedvencem. A befejezése nagyon tetszik, maga a cselekmény kevésbé. A zene szintén jó, és ami a legfontosabb, becsülendően sokat dolgozhattak a színészek.
Ha már itt tartunk, tervezem A nagy Gatsby (könyv) elolvasását is, valamint elkezdtem komolyabban utánaolvasni az évtizednek.

Ezeken kívül rájöttem, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, valamint nem vagyok senkire nézve kötelező, úgyhogy kb. ennyi. Azt hiszem.

Gyönyörű sorscsapás

Most fejeztem be, jó kis könyv, gyorsan olvasós.
Először is: WTF??? Hogy tud két ember ennyit kínlódni? Nem akarom lelőni a poént, mindkettő szereti a másikat, de mégis összevesznek állandóan... Hát komolyan mondom...
Nekem elsőre az Easy urgott be, mert hasonlít szerintem, mondjuk nem zavaróan. Aztán láttam a köszönetnyilvánítást, ahol ugye szerepel az Egyszeregy írónőjének a neve. Na mindegy.
A karaktereket nem mindig tudtam megérteni (főleg Abby és Travis dolgait), meg nekem volt benne egy-két fölösleges rész. A történet alapból nem volt rossz, bár ez a se veled se nélküled cucc eléggé kiborított, és már untam is. A poénok viszont jók voltak, de persze akadt borzasztó szomorú, megható rész is. Nem rossz, bár nekem pont, hogy az egyszerűsége miatt az Easy jött be jobban, de ennek a könyvnek viszont határozottan jó (illetve jobb) a befejezése. Pont illik a könyvhöz, ahogyan a cím is, ami ugye kiderül, hogy hogyan lett "kiválasztva". Tényleg jó könyv, bár nem egy csúcskategória. Szerintem.

Ui.: Az America név nem tetszett, Finch-ről vagy kiről pedig nem igazán tudom eldönteni, hogy lány vagy fiú. Bár az utóbbira tippelnék.
Amúgy csak annyi a problémám, hogy egy kicsit unom már a rosszfiú (aki később hősszerelmes lesz), és a (minden tekintetben) jókislány-sztorikat, nem mintha baj lenne velük, mert már leírtam azt hiszem a Finale-nél, hogy pont az ilyenekre van szükségünk... csak nem állandóan.

Szóval. A betegségem miatt sok mindent el kellett napolnom/hetelnem, de egyvalamivel nem akartam elcsúszni: végre megszületett az új történetemnek az első fejezete...
Két részre osztottam, de még így is maratoni hosszúságú lett, úgyhogy nem fog megjelenni a bejegyzések között, hanem "lap"-ként lesz látható.
Eléggé sokat dolgoztam vele, különös nehézségnek bizonyult számomra az idősíkok kezelése. Nem vagyok hozzászokva, hogy ugrálnom kell a múlt és a jelen között, és itt ezt muszáj, mivel egy (nyilván kitalált) napló bejegyzéseiről van szó.
Maga a sztori egy osztály kollégista tanulóiról szól, egy bizonyos lány szemszögéből (aki a naplót is írja), kilétét még egyelőre homály fedi... Kesze-kuszák a szálak, jól tudom, sok a szereplő, de majd elvileg "csatolni" fogok egy ábrát segítségnek... már ha valakit érdekel.
Véleményeknek ill. kritikáknak amúgy nagyon örülnék, akár szóban, akár írásban (a kommenteléshez fel kell íratkozni). Remélem, tetszeni fog, jó olvasást! ♥

Finale

Most fejeztem be, kb. 10 perce. Talán ezért is eredt meg annyira a nyelvem az előző bejegyzésben...
Először is nem tudom, hogy a könyvet, vagy az egész sorozatot értékeljem. Mindenesetre talán megkönnyíti a dolgomat, hogy végre lezártam az egész sztorit, és érdekes módon nem érintett meg túlságosan az, hogy gyakorlatilag vége van valaminek.
De mégsem tudom azt állítani, hogy nem tetszett, és többet vártam, szimplán csak... nem is tudom. Egyszerűen nem hatott meg.
Talán ez a fő oka, hogy sem a Silence (azt hiszem, ezt akkor el is felejtettem megírni), sem pedig ennek a vége nem tetszett. Valahogy nem tartom "tisztességesnek" a lezárását. Mert itt tényleg egy fordulópontról kellene beszélni, hiszen például az írónő is befejezett valamit. Eleve nem szeretem az olyan végeket, hogy "x vagy y évvel később", főleg a Tökéletes kémia vége óta, amit még mindig emlegetek, és nem jó értelemben. Az oké, hogy Folt mondatával zárul, de akkor is...
Mert az, amit ki akarok emelni a legjobban, maga Folt. Imádtam a félreérthető, illetve pont, hogy egyértelmű beszólásait, amiktől néha a hasamat fogtam. És tényleg az az érzésem, hogy ő vitte a hátán az egész könyvsorozatot. De egyébként mondhatjuk, hogy ez így is van rendjén, mert mi kell az olvasónak? Egy tökéletes férfi karakter, akiért mindenki odavan, és akihez mindenki hozzá akar menni (mit tagadjuk, még én is, de szigorúan a józan ész, és a fantáziavilág határain belül). Ezt tényleg nagyon eltalálta az írónő, hiszen a fél történet arról szól, hogy mikor jön, és mikor menti meg a csajt a csávó, és mikor derül ki, hogy a pasi "VALÓBAN" tökéletes, hiszen mindvégig őszintén, és teljes odaadással szerette a lányt. És tényleg, ez kell nekünk. Egy bizonyíték arra, hogy elvileg létezhetne ilyen ember a Földön.
Magáról a történetről annyit, hogy nem vagyok megelégedve teljes mértékben vele. Folyt szépen a cselekmény, oké, Folt nyilván rendkívüli, aztán jön egy fordulópont, és akkor érzem azt, hogy igen, ez az az izgalom, amire vártam. Amikor nem csak arról van szó, hogy várjuk a főszereplő csávót, aki megint eljátszhatja a hőst, hanem tényleg történik is valami. Aztán borul minden. Olyanok is belemásznak a sztoriba, akiknek szerinten nagyon nem kéne, és még egyet csavar az író a történeten. A befejezésről már írtam. Szóval így összességében a fordulópont, és a közvetlen utána történő dolgok nagyon tetszettek, a többi kevésébé. Igazából nagyon nehéz bármit is írni, hiszen sokkal nagyobb durranásra számítottam, de alapból tetszett. Mondhatjuk. Az pedig nagyon jellemző, hogy a két mellészereplőből, akiket bírtam (volna), az egyik halott, a másik a főellenség lesz. A további árulásokról ne is beszéljünk, szerintem túlzások voltak, de tulajdonképpen erre gondoltam az "olyanok is belemásznak a sztoriba" mondatommal.
Ha döntenem kéne, hogy melyik könyv tetszett a legjobban, nem tudnék. Vagyis de. Legyen a Hush Hush, mivel általában mindig az első a legjobb, és talán abból eléggé sok mindenre emlékszem, és amúgy is, akkor simerjük meg Foltot♥♥♥ Utána jön holtversenyben a 3-4. rész, mert egyikel sem voltam maradéktalanul megelégedve, majd a 2. rész, amiből alig emlékszem valamire, tehát nem lehetett olyan nagyon nagy szám.
Igazából ez, és a Silence ébresztett rá engem arra, hogy ugyan lassabban haladok, de sokkal jobban szeretek pdf-ben olvasni...OMG, mennyit írtam!!! (elvileg spoiler nélkül)

Tavasz!!!

Végre elérkezett a március. Tulajdonképpen ez számomra egy hatalmas felüdülést jelent, hiszen vége a hideg, nyomasztó télnek, legalábbis elvileg. Ez nyilván attól is függ, hogy a drága időjárás is egyetért-e vele. Ugye én egy abszolút nyári ember vagyok, úgyhogy a március elseje számomra még csak az első lépcsőfok a teljes boldogság eléréséhez (legalábbis az idő tekintetében). Tehát ez után jön a "topánka-szezon", majd a nyár kezdete, és végül a nagy fordulópont: a nyáriszünet.
Igazából mindig is azt hittem, hogy a középiskola kezdetével majd átkozni fogom a tanév lezárásának napját, hiszen tavaly sem akartam szünetre menni, mert annyira szerettem az osztályt, és magát a sulit tanárustul. Idén viszont szerinten nagyon elfáradtam. És ez nem abban nyilvánul meg, hogy sokkal rosszabban teljesítek az iskolában, mert a szintet nagyjából tudom tartani, hanem csak abban, hogy több szabadidőre vágyom. A mosani nyarat ezért pont olyanra tervezem (mintha erről már írtam volna... talán a nyári zenéknél?), hogy minden ötletemet, megvalósítom, és nem pedig otthon fogok ülni. Majd meglátjuk, mi lesz belőle...
Ennek ellenére érdekes módon nem dobott föl eddig a bejegyzésig a tavasz gondolata, ehhez mondjuk az is hozzájárult, hogy megint szenvedtem tegnap, és nem is az a tipikus otthon ülős nap volt. Továbbá, tegnap hallhattam az év sztoriját, ami miatt még mindig sokkos állapotban vagyok...
Szerintem nagyjából ennyi mindent akartam írni, és nagyon várom, hogy hétfőn végre tényleg jó idő legyen, és lecserélhessem a téli cuccokat...

Becca Fitzpatrick - Silence

Szerintem ez az a könyv, ami tönkretesz. Ugyanis egy teljes, végigszenvedett nap kellett hozzá, hogy kiolvassam...
Hétfőn sokáig voltam fönn, csak azért, hogy olvashassak. Tegnap ezért hullafáradt voltam, fájt a fejem, és a hasam is. Ja, amúgy ez a suliban volt. Itthon már semmi étvagyam sem volt (pedig még aludtam is egy kicsit), úgyhogy az egész délutánt olvasással töltöttem, várva a halálra. Tehát ma is itthon ülök, úgyhogy bőven van időm megírni egy "értékelést":

Először is, meglátszik, hogy nagy szünetet tartottam az előző rész után. Szóval egy-két részletre (inkább akkor három-négy) nem emlékeztem.
Másodszor, szerintem kockázatos volt ez az amnézia-dolog, de végül szépen kiderült minden...
A történetről annyit, hogy az első fele a könyvnek gyakorlatilag nem szól semmiről. Szerintem. Utána viszont pörögnek az események (úgy nagyjából), talán túlságosan is, a végére belezavarodtam egy kicsit. Néha ugyan fogtam a fejem, pl. amikor a csaj az ígérete ellenére elszökik, stb. De hát ugye kell egy kis extra izgalom is, nem?
A szereplőkről annyit, hogy nekem fura volt, hogy a Fekete Kézzel nem lehet mit kezdeni, de a végére ez is megoldódott.
Foltról annyit, hogy mivel senki sem tökéletes, van egy-két hibája, de alapból perfect! ♥ Nekem a Jev még mindig jobban bejön, vagy akkor már inkább a Patch, csak azt meg ugye nem értettük volna meg... Egyébként nagyon jól megcsinálta az írónő, mert volt, amikor én is elbizonytalanodtam, hogy mi van, ha mégis átveri Norát, de... Foltot imádjuk, maradjunk annyiban.
Most jövök én, és a hülyeségeim.
Kezdtem azzal, hogy az utolsó fejezet első mondatán fennakadtam: "Folt nem vacakolt sírással"... aztán kiderült, hogy nem sírással, hanem sírásÁSSAL. Hát, kellemetlen... Ezután, nézem az könyv utolsó bekezdését... és nem értettem. Az elején még egymás kezét fogták, utána már Nora nem tudta eldönteni, hogy van-e, és ha igen, hol a határa az "én"-nek (mármint Nora) és az "ő"-nek (mármint Folt)... Nézem... mondom, "Atyaúristen! Ez milyen befejezés már?"
Aztán kiderült, hogy van még egy fejezet... Szintén kellemetlen...
És itt egy idézet (elvileg nem spoileres), az "utolsó" fejezetből, ami szerintem a kedvencem volt... ezen a Folt-Nora beszélgetésen egyébként hangosan röhögtem... először és utoljára a könyv olvasása közben:

"- Még ne - feleltem. Folt felvonta a szemöldökét.
- Még nem menjünk, vagy még nem jössz velem?
- Vannak még kérdéseim - vetettem rá egy jelentőségteljes pillantást. Elmosolyodott, de ez nem rejtette el a bizonytalanságát.
- Tudhattam volna, hogy csak azért tartasz, hogy legyen aki megadja neked a válaszokat.
- Hát igen, na meg a csókokat. Mondták már neked, hogy elképesztően csókolsz?
- Csak egyvalaki véleménye érdekel a kérdésben, és az éppen itt van. - Felemelte az államat, hogy a szemembe nézhessen. - Nem kell oda visszamennünk, angyalom. Haza is vihetlek, ha azt szeretnéd. De ha úgy akarod, alhatunk nálam is a hálószoba két oldalán, rendőrségi szalaggal középen. Megteszem. Nem tetszik a gondolat, de ha így akarod, legyen."

Ja, van még valami, amit félreolvastam... "Nem aludtunk rendőrségi szalaggal kettéosztott ágyban, ugyanis nem is aludtunk egyáltalán, és pont." Képzelhetitek, milyen fejem volt. Aztán észrevettem, hogy úgy van a mondat, hogy "...ugyanis nem is aludtunk EGYÜTT egyáltalán..." Azt hiszem, méltán nevezhető epic fail-nek...
Tehát úgy összességében az a véleményem, hogy: Foooolt!!!! ♥♥♥♥♥
Amúgy komolyra véve a szót, nem a legeslegjobb könyv, amit valaha olvastam, viszont ha úgy vesszük, izgalmas volt, remek szereplőkkel... illetve egy bizonyossal♥, de nekem akkor már inkább a Hush Hush (=Csitt Csitt) jött be. De amúgy tényleg jó könyv...

Amerikai botrány

Érdekes egy film... Nagyjából ennyit tudok róla mondani/írni. A legnagyobb problémám az volt vele, hogy teljesen belezavarodtam. Ebben közrejátszott az, hogy a felirat nem volt tökéletes, a rengeteg karakter, és az, hogy ki mit akar a másiktól. Végeredményben nem volt rossz, egyszer megnéztem, de szerintem ennyi elég is volt...

A Dal 2014 - Döntő

Igazából elégedett vagyok. Tényleg a legjobbak kerültek be (a Mystery Gang-et hiányoltam), és a legjobb négybe is nagyrészt a kedvenceim kerültek be: ha Bogi helyett a New Level Empire lett volna ott, tényleg azt mondhattam volna, hogy innentől kezdve bárki továbbjut, én örülök. Végül is Bogival sincs különösebben bajom, a dala is egész jó, mégis úgy éreztem, hogyha ő nyer, én falnak megyek. Mégpedig azért, mert nem értem, hogy mit sztárolják annyira, főleg a zsűri. Jó hangja van, meg minden, de azért mégiscsak ha össze kellene hasonlítani egy Király Viktorral, vagy egy Kállayval...
Szóval, örülök, hogy az utóbbi (mármint Kállay-Saunders András) nyert, naagyon megérdemelte, az eddigi összes Euróvíziós dalát imádtam, pl. az I love you-t is.
Mondjuk Viktorért nagyon vérzik a szívem, és a Fool Moon-t is imádtam, azon pedig, hogy a NLE nem jutott be, nagyon meglepődtem. Az igaz, hogy ha ők ott lettek volna, gyakorlatilag borítékolható lett volna a győzelmük, hiszen hatalmas rajongó táboruk van... nem mintha Kállay győzelme nem lett volna megjósolva.
Összegezve, én boldog vagyok, ismételten egy nem mindennapi dallal indulunk, aminek üzenete, és komolysága is van, megint van esély szerintem egy jó helyezésre. Hajrá András!

Pakolás

Igen, általában ez előzi meg a vendégfogadást... amire példa ma is volt♥
Igazából nekem nincs gondom a rendrakással (a saját szobámban, zenével), az viszont határozottan idegesít, hogy tele vagyok olyan cuccokkal, amikre újabb 10 évig rá sem fogok nézni, viszont mégsincs szívem kidobni, vagy "később még jól jöhet". Ez még oké. De az, hogy ezermillió olyan csecsebecse, figura, dísz, bánomisén mim van... na, az kiborít. Mert annak nincs semmi értelme, hogy egy kacatoknak fenntartott dobozban porosodjon, viszont mégsem dobhatok ki egy teljesen ép... mit tudom én... malackát, ugye?! Ami viszont még jobban nehezíti a dolgomat, az a tárolóhelyek hiánya...
Viszont azt nagyon meg szeretném köszönni két csajszinak♥, hogy eljöttek hozzám/hozzánk, mert nekik hála a november óta felgyülemlett mindenfélét eltakarítottam! Olyannyira, hogy amikor beléptem most a szobámba, alig ismertem rá! O_O

A Nagy Gatsby

Tegnap délután kezdtem el olvasni, ugyan könnyített olvasmányként, de angolul(!!!). Már eleve azért ezt a "könyvet" választottam, mert hallottam, és tudtam is, hogy van belőle egy nagyon új film, így érdekelt.
A legelső dolog, ami feltűnt, hogy a filmben szinte szó szerint benne vannak a könyvben megjelent mondatok, pedig elvileg ugye csak rövidített volt.
A második: ugyan még csak húsz percet láttam akkor a filmből, de már az volt a véleményem, hogy "k*rva jó!!!"... és ezt még most is tartom (épp most fejeztem be a film 2. felét). Először egyébként ami megfogott, az maga a film hangulata. És itt most nem arról van szó, hogy mi a történet, hanem az, ahogy a '20-as éveket visszahozták. Mert ugye nem éltem akkor (még jó!), viszont maga az atmoszféra, a filmmel kapcsolatban... nem is tudom. Talán az érzések. Igazából nehéz megfogalmazni. A lényeg, hogy maga a díszlet, a történelmi háttér, a korabeli divat... egyszerűen fenomenális. Egy pillanatig (talán több) úgy éreztem, én is szívesen éltem volna akkor, élveztem volna az életet, és buliztam volna féktelenül.
A színészekről annyit, hogy "perfect". Tobbey M.-t csak a Pókemberből ismertem (amit nagyon szerettem), és nehezen tudtam volna elképzelni komolyabb szerepben, de így utólag, jobb embert talán nem is találhattak volna. De ez egyébként minden karakterrel így van. A kedvencem nekem Jordan volt (vagyis az egyik), de maga Daisy is gyönyörű, csak nem nagyon tudtam megkedvelni. Mert végül is minden jó, de rossz (még ha közvetetten is) úgyszintén miatta történt. Gatsby-ről pedig annyit, hogy nagyon érdekes és szimpatikus karakter. DiCaprio-ról pedig mindig is tudtuk, hogy kiváló színész, és most is bizonyított. Igazából még mindig nem értem, hogy miért nem ő az egyik kedvenc színészem...
A történet... Ugye én pontosan tudtam, hogy mi fog történni, mégis jobb volt mindent a korabeli "környezetben" látni, mint ahogy esetleg én a könyv alapján elképzeltem. Megindító történet, de nekem mégsem síros... pedig ugye nem egy vígjáték. Nem tudom megmondani, hogy milyen, de furcsa érzésem volt a könyv befejezése után... Nehezen hittem el, hogy egyetlen nő miatt mi minden történhet, és nekem naaagyon szokatlan volt a karakterek visekedése. Mert ugye ma már sok mindent nem úgy intézünk el, ahogy ők akkor.
Mindenesetre nagyon-nagyon-nagyon jó film, biztos, hogy többször megnézős, sőt, erősen gondolkodom, hogy a teljes könyvet is elolvasom...

Ui.: Maga a filmnek a kivitelezése külön nagyszerű. A múlt és a jelen közötti ugrálás, a betűk megjelenése a filmvásznon/képernyőn... Hihetetlenül ötletes film!!!!

Van egy-két dolog, amire nemrég jöttem rá... először is, mérhetetlenül lusta vagyok. Igazából sosem tartottam magam túlságosan szorgalmasnak, de tegnap este bebizonyosodott előttem, hogyha nem raknak be egy üres, ajtó-ablak nélküli szobába a tananyaggal, én azt nem tanulom meg. Ugyanis, képes voltam azt megcsinálni, hogy ültem a gép előtt, kezemben a papír, amiről tanulnom kellett volna, de én gépeztem. Méghozzá úgy, hogy még netem sem volt(!!!), és tudtam, hogy másnapra meg KELL tanulnom a szavakat, mégis képes voltam képeket nézegetni... Nagyon durvaa! O_O

Második, az, hogy imádok zenét hallgatni. Jó, ezt tényleg tudtam magamról, mert általában mindig bekapcsolok valamit (esetleg Unorthodox Jukebox vagy Save Rock and Roll full album ♥♥♥), meg buszon utazás közben is általában zenét hallgatok, de vasárnap, amikor hazafelé jöttem kocsival, és megálltunk egy benzinkútnál (épp ByTheWay - Scream-et hallgattam), rájöttem, hogy mennyire jó a sztereó-hatás vagy mi. Egyszerűbben: jobban lehetett hallani az alapot. Utána pedig arra is fény derült, hogy ha fülhallgatóval hallagatok zenét, teljesen ki tudom üríteni a fejemet, és nem agyalok semmi hülyeségen...

Azon kívül, hogy remek volt a hét első...majdnem-harmada(?), komoly dillemmában vagyok. Igazából félek, mert azzal kapcsolatban, amit eddig imádtam, most kezdem elveszíteni a motivációmat. És azért én bármit megtehetek, mert szeretném szeretni, de úgy, hogy még az is hátráltat, akinek pont, hogy támogatnia kéne... nos, úgy tényleg kicsit nehéz. Most igazából az a kérdés, hogy ne erőltessem azt, ami nem megy, de ezzel adjam fel gyakorlatilag az álmaimat, vagy küzdjek, ami nem csak nehéz, de ezzel másokat ÉN fogok hátráltatni. Tulajdonképpem az eszem, a szívem, és jóakaróim is az utóbbira voksolnak, csak közben az is ott motoszkál a fejemben, hogy talán még MOST kéne abbahagyni, vagy legalább felfüggeszteni, mert az biztos, hogy egy lejtőn indultam el lefelé, és lehet, hogy ha időben kiszállok, nem utálom meg az egészet, mert most tisztán afelé haladok...

Szóval, jól esett, hogy kiírtam (nagyjából...többé-kevésbé...kevésbé) mindent magamból, de mielőtt még elkezdenék mélyebben lelkizni, tisztelettel elvonulok meccset nézni... Pá, jó éjt Mindenkinek! ♥

"Mazochistavagyok" #2

Na jó, ez egy kicsit erős volt... Tehát még múlt hétvégén nagyon-nagyon nem tudtam elaludni, ezért felkaptam ez első KÖNYVET (nem ám pdf-et), ami a kezem ügyébe került. Igen, ez volt a Hűvösvölgyi suli 2.
Azért volt erős kifejezés az, hogy mazochista vagyok, mert egyrészt nem vagyok az, másrészt pedig nem volt annyira borzasztó ez a könyv. Sőt, voltak benne kifejezetten meglepő "fordulatok".
Rájöttem, hogy engem az zavar talán a legjobban (ugyanez az SZJG-nél is), hogy az a központi téma gyakorlatilag, hogy mi a MENŐ. "Mert végül is csak vesegyulladást kapok, de most ez a divat, úgyhogy nem veszek fel mást, csak ezt a ruhát". Vagy mittudom. Esküszöm, falra tudnék ettől mászni. A "lúzer", "ulragáz" és társaik egyszerűen kiborítanak. A másik (talán a Renis könyv nem hangsúlyozza ennyire, de ez a könyv nagyon): azt sulykolja mindenkibe, hogy attól, mert átléptük a mittudomén, 13-14 éves korhatárt, valamiféle felismerhetetlen ufógyerekek lettünk, egészen pontosan KAMASZOK. Már nem azért, de ki nem sz*rja le? Már bocsánat, de nagyon ideges lettem. Azért, mert kicsit nagyobb öntudatom van, és határozottabb lettem, még nem kell úgy kezelni, mintha egy megvadult kisgyerek lennék.
Ez most igazából általánosság lett volna, mert szerencsére nálunk (otthon) ilyen probléma nincs, de ez a könyv... hát kicsit fura ebből a szempontból... mindenesetre nekem ez a rész talán jobban tetszett, de egyszerolvasós könyvecske, nem vészes, de semmi extra.

Újítááás

Szóval elérkezett ez is. Először is a gyönyörű fejlécért hatalmas köszönet Szindi-nek!!! ♥ (blogja megtalálható a cserék között, vagyis az "Ide is nézz be" alatt). Szóval visszatértünk az szimpla, jobb oldali menüsorhoz, bár ez nem hinném, hogy sok embert befolyásol... És naaagyon tervezem egy új sztori elindítását, csak még nem tudom, miről szóljon... Egyébként az előzőt valószínűleg le fogom törölni, annyira gyalázatosra sikeredett. Sőt, az egész tesóoldalnak kampec, inkább ide rakom ki majd a fejezeteket... Tehát, továbbra is várom a kedves látogatókat, nyugodtan fel lehet iratkozni rendszeres olvasónak (Google-fiók kell hozzá, vagy twitter, vagy... már nem tudom mi), hiszen így, ha jól tudom, értesítést küld a blogger, ha kiírok valamit... Azt hiszem, ennyi.

Végre egy jó hétvége!!!

Blogozni akartam, csak sajnos rengeteget kell(ene) tanulnom... Most viszont eljutottam odáig, hogy az agyam nem képes több információt jelenleg befogadni. Azt viszont legalább megtudtam, hogy miközben kémiát tanulok, az idő lassabban telik...
Egyébként ez a nap is jó volt, sütött a nap, és nem igazán kellett egyik órára sem tanulni...

Szóval most a számomra extra hosszúra sikeredett hétvégéről:
Annak ellenére, hogy nem sok értelmeset csináltam, nem tűnt úgy, mintha ellazsáltam volna az egészet...
Leginkább komolyabban elkezdtem blogozni, és mintha lassan kezdeném megtalálni önmagam... (most ezt nem kell annyira komolyan venni, nem arról van szó, hogy mostantól totál más leszek)
Szóval ez egyébként abban merült ki, hogy életemben nem olvastam és látogattam meg ennyi blogot, mint most hétvégén, és emiatt találtam egy olyan blogot, amilyet én mindig is szerettem volna csinálni... Nem mintha lopáson gondolkodnék.
Egyébként megpróbálok újra életet lehelni egy régi weblapomba, és elkezdtem egy angol nyelvűt is... majd meglátjuk, mi sül ki belőle.
Amúgy azon is gondolkodtam, hogy imádom a sportot, de mégsem írok róla semmit... vajon miért?
A másik fontos dolog: kellene egy tisztességes név... mert lássuk be, az 'Ano Nymus' nem túl szalonképes, a sajátomat pedig nincs kedvem használni...
Emelett frissítéseket tervezek (de még milyeneket?!!), valamint miután durván kaszát kapott az előző sztorim, lehet, hogy elkezdek egy vadonat újat. Vagy adok egy tisztességes befejezést az előzőnek. Még nem tudom.

Éneklős műsorok szombat-vasárnap

Szóval. Kezdeném az elsővel: A Dal 2014

Szégyellem magam, de az első két adásról lemaradtam, elfelejtettem, illetve betegeskedtem. A lényeg az, hogy az első kettő fordulót Király Viktor és Kállay-Saunders András nyerte magasan. Ez gyakorlatilag borítékolható volt, de leginkább az, hogy ők lesznek a kedvenceim is. Mindkettő előző Euróvíziós dalait imádtam, ahogy a mostaniakat is (utólag visszahallgattam).
A harmadik adást viszont teljesen láttam!!! :)
Nem akarok most kisregényt írni, de... a három kedvencemet juttatta tovább a zsűri. A Fool Moon nagyon tetszett, különleges, a New Level Empire is, csak tiszta dezsavü-m volt a dalukat illetően... valahonnan ismerős volt. Pál Dénest igazából sosem szerettem, de most ez a dala bejött.
Azon nem lepődtem meg, hogy Radics Gigi továbbjutott, bár benne most kicsit csalódtam... A Mystery Gang-nek nagyon szurkoltam (az énekesről valamiért Alex Turner jutott az eszembe - ne is kérdezzétek...). A Honeybeast-ről annyit, hogy nem tudom (már ha ők jutnak ki), a külföldiek honnan a fenéből fogják érteni a dalszöveget. Összességében elégedett vagyok, jó adás volt!!! :)

A Nagy Duett:

Ezen kívül csak az első évadot láttam (ugye a drága a Super TV2), amit nagyon szerettem. A műsorral kapcsolatban egyébként olyan érzésem van, hogy egyre jobban a show, és a hülyülés felé veszi az irányt. Jó, kétségtelen, Liptai bakiján, valamint Kasza (néha Dobrády) poénjain sírtam a röhögéstől... Mondanom sem kell, Király Viktor (új fav. ♥) és Hajni a kedvencem, hiszen ők énekelni is tudnak. Viktorról egyébként ezt tudtuk, lerí róla, hogy vérprofi... Akiknek még szintén szurkolok, az Cserpes Laura és Gesztesi Máté, esetleg még Hien és Cooky (szegényeket nagyon alulpontozták). Amint nagyon meglepődtem, az az, hogy L.L. Juniornak van hangja! Jó, ez így most kicsit csúnyán jött ki, de életemben nem hallottam még őt énekelni. Sipos Petit viszont igen, de azt nem tudtam, ahogy Liptai is megmondta, hogy "operai torok van a nyakán" (vagy ilyesmi). A lényeg az, hogy köszönjük Clau, beszélni tudni kell :)) Még esetleg annyit, hogy Fekete Laci: ??? ennyit tudok róla írni, Hujber Feri pedig továbbra is irritál...

Little Mix

Mostanában nagyon nehezen tudok elaludni. Valamelyik nap például ez a két szám a fejemben. Felváltva. Jelenleg ez a két kedvencem a Little Mix-től, bár a DNA-n, a Move-on, a How Ya Doin'-on, és ezeken kívül nem is ismerem más dalaikat... viszont magát a bandát egyre jobban kezdem megszeretni :)

Easy - Egyszeregy

Tegnap délután kezdtem el, és kb. egy fél órája fejeztem be. Hallottam róla, hogy jó könyv, hát gondoltam, miért is ne olvassuk el...
Előszöris nagyon tetszik az az alapötlet, vagy alapsztori, hogy egy egyetemi campus-on játszódik gyakorlatilag az egész. Pontosan megmutatja az egyetemi élet hangulatát, az életérzést. Nyilván emiatt ugottunk egy kategriát is, már nem középiskolásokról van szó, de mégsem tér el nagyon attól.
Aminek talán legjobban örülök, az az, hogy nincs benne semmi miszikum vagy természetfölötti dolog, és végre nem valami durván idegesítő csaj a legjobb barátnő (mint mondjuk a Csitt csitt-ben), és a főszereplő srác sem rosszfiú végre.
Igazából nem is tudok nagyon mit írni róla, tetszett, de ugye látszik is, hogy milyen gyorsan végeztem velem (igaz, hogy itthon ülök, de akkor is, mintha egy hétvége alatt olvastam volna el, ami nálam nem rossz).
Szóval tényleg, ez pont egy olyan könyv, ami romantikus, és azt várod, hogy mikor jelenik meg a srác, mikor menti meg a csajt, mikor mondja el a titkát, és "jujj, most valami kiderült". Vagyis izgalmas, de mégsem akció, vannak benne aranyos szereplők (pl. Benji), de mégsem elrugaszkodott.
Lényegében tehát gyorsan olvasható, nem bonyolult a cselekmény, nem csinál nagy marhaságokat senki (kivéve ugye a rosszfiút). Nem tudok rosszat mondani róla. Többször el lehet (vagy kell) olvasni, jó olvasmány, és legfőképp "könnyű, mint az egyszeregy"...

Ui.: nagyon jó ez a fordítás, ezáltal jó a cím is, bár a borító nagyon nem tetszik (still #1 a Csitt csitt-é), és Lucas is aranyos, és tényleg nem fiú, hanem férfi. Azt hiszem, tényleg ennyi. :)