1. fejezet - Tanévkezdés (part 1)

Szeptember 1, hétfő

Új tanév, új napló... ez így tisztességes, nem? Az előzőt otthon őrzöm egy olyan titkos helyen, ahol biztosan nem találnak rá amíg távol vagyok... Azért kezdtem el naplót vezetni tavaly, mert úgy éreztem, hogy a középiskola egy épp elég nagy mérföldkövet jelent az életemben, hogy érdemes papírra vetni az élményeimet, hogy majd évek múlva újraolvashassam a mostani gondolataimat.

Már tegnap reggel visszacuccoltam a koleszba. Ekkor még pangott az egész épület az ürességtől, így tudtam, hogy az elsők között jöttem vissza. Először kipakoltam, majd lementem a földszintre, és megnéztem, tűztek-e ki valami fontos információt a recepció parafatáblájára, de nem. Mire visszaértem a szobámba, már megérkezett a két szobatársam is, Viki és Timi.

Ők ketten már régóta ismerik egymást, egy városból is jöttek, úgyhogy gyakorlatilag állandóan össze vannak nőve. Eleinte fölösleges harmadiknak éreztem magam, de aztán rájöttem, hogy nem kell erőltetni azt, ami nem megy, így maradtam a csöndes szobatárs, és nem lettünk barátok. Nyilván mivel már tavaly óta össze vagyunk zárva, beszélgetünk néha, de semmi extra.

Kilencedik első féléve nem volt könnyű nekem, mivel senkivel sem voltam különösebben jóban. Míg mások szoros barátságokat kötöttek, én általában a szobánkban laptopoztam, és a régi barátaimmal chateltem, akik máshová mentek gimibe.

A fordulópont akkor következett be, amikor „szövetséget kötöttünk” Laurával. Neki sem voltak barátai, így mindkettőnknek jól jött egy ember, akiben megbízhatunk. Néha csatlakozik hozzánk Virág és Flóra. Előbbiről nehezen tudtam elképzelni, hogy bírja a kollégiumot, annyira csendes és visszahúzódó, bár unokabátyja, Boti kétségtelenül kiáll mellette, ha kell. Virágot egyébként szeretem, aranyos lány, sokszor beszélgetünk.

Flóra mindig is furcsa volt nekem, bár nem ellenszenves, de amikor kiderült, hogy Majával és Noémivel szeretne szoros barátságot kialakítani, sokat csökkent a szememben. A problémám Flórával leginkább az (bár erről ő nem tehet), hogy Petivel jár, akibe azóta vagyok szerelmes, hogy megláttam. Ez pontosan tavaly szeptember másodikát jelenti, ők pedig valamikor novemberben jöttek össze.

Dél körül már határozottan többen voltunk a koleszban, így elhatároztam, hogy megkeresem Laurát. Mivel aznapra még csak vacsorát biztosítottak, el akartam menni a közeli élelmiszerboltba venni valami finomságot, Laura pedig mindig is tökéletes társaság volt ebben.

Igazából azt imádom a kollégiumban, hogy egy kicsit a saját magam életét élhetem, mintha már tényleg felnőtt lennék, pedig ez csak próba a valódi életre. Nincsenek szülők, akik befolyásolhatnának, viszont a személyzet bármikor a rendelkezésünkre áll, és szükség esetén segítenek. Magunknak vehetünk meg mindent a környék boltjaiban, csak a takarodóra kell visszaérni, amit egy kártyás be-, és kiléptető rendszer ellenőriz, valamint a recepciós. Ezt leszámítva viszont tényleg szabadok vagyunk.

Bulizni is csak az idősebbek mennek el, de ők sem gyakran, mivel a hétvégékre mindenki hazaindul már péntek délután, a tanítás után. Ha pedig mégis nagy ünneplést tervez valaki, arra tökéletesen megfelel a bekamerázott aula. Komoly pénzeket kell fizetni a kollégiumi ellátásokra, éppen ezért még sosem történt komolyabb kihágás vagy botrány, mivel az elbocsátással járna.

Laurát a szobájukban találtam meg, ami a miénkhez képest pont a folyosó másik oldalán van. Az egész épületet úgy alakították ki, hogy a földszinten vannak a közös részek, például az aula, az ebédlő, és a büfé. Első emeleten vannak a háromágyas lány, a második pedig a fiúszobák, egy-egy közös mosdóval és fürdővel. Az egész kolesz 60 embert tud elszállásolni, minden évfolyamból (azaz osztályból, mivel az évfolyamokon csak 1 osztály van) 15 embert.

Miután kopogtam, Laura dugta ki a fejét, de nem hívott be. Inkább kilépett a folyosóra, és becsukta maga mögött az ajtót.

- Szia, nem ugrunk ki a boltba? – kérdeztem.

- Most? – kérdezte meglepetten. – Egy pillanat, és elkészülök.

Visszament a szobába. Nem mintha annyira be akartam volna menni, de érdekelt, hogy miért nem invitál be.

- Hali!

Azonnal felismertem a hangot, ami elvonta a figyelmemet Laura, Flóra, és Virág közös szobájáról.

Erik volt az. Nem is értem, mit keresett a lányok emeletén, bár sejtem... Már a hideg is kirázott, amikor megláttam, és meghallottam a hangját. Végül aztán visszaköszöntem, de nem inkább foghúzás jutott az eszembe róla. Alig, hogy Erik a maga „laza” stílusával végigvonult a folyosón, Laura kijött. Vékony kabátot vett fel, és összefogta a haját.

- Itt ment az előbb a PARASZT – köszöntöttem ezzel a remek hírrel.

- Ó – Laura elvigyorodott. – Arra a Parasztra gondolsz, akinek gyönyörű szemei, és irtó jó segge van?

Laura már eléggé régóta bele van zúgva Erikbe. Vagyis inkább „meg szeretné magának szerezni”, mivel állítása szerint a női büszkeségét még nem dobta félre, bár nekem nem úgy tűnik. Erik ugyan tényleg nagyon jó pasi, viszont egyben az egész iskola legnagyobb taplója is. Laurát csak az zavarja, hogy a Paraszt Maját fűzi már kilencedik óta, aki valamiért folyamatosan ellenáll, vagy inkább incselkedik. Ezt még nem döntöttem el. A vicc az egészben az, hogy Laura Maját állítja be ellenségnek, nem pedig Eriket, aki az egészet kezdte. Nem mintha Maja egy kisangyal lenne...

- A többiek nem jönnek? – kérdeztem.

- Virág lenézett a fiúkhoz, Flóra pedig megint a ribiknél (itt Majára és Noémire gondolt) van...

A kolesz és a gimi egy telken van, három perc átérni az egyikből a másikba. Ahogy kilépünk a nagykapun, máris ott van a kedvenc boltunk. Eléggé nagy ahhoz, hogy mindent megszerezzünk, ami kell, és nem is túl drága. Nem vettünk túl sok dolgot Laurával, mivel csak mini hűtő van a szobákban, és a legtöbb napon kapunk reggelit, ebédet, és vacsorát is. A köztes nasizásokhoz pedig ideális a büfé, ami ugyan drága, de legalább nem kell kilépni az épületből.

A bolt után tettünk egy kört a közeli parkban. Megvitattuk, hogy melyikünkkel mi történt a nyáron. Nem tudtam nagy hírekkel szolgálni Laurának, de ő sem nekem.

Mire visszaértünk már koradélután volt, és bár nyilván már majdnem mindenki „visszaköltözött”, üres volt az aula, hiszen a nap épp eléggé sütött ahhoz, hogy ki lehessen menni a városba vagy játszani a sportpályákra, még ha nem is volt olyan meleg.

Gyorsan felvittük a dolgokat, én például beraktároztam a délutánokra ropikat és chipseket, amik közül párat le sem tettem a kezemből, mivel már nagyon éhes voltam.

Ahhoz viszont túl szép idő volt, hogy az üres szobában ücsörögjek, így engedtem Laura kérésének, és lementünk a kosárpályára. Virág a srácokkal, Flóra pedig az újdonsült „barátnőivel” tűnt el valahová.

Virágot igazából sosem értettem, de eléggé úgy tűnik, hogy ő az unokabátyjával, és annak legjobb barátjával, Viktorral érzi jól magát. Nem állíthatom, hogy nagyon hiányzott a lány, bár tényleg jóban vagyunk, inkább Laurával vannak közös témáink. Flórára pedig Laura eléggé neheztel, mivel az átpártolt az „ELLENSÉGHEZ”. Így hát a szövetség magjaként ketten ballagtunk ki az udvarra.

A kolesz és a gimi közötti hatalmas parkolóként szolgáló betonplacctól merőben eltér a füves foci-, és futópálya. Pont az épületek mögött van mindkettő, egy kisebb völgyben, így lépcsőkön vagy a meredek lejtőn lehet lejutni oda.

Laura először a kosárpályához irányított, mivel ott játszott Erik is. Én csak a szememet forgattam amikor ezt megláttam. Letelepedtünk beton lelátó legszélére, messze a többiektől, és onnan néztük, Eriket, az idősebb haverjait, és meglepő módon egy-két kilencedikest is, akiket ugye eddig még sosem láttam.

Egyértelműen Erik volt a legjobb közöttük. Az alkata mondjuk megvan hozzá: több, mint 180 centi, izmos, széles válla van, és keskeny csípője. Tökéletesre vasalt barna haja még a mozgástól sem ment tönkre. Bosszantóan lazán blokkolt, majd pár másodperc múlva már zsákolt ugyanabban a fekete farmerjában, fehér pólójában és fekete bőrdzsekijében, amiben még a folyosón láttam. Minden egyes pontot érő dobása után a nézőkhöz fordult, és elvigyorodott. Követtük a tekintetét... Majához. Tökéletesen láttam, hogy Laurát majd megeszi a féltékenység.

Így szerencsére nem volt nehéz meggyőznöm, hogy nézzünk át a focis „részlegre”. Az osztályból egyébként Erik kivételével minden fiúnak inkább ehhez a sportághoz húz a szíve. Köztük Petinek is.

Rajtam, és a naplóimon kívül senki sem tudja, hogy érzek iránta, ezért szépen csöndben ültem Laura és Virág között (akit közben a lelátón találtunk meg), és próbáltam fapofával nézni a játékot.

A csapat nagy részét idősebbek tették ki, de tőlünk is jócskán játszottak. A kapuban Boti, Virág unokatestvére állt, ő a másik, akiről a „laza” szót mintázták. De ő nem az a kategória, mint a Paraszt, aki megjátssza magát. Botinak tényleg „nemtörődöm” stílusa van, soha életemben nem láttam még idegesnek. Vele egyébként még Laura is egészen jóban van.

A mieink közül még Viktor, Boti haverja játszott, azt hiszem, hátvédként, valamint a két jó barát: Márk és Peti.

Márkról igazából nem sok mindent tudok, nem mintha ezt nagyon bánnám... az biztos, hogy tavaly év elején még együtt volt Majával (!!!), és valószínűleg a csaj dobta lapátra, mivel Márk rendszeresen kinyilvánítja a nem éppen szép véleményét Erikről, szóval szerintem még mindig szereti Maját. Ezt a lányt nem tudom, hogy lehet szeretni, bár neki, és Noéminek látszólag sikerül, bár más-más fokon.

Tulajdonképpen pont ezért tartok Peti személyiségétől, amit eddig nem igazán sikerült megismernem. Eleinte úgy véltem, hogy összeillenek Flórával, és meg is érdemlik egymást, de mióta a lány már tőlünk is elpártolt... pluszban még Márk is a volt barátnőjét szereti (szerintem) még mindig. Félő, hogy mindketten egy kicsit a maguk képére fogják Petit formálni... vagy esetleg Majáéra...

Nem igazán tudtam a játékra figyelni, mert állandóan Petit követtem a tekintetemmel. Az Ő mozgását viszont tényleg jó volt nézi. Már messziről lerí róla, hogy sportol(t), ha jól tudom, mielőtt kollégista lett, profi szinten focizott otthon.

Laura viszont egyre többet fordult a kosárpálya felé, talán azt várta, hogy Maja és Noémi elvonuljon. Nem tudom, mennyit ültünk a focit nézve, de lassan kiürült a lelátó, és szinte már csak a fiúk szórakoztatták saját magukat. Még nyár volt, így nem kezdett el sötétedni, de könnyen ki lehetett találni, hogy már késődélután volt.

Mi is elhatároztuk, hogy felmegyünk a szobáinkba, és mivel Virág még maradni akart, csak ketten Laurával.

A szobaajtóm elé érve elővettem a mágneses belépőkártyámat, és az érzékelő elé tettem, ami így beengedett. Eléggé biztonságos ez ahhoz, hogy idegenek, vagy más diákok ne tudjanak betörni, mivel mindenkinek személyre szabott kártyája van, és az ajtó beléptető rendszerébe be van táplálva az egyes lakók kártyáinak adatai (legalábbis azt hiszem). Pont az ilyen szolgáltatások miatt drága a kolesz.

A szoba üres volt, Timi és Viki már megint valahová elcsámborgott. Igazából nekem mindegy volt, legalább egy kicsit egyedül voltam, így még vacsora előtt felhívtam anyut, hogy megnyugtassam, minden rendben van, majd felugrottam a netre, és írtam az otthoni barátaimnak, Kikinek (avagy Niki) és Gabinak (Gabriella).

Hirtelen kopogtak. Laura volt, indulni akart vacsorázni. Teljesen ledöbbentem, fel sem tűnt, hogy így elszaladt az idő. Gyorsan lehajtottam a laptopomat, és már mentünk is.

Személy szerint sosem szerettem korán vacsorázni, mert utána mindig éhes voltam. Nem mintha ez most nem így lenne. Laura viszont meggyőzött, hogy ez nem csak egészségesebb, hanem így nem maradok ki a „bulikból”, amik általában 7 körül kezdődnek. Utóbbiról a tavalyi év során én is megbizonyosodtam.

Így hát a megadott, vacsorára szánt 2 órás intervallum legelején, már este 6-kor az ebédlőben álltunk. Ugyan nem elsőként érkeztünk, de nem kellett sokat sorban állni. A megszokott helyünkre ültünk, az egyik hátsó asztalhoz, ahonnan rálátunk az étkező bejáratára is. Később Virág is csatlakozott hozzánk, és meglepő módon Flóra is.

- Mi az, dobtak Majáék? – kérdezte Laura. Nehezen viselte Flóra „árulását”.

- Nem, csak gondoltam, veletek vacsizom... – felelte Flóra.

És ennyi volt az össz beszélgetés az alatt a negyed óra alatt, amíg szépen megvacsoráztunk, pedig Laurának általában ilyenkor megered a nyelve. Valószínűleg Flóra társasága akadályozta meg ebben. Ahogy őt ismerem, nem akarta, hogy az „ELLENSÉG” bármilyen információt megtudjon rólunk. Néha az az érzésem, hogy egy ostoba játékba csöppentem.

Mivel kint még nem sötétedett be, úgy döntöttünk, kimegyünk egy kicsit. Kicsipogtunk, hogy a recepciós/portás is tudjon arról, hogy kiléptünk a kollégium épületéből, viszont kerítésen belül maradtunk. Csupán 10-re kellett visszaérnünk, a takaródóra. Tudtommal senki sem szegte még meg ezt a szabályt, vagy csak sikerült kijátszaniuk. Ez nyilvánvalóan nem lehetetlen, mert ugyan a kapukat bezárják éjszakára, a kerítésen simán át lehet mászni, a belépőkártyát pedig csak oda kell adni valakinek, aki helyettünk becsipog.

Nekünk viszont eszünkbe sem jutott kilógni, mert várt ránk a „naaagy buli”. Ez abból áll, hogy a hatalmas aulában összegyűlik majdnem mindenki, és beszélgetnek. Vagy beszélgeTÜNK, hiszen én sem zárkózom el ettől. Sok mindenre jók ezek az esték, például arra, hogy jobban megismerjük egymást. Laura szemszögéből inkább arra, hogy infókat szerezzünk azokról, akiket utálunk, vagy akikről nem terjengett eddig elég pletyka.

Mire harmadjára is megkerültük a gimi épületét, teljesen besötétedett, és elkezdtünk fázni. Jócskán meglátszott, hogy Flóra megint elhagyta a „szövetségünket” egy időre, így Laura is újra önmaga lehetett. Miközben körözgettünk, végig szegény Virágból próbálta meg kihúzni, hogy neki ki jön be. A végére már tényleg nagyon megsajnáltam Virágot, mert nyilván okkal nem mondott semmit. Érdekes módon Laura azt viszont elfogadta, hogy én nem akarom megosztani vele az érzéseimet. És nem azért, mert nem bízom benne, csak... mégis hogy nézne ki, ha bevallanám, hogy egy olyan fiúba vagyok szerelmes, aki foglalt?

Az aula már szabályosan nyüzsgött mire beértünk. Szerencsére annyira sok kanapé és fotel van a gigászi aulában, hogy nem csak az idősebbek „uralják” a helyet, hanem majdnem mindenki kényelmesen elfér. Valami meccs ment a tévében, de a lányok épp készültek fellázadni, és a sorozatukat követelték.

Virág azonnal odapattant Botihoz és Viktorhoz, mi pedig Laurával egy hátsó kanapéra telepedtünk le, két tizenegyedikes lány, Nina és Janka mellé, akikkel mondhatni, hogy jóban vagyunk. Köszöntöttük egymást, majd mindketten meséltek a nyári szünetükről, miközben a közösbe betett nasin osztoztunk.

Nagyjából fél tíz tájékában felvonultam a szobámba, és még mielőtt a takarodó miatt felzavart diáksereg megrohamozta volna a fürdőt, gyorsan levetkőztem fehérneműre, majd törölközőbe csavarva átbattyogtam a folyosó végi mosdóhelyiségbe. Eléggé tágas, több vécé és zuhanyzó is van ott, mind rendkívül tiszta. Sőt, mindenkinek jár egy-egy kis, belépőkártyával nyitható szekrény, amikben a piperecuccokat lehet tárolni.

Most sem elsőként érkeztem, jórészt kilencedikesek voltak bent. Amíg a soromra vártam, gyorsan fogat mostam. Utána végre letusoltam, és átöltöztem pizsamába, és visszamentem a szobába még egy kicsit netezni. Timiék éppen tíz után futottak be, így késve ugyan, de elérkezett a lámpaoltás.

Igazából ez az első, újra a kollégiumban eltöltött nap döbbentett rá arra, hogy pont ez a feeling hiányzott nekem az egész nyáron...