2014. április 1., kedd

Szóval félreérthető lett, úgyhogy most módosítanék...
Elöljáróban annyit, hogy egyértelműen könnyebb negatív kritikákat írni, elvégre sokkal egyszerűbb kiemelni azt az egy-két dolgot, ami nem tetszett, mint felsorolni ezen kívül az ötmillió más dolgot, ami tetszett. Ezért egyébként gyakran ellentmondásba keverem még saját magamat is, hiszen eléggé lehúzóak a véleményezéseim, pedig alapjáraton tetszett az adott könyv/film/sorozat. Na mindegy, vissza a Teen Wolf-hoz.
Bármennyire is sok negatívumot emeltem ki, mindössze annyi problémám volt, hogy a Nogicunékbe meg az Onikba (stb.) teljesen belezavarodtam, valamint egy-két karakter számomra ellaposodott. Ezt leszámítva viszont imádtam. De tényleg.
Még aznap este (vasárnap?), fülig ért a szám, mert jól tettem, hogy végre befejeztem. A viszont probléma itt is kezdődik, és ettől hamar alábbhagyott a jó kedvem, hiszen júniusig várni kell.
Még egy dolgot el kell mondanom, ami miatt legfőképp "omfg" (nyilván a lehető legjobb értelemben) kategóriába tartozik a Teen Wolf, az Dylan O'Brien személye. Hogy ez a srác................. Szóval amikor átváltott gonoszba, én ott meghaltam. Egyszerűen végem volt. Előtte is tudtam, hogy jó színész, de nem igazán figyeltem fel rá, mert nem is volt nagyobb kihívás előtte. Ezzel viszont meg tudta mutatni, hogy mit is tud... Hogy lehet valaki ilyen fiatalon ennyire pofátlanul tehetséges? Hogy?
Mivel nem tudom pontosan leírni, hogy mit gondolok (túl gyorsak a gondolatmeneteim), ezért úgy döntöttem, beillesztek ide egy képet, hogy ne csak én csorgassam a nyálam...*-*
Basszus, nem tudok választani!!! 7 jelöltem van... Melyik legyen???
Oké, ez lesz:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.