A soha határa

Kicsit nehéz még írni... megpróbálom összeszedni a gondolataimat, de még mindig a könyv hatása alatt vagyok.
Igazából szombat este kezdtem el, mivel még írók is dícsérték (illetve egy bizonyosról tudok), de eléggé hosszú a könyv, így csak most végeztem.
Az első és legfontosabb dolog az, hogy Andrew-t imádom ♥
Nem tudom, mit kellene megemlítenem, főleg úgy, hogy nem szeretnék spoilerezni... talán azzal, hogy elárulom, hogy (szerintem, mivel nem vagyok műelemző) három részre bontható a könyv (és mivel a hátlap, meg a beharangozó is sok minden árul el, nyugodtan írom, hogy): 1. az utazgatás; 2. a közösen eltöltött idő; 3. a vége: a totális sokk, és a végtelen bőgés. Az olvasók részéről (is). Mert ugye mindenki magából indul ki...
Ha a kedvencemet kellene kiválasztani, nem haboznék: a buszos részt tetszett a legjobban. Mégpedig azért, egyrészt a második rész nekem túl érzelgős volt, a harmadik szakasz pedig nagyon megkavarta a történetet. Másrészt, ami számomra a meghatározóbb ok: személyes élmény. Ugyanis imádok busszal utazni nagyobb távolságra. És itt most eltérnék a könyvtől. Volt ugyanis szerencsém egyszer nemzetközi buszjárattal eljutni Olaszországba. Az valami fantasztikus volt! Az, hogy nincs szülő a nyakadon, aki rádszól, hogy mit szabad és mit nem, csak a csoport egyetlen kísérővel, egyértelműen szabadságérzetet ad. Felülsz a buszra, izgulsz, hogy vajon mi lesz, de nem félsz, mert tudod, hogy egy nagyszerű helyre fogsz eljutni, ahová már régóta vágysz. Nézel ki az ablakon, bámulod az ismeretlen tájat (vagy autópályát), és éjszaka, illetve sötétben ez még jobb. Bármennyire szeretném, ezt az érzést nem lehet leírni. Csak az tudja milyen, aki már átélte. Idegennek teli buszon ülni, azt eszel, amit akarsz (vagy amid van, de ez részletkérdés), a pihenőknél berontasz a benzinkútra, hogy vegyél valami nasit... Nekem egyébként tényleg az este a kedvencem ilyen utazásoknál. Amikor (mivel nyár volt akkor is) megy a légkondi, és már késő van, ezért fázol, de öledben ott a pokróc, és bármikor betakarózhatsz, mégis élvezed a kellemes didergést és borzongást, ami átfut a testeden. Nem fázol, csak hűsít a levegő. Egy idő után már elálmosodsz, pedig néznéd még a lámpafényeket, már a szemhéjad is leragad, a hasad is jelzi, hogy emésztene szeretne... Kényelmesebb az ülés a többi buszéhoz képest, mégis tudod, hogy nem fogsz tudni mélyen aludni, mert szokatlan a környezet. A busz halk motorhangja valahogy mégis álomba ringat, miközben szelitek a kilométereket egész éjszaka...Imádtam! És még most is imádom, pedig 3 éve történt.
És tulajdonképpen ezt hiányoltam. Nem éreztem át az utazás élményét, sem rossz, sem jó oldalról (mert ugye kinek mi). Ez egy életérzés, és sajnos az írónőnek nem sikerült átadnia. És ezt nagyon sajnálom. Hamár életérzés, van valami, amit még jobban kerestem, de nem találtam. Azt vártam ettől a könyvtől, hogy az olvasása után én is útra akarok kelni, és nekivágni az ismeretlennek, és utazni össze-vissza. Ehelyett csak annyi volt, hogy a csajszi rádöbbent, hogy unalmas neki az eddigi élete... oké, volt ott még más dolog is.
De úgy érzem, ezt még megbocsátom. Onnantól kezdve, hogy Andrew visszament érte a buszmegállóba, nekem már nem jött be annyira a történet. Mert nekem nem ilyen az ízlésem. Szerettem volna én is rettegni attól, hogy mindjárt itt a vége, de ehelyett elvonták a figyelmemet az érzelmes részek. Amúgy az, hogy kibeszéltek egy-két dolgot, az oké, tetszett. Számomra ott ment el a sztori egy olyan irányba, ami nem az én stílusom, hogy komolyan... nem is tudom. Mondjuk úgy, nekem jobban bejött, amikor "csak barátok" voltak, de mégis mindkettő vonzódott a másikhoz. Ja, igen. Most eszembe jutott, és úgy érzem, erre mindenkinek fel kellene készülnie, aki még nem olvasta: ugye én is azt hittem, hogy majd olvashatunk egy nagy, merész ötletről, kalandokról, és belső vívódásokról (azt szerettem volna, ha oldalakon át beszél a csaj arról, hogy mire vágyik, és miért akar tulajdonképpen elindulni), és tartottam attól, hogy emiatt már erőltetetten is, de kerülni fogja az írónő a korhatáros részeket... Hát... nagyon nem. So close...
A harmadik része a könyvnek nekem nem tetszett. Ugyan érzelmeket vált ki az olvasóból, nekem jobban bejött volna, ha maradunk egy egyszerű szerelmi sztorinál.
Alapból nem rossz, maga a történet ötlete nagyon tetszik. Azért látszik, hogyha ilyen érzéseket és emlékeket hoz elő belőlem, tényleg jó könyv. Mégis úgy érzem, hogy még mindig nem az, amit keresek...