Fordulópont

Tegnap, elalvás előtti nagyjából egy óra forgolódás közben rájöttem: változtatnom kell.
Az egész ott kezdődött, hogy kaptam egy nagyon hasznos véleményezést erről a blogról (itt is szeretném megköszönni!), ami szépen rávilágított arra, hogy szelektálnom kell.
Ezt már én magam is éreztem, hiszen rengeteg olyan hobbim volt, amit csak pár hétig űztem, és utána eltűnt a lelkesedésem. Most is lettek volna terveim, de ha racionálisan akarok gondolkodni, be kell látnom, hogy teljesen feleslegesek ezek az elképzeléseim, mivel semmiféle sikerélményt nem érnék el, illetve borzasztóan elaprózódnék, és nem jutna időm arra, amit igazán szeretnék.
De ez nem csak a szabadidőmre vonatkozik. Hiába nem vagyok a pártján ezeknek a "hűha, most épp tinédzser vagyok"-féle hűhóknak, de most vagyok szerintem abban a korban, amikor próbálom megtalálni önmagam. És arra jutottam, hogy kezdésként sokkal nyitottabnak és őszintébbnek kellene lennem. Ezt most nyilván nem azért mondom, mert eddig csak hazudoztam, hanem szerintem igenis ki kellene mondanom azt, amit gondolok. Túl sokat csalódtam már, és mindent, ami megbántott, úgymond "lenyeltem". Ezzel pedig semmi sem lett jobb, és most, hogy úgy érzem, egy újabb hasonló időszak következik, nem akarok még egyszer a saját csapdámba kerülni, és nagyon el szeretnék elkerülni egy újabb érzelmi "hullámvölgyet".
Ehhez pedig az kell, hogy merjek önmagam lenni, és csak olyanoktól függjek, akikben tényleg érdemes megbízni.
Úgyhogy most így állunk. Nem mondom, hogy minden rendben van velem, de már belefáradtam. Elegem volt, és ehhez valóban "új életet kell kezdenem". Azt pedig majd meglátjuk még, hogy ez egy búcsúbejegyzés volt-e...

"A Lavina"

Az egész úgy kezdődött, hogy elolvastam A Beavatottat. Mint már korábban is írtam, teljesen bezsongtam, mert meg akartam nézni a filmet.
A másik vonalon pedig csak annyi történt, hogy mindig is volt egy listám olyan filmekről, amiket meg szerettem volna nézni, egészen régebbiektől az újakig.

Mivel most fejeztem be a könyvet, elkezdtem a keresni az adaptációról véleményeket, stb. Aztán ráakadtam egy olyan cikkre, amiben nálunk még nem bemutatott filmeket soroltak fel, és ott akadtam rá Dylan O'Brien egyik filmjére, amiről még csak nem is tudtam!!!

Ééés, itt indult el maga a történet: szépen sorban, olyan színészeknek a filmjeit gyűjtöttem össze, akiket nagyon szeretek, és érdekel a munkásságuk. Nagyjából húszat találtam...

Most azon gondolkodom, hogy érdemes-e ezért a párért majd létrehozni egy külön címkét. Arra biztosan jó lenne, hogy könnyebben vissza lehessen őket keresni...
Érdemes? (ha van kedved megírni nekem, íratkozz fel és kommentelj, vagy oldalt a véleményező "űrlapot" töltsd ki, és már jön is nekem a privát e-mail /a név lehet kamu, az e-mail szerintem nem/)

Tehát most szépen lassan meg szeretném nézni a "kiválasztottjaimat", és így rendszeresebben, bejegyzés-sorozatként szeretném majd őket értékelni, hátha ti is kedvet kaptok valamelyikhez! :)

A Nagy Pesti Kiruccanás Története (máj. 1.)

Szóval felugrottunk Pestre. Mivel kicsit el vagyok maradva, gyorsan foglalom össze a történteket, mert azok azért akadtak bőven.
Az egész ott kezdődött, hogy megtudtuk, hogy Ricciardo jön Budapestre. Két barátnőmmel így nekivágtunk hármasban a városnak (mindannyian Forma 1-őrültek vagyunk).
Vonattal mentünk, az út kellemes volt, semmi probléma nem volt. Felértünk a Keletibe, ahonnan azonnal a metróba mentünk. Mivel nem voltunk maximálisan felkészülve a tömegközlekedésre, az esetleges konfliktusokat pedig szerettük volna elkerülni, felvettük a három spanyol cserediák szerepét. Ebből aztán három erdélyi (egészen pontosan kolozsvári és csíkszeredai) turista lett, vagy fordítva. Már nem emlékszem, a lényeg az, hogy végül egy kolozsvári kürtöskalácssütő lánya/unokája(?), egy spanyol cserediák, és egy szintén erdélyi, de Pesten viszonylag járatos idegenvezető-szerűség barangolt a városban. Ezek voltunk mi, ugyebár.
Az első megállónk hosszas tanaokdás, és lehetséges úticélok megvitatása után a Deák tér volt, ahonnan a pirosról a sárga, 1-es metróra (földalatti) szálltunk át. Egyet emntünk csak, a végállomásra, a Vörösmarty térre.
Tulajdonképpen nem rémlik, hogy miért pont ezt választottuk, talán azért, mert a nyári "Szállodázás" központja is ez a környék volt. Mindenesetre lesétáltunk a Duna-partra, ahol már javában ment a légiparádé. A 2-es villamos üres, akkor épp nem használt sínjén állva néztük a gépeket, és képeket csináltunk: itt készült az első, "Szökőkút-szelfink". Nagyjából itt kezdődhetett a "Szelfi-day".
Ezután átugrottunk a közeli mekibe kajálni, ahol sikeresen megismerhettük Ricciardo vigyorgásban hasonmását, Gyurit (húú, remélem, nem olvassa ezt O_O). Meki után visszamentünk a repcsiket nézni, majd (ha jól emlékszem) átsétáltunk a Kossuth térre. Nem volt egy rövid séta, már fél egy(?) körül lehetett. Itt lőttük az első "Parlament-szelfit". Megint metróra szálltunk, most a Moszkva térre utaztunk (elnézést, Széll Kálmán tér): "Metró-, illetve Mozgólépcső-szelfik" kíséretében, így szerencsésen hülyének nézett minket a fél város, miközben nyomtuk a spanyol-erdélyi tájszólást, és vihogtunk össze.vissza. A spanyolul beszélésnek (hablatyolásnak?) akkor lett vége, amikor a metrón meghallottuk, hogy valaki eredeti, nyelvtanilag helyes spanyolt beszél...
A Moszkva térre azért ugrottunk át, mert fel akartunk menni a Várba. A probléma ott kezdődött, hogy nekem csak halványan rémlett, hogy honnan indul a busz, így találomra ültünk fel egyre, úgy, hogy gőzünk nem volt, hová megyünk. Itt csináltunk "Eltévedtünk-szelfit", valamint a szalonképesebb változat szerint "Hová a francba megyünk?-szelfit". Szerencsénk volt, bár majdnem korábban szálltunk le, a Mátyás-templomnál, de végül csak felértünk a várba. Mondanom sem kell, a buszon, ami meglehetősen kicsit volt mindenki minket hallgatott, többen hátra is fordultak...
A várban megnéztünk valami őrségváltást, majd kimentünk a vár falához képeket csinálni. Ott volt szerencsénk találkozni egy (magas) portugál fiatalemberrel. Állítólag helyes is volt, én arra emlékszem, hogy fülbevalója volt, és kifejezetten jól beszélt angolul. Szóval a srác felajánlotta, hogy csinál rólunk képet, és akkor mi is csinálhatnánk róla. Végül enyém lett a megtisztelő feladat, amit ő megköszönt, majd pár szót beszélgettünk vele. Megtudtuk, hogy angolul és portugálul beszél, először jár(t) Magyarországon/Pesten, és nehéz neki kiejteni a "köszönöm"-öt (megkérdezte, hogy hová valósiak vagyunk, és hogy van a nyelvünkön a "thank you").
Néhány másodpercnyi kellemetlen csend után elköszöntünk egymástól, mire mi észbe kaptunk, hogy legalább egy képet csinálhattunk vola vele, így a nyomába eredtünk, mivel volt még időnk a Ricciardo-féle "futamig". Közben inunkba szállt a bátorság, így másfelé sétáltunk, de aztán mégiscsak követni kezdtük. Mivel kicsit égő lett volna odaállni elé, és kérni egy közös képet, inkább a vár másik részébe mentünk át képeket csinálni. Jó sokat...
A futamra felültünk egy lépcső korlátjára, és bár csak egyszer láttuk a pilótát átsüvíteni a Lánchídon, jól szórakoztunk. Hozzá kell tenni, minden második ember megbámult minket (kezdve kigyúrt rendőrökkel, folytatva ázsiai turistákkal), még egy kétségtelenül beszívott fiú kiröhögött, a valószínűleg füves cigit szívó haverja pedig kis híján a fejünkbe fújta a füstöt. Dirket.
Lassan elindultunk visszafelé... amikor.... megpillantottunk egy Kodály-szobrot. Hogy ott milyen fényképek készültek?! Szétröhögtük az agyunkat, például a "Kodály-szelfin", valamint a "Keresd a hibát"-képen.
Miután kitomboltuk magunkat (normális kereteken belül, természetesen) visszabotorkáltunk megkeresni a buszmegállót, amit épphogy megtaláltunk buszindulás előtt. Újra a Moszkva térre mentünk, egy újabb mekis körre. Utána majdnem visszamentünk a Halászbástyához (át akartunk oda is menni), illetve a Mátyás-templomhoz, de végül egy 4/6-os villamos-út, és egy Margit-szigeti túra lett belőle. Itt is találkoztunk rikoltozó, gyanúsan vidám állapotban lévő fiatalokkal, akik egymás nyakába ugráltak(?). Biztos túl rég látták egymást...
Csodálos brit(?) akcentust hallgatva sétáltunk le a hídról a szigetre, ahol megcsináltuk a szökőkutat ("Szökőkút-szelfik"), majd a Duna-partra gyalogoltunk ("Dunapart-Parlament-Margithíd-szelfi"&"Homlok-szelfi)". Visszamásztunk a hídra, és átvillamosoztunk újra Pestre.
Egy rövidebb túra keretében a Kossuth térre sétáltunk, újabb "Parlament-szelfiket" készítve. Itt megtalált minket egy biciklis úriember...
Megkérdezte, hogy van valami Tabán út(?), mert ő a Vársoligetből jön, ahol már elkezdődtek a koncertek, de ahová ő menni akar ott még nem. Az volt a lényeg, hogy nagy kerülő lett volna neki valami (gondolom, ha a Margit-hídon megy), úgyhogy azt akarta tudni, merre nem olyan hosszú. És ezt úgy háromszor megismételte. Én pedig szintén háromszor megmondtam neki, hogy csak a Lánchíd van lezárva, így bárhol máshol mehet. Kiderült, hogy csak azt érti meg, hogy HANYADIK hídon kell átmennie. What the f*ck? Az értelmes magyarázatot nem érti? Aztán kiderült, hogy tényleg nem.... ugyanis vigyorogva, és túlságosan lelekesen magyarázta, hogy milyen kár, hogy nincs nála valami amivel meghálálhatná a segítségünket. Gondolt itt (idézem) "cukorkára, rágóra, füves cigire, whiskey-re, hagyományos cigire, valami porra, TAMPONra(!!!!), vagy esetleg sonka(vagy szalámi?)szeletre". És itt éreztük úgy, hogy ha egy lépést is közelít, mi elfutunk, de erre szerencsére nem került sor, így jó hangosan, és tisztán érthetően elköszöntünk tőle, és jó utat kívántunk.
E megrázó élmény után már meg sem kottyant egy ultrahosszú, és bizonytalan séta vissza a Vörösmarty térre. Be akartunk ugrani újra a mekibe, de kiderült, hogy lekésnénk a vonatot. Meghúztuk a lépéseket, de inkább arra jutottunk, majd megyünk a következővel. Így nem siettünk, és ismét Gyurinál kértük a kaját, én pedig, amíg a mosdóra vártam sorba, találkoztam egy volt tanárommal... jó, az túlzás, hogy találkoztam.
Közben a következő vonatot is lekéstük, de legalább nem kellett sietnünk vissza a Keletibe, és volt időnk teljesíttetni egy fogadást is... A földalattin készül egy újabb szelfi, majd fél órával vonatindukás előtt már a kivetítőtáblát néztük, ergó az előzőt is elértük volna...
Várakozás helyett ital-kereső körútra indultunk, sikertelenül.
Közvetlenül hazaindulás előtt két incidens is ért még minket: 1. nem tudtuk, melyik vonatra kell szállni, 2. ha jól emlékszem, 3 kedves fiúcska kért meg minket arra, hogy utazzunk velük. Mindezt a vonat ablakából tették. A kellemetlenség az volt, hogy valóban egy vonaton utaztunk velük...

Összességében állati jó nap volt, irtó sokat röhögtünk, remélem, nem csak én éreztem magam jól... Ismétlés hamarosan!!!♥

Tudom, hogy semmi értelme nincs ennek a bejegyzésnek, de úgy érzem, meg kell osztanom a világgal a boldogságomat!!!!!!!
Na, de vissza a szotir elejére.
Az egész ott kezdődött, hogy meghoztak egy szabályt. Még nagyon régen. Most nem mesedélutánt szeretnék tartani, úgyhogy a lényegre térek: kisérettségizni kell. 5(!!!) tantárgy kétéves tananyagából. Ugye a matek-magyar-töri kötelező, plusz vanna egy idegen nyelv, és egy választott tantárgy is, ahogy a normál érettségin is van/lesz.
És én eddig nem tanultam. Semmit. Illetve kidolgoztam a legkönnyebb irodalomtételt, és még anno, a szünetben matekoztam 3 órát, kis szünettel. És itt kifújt a tanulásom. Még csináltatni is akartam "Sz*rjuk le a kisérettségit" -feliratú pólót. (Nyilván nem gondoltam komolyan).
Közben rájöttem mi (volt) a problémám:
1. Borzasztó lusta vagyok, és attől tartok, ez még rosszabbodni fog.
2. Nem félek eléggé a kisérettségitől ahhoz, hogy nekikezdjek komolyan tanulni.
De!!! Ma úgy rámijesztettek azzal, hogy kiderült, hogy síkhülye vagyok nyelvtan, ugyanis az ismétlés során kiderült, hogy semmire sem emlékszem és/vagy még megsem tanultam akkor, amikor kellett volna.
Úgyhogy beijedtem, és spanyolból kettő, azaz kettő óra alatt benyaltam 53 ige múltidejű ragozását. Igaz, közben majdnem sírva is fakadtam, de GYŐZELEEEEEM! Szóval így jutottam el idáig, hogy Queen-t hallgatok... Aztán szerintem Happy-t fogok...

SOKK

És most érzem úgy, hogy írnom kell. már tegnap is megnyitottam egyszer a bloggert, de be is csuktam, mert feleslegesnek éreztem a múlt hetem leírását. most viszont itt vagyok, és muszáj kezdenem magammal valamit, mert a sírás határán vagyok. még most is alig kapok levegőt, pulzusom az egekben, és huzamosabb ideig forrónak éreztem a fejem. oké, nyilván távol van az igazi sokktól, de sosem éreztem még így magam. szerencsére. (kopp-kopp). lehet, hogy hülyén fog hangzani, mert végülis nem személyesen velem történt tragédia, hanem a Barca volt edzője, Tto Vilanova halt meg. délután, mikor hazaértem, még azt olvastam, hogy nagyon rossz állpotban került kórházba. most, tíz perce láttam, hogy a twitterre rakja ki a Barca hivatalos oldala, hogy miket írtak ki a játékosok. először nem akartam hinni a szememnek. lejjebbgörgettem, de semmi hivatalos infót nem láttam, aztán pedig az előző idézeteket (a játékosoktól) is kitörölték. azonnal a hivatalos FCB-honlapra mentem, majd vissza a hírportálra, ahol gyakorlatilag vezető hír lett...
egyszerűen ledöbbentem. ilyen nem létezik!!! sokkal jobban kedveltem Tito-t Pep-nél, bár eleinte mégiscsak utóbbi volt az "isten", de mivel elhagyta a csapatot, komolyan megharagudtam rá, és így (nem kell félreérteni, itt nem a "ha ló nincs, jó a szamár is" dologról van szó) ugye Vilanova lett az új edző. tényleg imádtam. akárhányszor ránéztem, bármennyire vezetett az ellenfél, a tekintete, tartása, maga az ember, személyiségestül olyan nyugalmat árasztott.... szerintem ez nagyon ritka, és kevés ilyen ember van. arról nem is beszélve, hogy profi szakember... sajnos már csak VOLT. és tényleg majdnem elsírtam magam, de úgy döntöttem, hogy tartani fogom magam.
és igazából itt jön képbe az, hogy mi történt vele. mert nem holmi baleset, akár önhibájából, akár nem. TITO RÁKOS VOLT!!! rákos!rákos! egy sportember! semmi drog, semmi káros dolog, egy 45 éves, gyakorlatilag fiatalemberről van szó!!!! elképesztő.... valami borzasztóan fájdalmas az a tudat, hogy a rák nem válogat.
sosem gondolkodtam komolyabban a "természetes" halálról, de ez most tényleg nagyon mellbe vágott. Nyilván odáig eljutottam, hogy nem akarok meghalni... és még semmit sem tehetünk ellene! diétázhatok én, meg leszokhatok a csokiról, mégis lehet, hogy holnap meghalok... mert miért ne lehetnék én is rákos??? természetesen nem szeretnék (megint kopp-kopp), de simán benne van. vagy ha nem én, egy közeli ismerősöm... elképesztő, és még nincs is kit okolni. mert Titonak aztán pénze volt, New Yorkba járt kezelésekre, úgy még csak nem is egy falusi kiskórházba...
és most jön elő a babona. mert én alapból nem nagyon hiszek ezekben, de mégis kétszer is lekopogtam az ÍRÁSOMAT!!! mert mit tudni csinálni az ember? hinni, bízni, remélni... és még ha tudat alatt tudja, hogy ezzel nem tud semmit sem befolyásolni, mégis az utolsó, legapróbb, legnevetségesebb szalmaszálba belekapaszkodik. lehet ez akár a lekopogás is.
talán most jutottam el arra a szintre, hogy komolyan elgondolkodom az életemen, és TUDOM, ez egy meghatározó fordulat lehet. tulajdonképpen morfondíroztam már azon, hogy jó-e nekem úgy az életem, amilyen. és eddig mindig elégedett voltam, mert mindenképp realista embernek tartom magam, és általában van jövőképem, és nem csak a mának élek, de egy ideje motoszkál már a fejemben, hogy vajon mi lenne más, ha szókimondóbb lennék. vagy őszintébb, és nem hazudnék kegyelemből. mert biztosan változna valami. biztos, hogy rengetegen csalódnának bennem, és megutálnának, de ha ez kell ahhoz, hogy jobban érezzem magam pár percig, és ugyan nem hosszútávon, de ha ilyen tragédiák történnek kinek van kedve és egyáltalán ki az a HÜLYE, aki hosszútávon gondolkodik? mi legyen velem? már érett bennem ez a gondolatmenet, de nem terveztem ilyen hirtelen pálfordulást. #YOLO? Tudjátok mit, a fenébe is? igazuk van azoknak, akik mindent, akár őrültségeket is megtesznek azért, hogy jól érették magukat... mert ŐK legalább jól érzik magukat... más ember, akinek családja van/volt, és tisztességes életet élt, dolgozott, sportos volt, hol van most? nem tudom, de HALOTT. és ez a legelkeserítőbb az egészben: a hezitálás. legyek én is olyan, mint akiket eddig elítéltem, vagy maradjak ilyen, mint most vagyok, és várjak az esetleges boldogságra, ami lehet, hogy el SEM jön? hm??? mi a francot kezdjek magammal, és az életemmel???
és itt most megállnék. nem akartam ilyen bonyolultam és mélyen belemenni, csak a tiszteletemet, és részvétemet szerettem volna kifejezni Tito családjának, és megkösszönni mindent, amit Tito tett a csapatért, és nem nagy túlzással az egész világért!!! (és most fogok sírni... és már sírok is...)
Köszönjük, Tito! Nyugodj Békében!!!! ♥ Sosem felejtünk!!!
(ezek a könnyek most érted hullnak)

Rég írtam, mindig húztam-halasztottam. Szóval ugye hétvégén olvastam. Ha jól emlékszem. Igen, az Obszidiánt. De nem erről akartam írni.
Múlt hét egész laza volt, szerencsére nem kellett sokat tanulni.
Pénteken az osztállyal (illetve egy részével) felmentünk Pestre, az Arénába. Pont belefutottunk a Glamour-napokba, bár nekem nem nagyon számított, mert sosem volt még ilyenben részem... Ez kicsit olyan lett, mintha meghatódtam volna. Mindegy. Filmre végül nem ültünk be ketten (az egyik Baránőmmel♥), így mi órákon keresztül jártuk a boltokat. Én ugyan nem vettem csak kaját, és egy pulcsit (tigrises♥), de nagyon jól éreztem magam, jó volt egy kicsit beszélgetni. És igen, a vásárlás borzasztó kimerítő!!! Szeretem, de a végén már fájt a lábam, és a rengeteg vacilálás, hogy megvegyem-e, vagy nem teljesen leszívta az agyamat. Csupán az volt egy kis hátrány, hogy oda, és vissza is rohanni kellett a vonathoz, de ez csekélység...
Ugye hétvégén olvastam, ezen a héten meg... hát, szintén viszonylag lájtos napok voltak, bár kémiából egy borzasztó dogát írtam :( Emelett enyhén szólva érdekes dolgok történnek az osztálytársaim/barátaim (+én) között... Majd csak megoldódik...
Kedd délután szemorvoshoz mentem, és kiderült, hogy rosszabb lett a szemem, mint volt. Remek.
Szerdán már nem volt tanítás, egészségnap volt. Természesen semmi értelme nem volt bemenni, mert mindössze az udvaron fagyoskodtunk, "tornáztunk" (aha, persze), és egy "remek" felvilágosító óránk volt. Ja, meg papírsárkányt építettünk+eregettünk. Oké, ezutóbbi tényleg jó volt. Viszont! Délután sétáltunk Barátnőimmel♥, besézlgettünk, röhögtünk, fagyiztunk. Megismétlendő pár óra volt, egyedül a hazautam árnyékolta be, amikor is kínos 12 percet töltöttem el egy buszon, kettesben a buszsofőrrel...
Este meccset néztem. Hát, a Barca kétségtelenül egy hullámvölgybe került. Nyilván okolni nem akarok, és nem is lehet senkit. Észrevételeim viszont vannak. Például nem vagyok teljesen megelégedve az edzővel, mert vannak érdekes dolgai. Vagy, Messit nagyon lefogják, a mostani meccseken alig ért labdához. De! Bartra góljának nagyon örülök, és bár eddig is csíptem a srácot, most ezzel az egyik kedvencemmé vált!♥
Ma fodrásznál voltam. Elvileg. Gyakorlatilag meg mindenhol máshol is, egy teljes napom ráment erre, amikor tanulnom kellett volna...

Úgy általában mi van velem?
A betegésem óta (még a februári hányásos nyavalya) rengetegszer érzem úgy, hogy nincs rendben a gyomrom. Viszont ez az egész valószínűleg mentális dolog, mert sosincs semmi komolyabb bajom, valószínűleg csak bebeszélem magamnak.
Amúgy kezdek ráébredni nagyon sok olyan dologra, amit eddig nem tudtam, és most így egy kicsit váratlanul ért.
Továbbá, mostanában kicsit fáradt vagyok, bár nyilván nem nyolckor megyek aludni, de alapból nincs nagyobb problémám. Egyébként jellemző, hogy pont akkor jön a szünet, amikor nem szorulok rá borzasztóan, bár jól jött. Csak az gond, hogy kisérettségie kell tanulnom (5 tantárgyból írok!!!), de annyira nem félek tőle, lesz ami lesz...

Hát hol is kezdjem?
Pénteken egy szép délutánt töltöttem el az egyik barátnőmmel, este pedig megküzdöttem A Nagy Gatsby-vel.
Az újdonság varázsának ugye annyi, meg jóval lassabban is haladtam vele, mint amire számítottam, mégsem volt egyáltalán rossz. A tájleírások kifejezetten tetszenek, szépek, részletesek, mégsem unalmasak. A legfurcsább nekem még mindig a szereplők viselkedése a történettel kapcsolatban. Ha választanom kellene, mindenképp a filmre voksolnék. Az valami fantasztikusra sikeredett!
Pontosan tudtam, hogy sok a házim, így elterveztem, hogy jó kislány leszek, és minden házimat időben megcsinálom, és nem halogatom. Ehelyett közbejött egy lehetőség, így felmentem Pestre. Ugyan nem érte meg teljes mértékben, nem bánom, hogy felmentem. Csak az odaút volt kellemetlen a dögmeleggel kocsiban.
Ezzel viszont sűrű lett a program, és a Forma 1-re nem értünk haza, viszont a Barca-meccsre legalább igen. Jó kis meccs volt, bár elég lájtos.
Estére pedig közvetlenül bejött a Szombat Esti Láz. Meg kell, hogy mondjam, nekem bejött a sok újítás. Mivel a való életben is párt alkotó sztárok a szereplők, kicsit lecsökkent a választható személyek száma, így nem mondhatom, hogy a kedvence(i)m ott vannak. Bár az 'új' profik nagyon szimpik. Ez a dolog, hogy nem egyformát táncolnak még kicsit fura, de ezzel a 'szerencsekerékkel'(?) nagyon jól fel lett dobva. Nyilván a kicsit sem egyenlőek így az esélyek, de a pluszban adható 5 pont, és a kiesések hiánya ellensúlyozza ezt. Akiket kiemelnék, azok Makranczi Zalánék, az ő táncuk is tetszett, de valamiért lepontozták őket. Szintén kedvenc Rezes Juditék, valamint Szabó Győzőék. Mindkettőjü tánca meglepően jó volt, és meg kell jegyeznem, Karcagi Dalmának naaaagyon jól állt az a rúzsszín!
Hiába, hogy a vasánap délelőttömet háziírással töltöttem, így is rengeteg maradt mára, de legalább még tegnap legyűrtem 2 óra alatt a Bánk bánt...
Délután aztán eljött a futam. Háát... nem vagyok maradéktalanul megelégedve, mondjuk Felipe rajtja fenomenális volt ♥ Mindegy, a házon belüli csaták érdekessé tették az egészet, és a Williams teljesítménye is bíztató :)
Ma egy fizika és egy angol tz-n vagyok túl, és életemben először vagyok magabiztos az előbbivel kapcsolatban.
Tehát most házikat fogok csinálni, semmi időm sincs, úgyhogy egy darabig a 3. fejezet sem várható...

Már akartam írni. Csak az ég világon semmi kedvem sem volt hozzá, most sikerült rávennem magam...
Szóval, egy örömteli hír: csütörtökön hivatalosan is megkezdődött a "topánka-szezon"!!! ♥ Ezt vártam már mióta, ez jelenti azt, hogy tényleg itt a tavasz.
Egy remek délutánban volt részem pénteken, végre megint sétáltunk a csajokkal, ahogy még év elején többször is... aztán este... hát...
Tulajdonképpen azon gondolkodom, hogy mégis mikor kell a kegyes hazugságot, és mikor az őszinteséget választani... csak mert én úgy voltam vele, mindig az egyenes út a legjobb, hát úgy látszik, mégsem. És most borzasztóan érzem magam... pedig tényleg nem akartam semmi rosszat!
Ma délelőtt kiolvastam A Kiválasztott-at (Éjszaka háza-sorozat III.) Tulajdonképpen nem tudok róla mit írni... kb. annyi, hogy már a második résznél is azt volt, hogy állandóan kibúvót kerestem. Például amint befejeztem egy fejezetet, elkezdtem netezni. Ez gondolom azt jelenti, hogy kissé untam... A másik, ez a tanár-diák dolog...Jézusom! - ez volt a reakcióm, amikor a beleolvastam a 2. rész végén a beharangozóba. Amúgy még mindig kidolgozatlannak találom.
Most viszont egy olyan könyvet akarok majd elolvasni, ami kedvenc-esélyes... legalábbis remélem!
Amúgy ma délutánom gyorsan, de pont úgy telt, ahogy szeretem: megcsináltam a leckék nagy részét, de közben gépeztem. Így legalább nem volt fáasztó...

Hát öö, miről is írjak? Mert olyanról tudnék, ami senkit sem érdekel, vagy nem új információ, vagy nem is tudom, max. arra jó, hogy ha később visszaolvasnám, akkor tudjam, mostanában mi történik velem... Mintha az eddigi bejegyzéseim nagyrésze nem ilyen típusú lett volna...
Szóval. Mostanában valami nagyon nem stimmel velem (anya szerint vitaminhiány), mert nagyon korán megyek el aludni, de mégis másnap késődélutánra/estére megint hullafáradt vagyok. Ez igazából múlt hét végén kezdődött, nagyjából az egész hétvégém abból állt, hogy megpróbáltam nyitvatartani a szemem. Bááár, most, hogy belegondolok, az is lehet, hogy sokáig forgolódtam, és nem tudtam időben elaludni... Na mindegy, a lényeg, hogy reggelente szép karikásak a szemeim. Kb. mint áltlaában.
Hamár hétvége, elkezdődött a Forma 1, ami sajna nem a legjobban sikerült. Még(!!!). Bizakodó vagyok, mind Felipe (Massa, a kedvencem), mind a csapat nagyon jó.
Vasárnapra egyébként egy Barca meccs is 'becsúszott' (7-0-ra nyertünk). És igen, a hétvége legújabb, és legfontosabb közérdekű információja: szélvihar!!! Elegánsan elment az áram másfél órára, és aludni is alig tudtam, mert kérdéses volt, hogy rámszakad-e a tető, vagy nem. Végül aztán sikeresen túléltem. Reggelre amúgy, a fene tudja hogy, de ismét jó idő lett, sőt, jobb, mint múlt héten. Tehát már pulcsit sem kellett vennem (elég volt a kabát), és a napos (igen, már nincs sötét!), madárcsicsergős időben mentem a buszhoz.
A mai nap amúgy nagyjából jól telt, tul.képpen semmi extra.
Most megint olvasok egy könyvet, mindjárt kész is leszek vele, arról majd részletesebben később.
A sorozatokkal úgy állok, hogy a Pretty Little Liars-t felfüggesztettem, a Gyilkos elmékbe néha-néha belenézek, a Teen Wolf-fal lemaradtam, úgyhogy most a kedvencem a The Originals, ami TÉNYLEG nagyon jó. Most pont egy sírós rész volt...
Közben aztán eszembe jutott, hogy mit akartam még: elkészült nagy nehezen a sztorim 2. fejezete. Fel is fogom tenni, bár nagyon-nagyon megköszönném, ha lenne valaki, aki bevállalja, hogy feliratkozik a blogra, mert kellene nekem valami visszajelzés, hogy csináljam-e az egészet vagy ne. Mert itt most tényleg nem arról van szó, hogy világsztár blogger szeretnék lenni, csak annak tényleg abszolút nincs értelme, hogy felesleges dolgozom, mert úgy nagyjából 2 ember el is olvassa a dolgokat. Amúgy tényleg nem magamat akarom fényezni, de nem kis munka összerakni egy bármilyen történetet, vagy annak egy részletét, hiszen helyesnek (mmint nyelvtanilag), valamilyen szinten még ráadásul izgalmasnak is kell lennie, hogy az egész olvasható legyen. Meg ugye a történetet is kéne előre vinni... Meg kell mondjam, vannak ötleteim, szerintem egész jók, dobnának a sztorin. Remélem, érdemes lesz ez az egész a folytatásra...
Azt hiszem, ennyi, megint született egy kisregény, hipp-hipp-hurrá... További szép estét mindenkinek! xoxoxo

Viszonylag rég írtam, mégpedig azért, mert nem volt miről. Így viszont mára összegyűlt egy csokor... nem is tudom mi... Na, mindegy.
Hétfőre egyébként végre ténylegesen megérkezett a tavasz, úgyhogy hivatalosan is kivontam egy időre a téli kabátomat a forgalomból. Ma pedig már annyira jó idő volt, hogy megkaptam a régen várt D vitamin adagomat. Tesin is kinnvoltunk az udvaron, jól esett már a friss levegőn mozogni.

Mi akartam még? Ja! A 2. fejezet már majdnem kész, viszont azon gondolkodom, hogy van-e egyáltalán értelme kirakni... mert ha legalább lenne "olvasóköröm", akkor esetleg.

Egyébként most fejeztem be a Chicago c. filmet (2002). Tulajdonképpen azért néztem meg, mert A Nagy Gatsby óta imádom a 20-as évek Amerikáját, és amint megláttam, hogy ez is akkor játszódik, úgy éreztem, meg kell néznem. Érdekes film, bár nem lesz a kedvencem. A befejezése nagyon tetszik, maga a cselekmény kevésbé. A zene szintén jó, és ami a legfontosabb, becsülendően sokat dolgozhattak a színészek.
Ha már itt tartunk, tervezem A nagy Gatsby (könyv) elolvasását is, valamint elkezdtem komolyabban utánaolvasni az évtizednek.

Ezeken kívül rájöttem, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, valamint nem vagyok senkire nézve kötelező, úgyhogy kb. ennyi. Azt hiszem.

Tavasz!!!

Végre elérkezett a március. Tulajdonképpen ez számomra egy hatalmas felüdülést jelent, hiszen vége a hideg, nyomasztó télnek, legalábbis elvileg. Ez nyilván attól is függ, hogy a drága időjárás is egyetért-e vele. Ugye én egy abszolút nyári ember vagyok, úgyhogy a március elseje számomra még csak az első lépcsőfok a teljes boldogság eléréséhez (legalábbis az idő tekintetében). Tehát ez után jön a "topánka-szezon", majd a nyár kezdete, és végül a nagy fordulópont: a nyáriszünet.
Igazából mindig is azt hittem, hogy a középiskola kezdetével majd átkozni fogom a tanév lezárásának napját, hiszen tavaly sem akartam szünetre menni, mert annyira szerettem az osztályt, és magát a sulit tanárustul. Idén viszont szerinten nagyon elfáradtam. És ez nem abban nyilvánul meg, hogy sokkal rosszabban teljesítek az iskolában, mert a szintet nagyjából tudom tartani, hanem csak abban, hogy több szabadidőre vágyom. A mosani nyarat ezért pont olyanra tervezem (mintha erről már írtam volna... talán a nyári zenéknél?), hogy minden ötletemet, megvalósítom, és nem pedig otthon fogok ülni. Majd meglátjuk, mi lesz belőle...
Ennek ellenére érdekes módon nem dobott föl eddig a bejegyzésig a tavasz gondolata, ehhez mondjuk az is hozzájárult, hogy megint szenvedtem tegnap, és nem is az a tipikus otthon ülős nap volt. Továbbá, tegnap hallhattam az év sztoriját, ami miatt még mindig sokkos állapotban vagyok...
Szerintem nagyjából ennyi mindent akartam írni, és nagyon várom, hogy hétfőn végre tényleg jó idő legyen, és lecserélhessem a téli cuccokat...

Becca Fitzpatrick - Silence

Szerintem ez az a könyv, ami tönkretesz. Ugyanis egy teljes, végigszenvedett nap kellett hozzá, hogy kiolvassam...
Hétfőn sokáig voltam fönn, csak azért, hogy olvashassak. Tegnap ezért hullafáradt voltam, fájt a fejem, és a hasam is. Ja, amúgy ez a suliban volt. Itthon már semmi étvagyam sem volt (pedig még aludtam is egy kicsit), úgyhogy az egész délutánt olvasással töltöttem, várva a halálra. Tehát ma is itthon ülök, úgyhogy bőven van időm megírni egy "értékelést":

Először is, meglátszik, hogy nagy szünetet tartottam az előző rész után. Szóval egy-két részletre (inkább akkor három-négy) nem emlékeztem.
Másodszor, szerintem kockázatos volt ez az amnézia-dolog, de végül szépen kiderült minden...
A történetről annyit, hogy az első fele a könyvnek gyakorlatilag nem szól semmiről. Szerintem. Utána viszont pörögnek az események (úgy nagyjából), talán túlságosan is, a végére belezavarodtam egy kicsit. Néha ugyan fogtam a fejem, pl. amikor a csaj az ígérete ellenére elszökik, stb. De hát ugye kell egy kis extra izgalom is, nem?
A szereplőkről annyit, hogy nekem fura volt, hogy a Fekete Kézzel nem lehet mit kezdeni, de a végére ez is megoldódott.
Foltról annyit, hogy mivel senki sem tökéletes, van egy-két hibája, de alapból perfect! ♥ Nekem a Jev még mindig jobban bejön, vagy akkor már inkább a Patch, csak azt meg ugye nem értettük volna meg... Egyébként nagyon jól megcsinálta az írónő, mert volt, amikor én is elbizonytalanodtam, hogy mi van, ha mégis átveri Norát, de... Foltot imádjuk, maradjunk annyiban.
Most jövök én, és a hülyeségeim.
Kezdtem azzal, hogy az utolsó fejezet első mondatán fennakadtam: "Folt nem vacakolt sírással"... aztán kiderült, hogy nem sírással, hanem sírásÁSSAL. Hát, kellemetlen... Ezután, nézem az könyv utolsó bekezdését... és nem értettem. Az elején még egymás kezét fogták, utána már Nora nem tudta eldönteni, hogy van-e, és ha igen, hol a határa az "én"-nek (mármint Nora) és az "ő"-nek (mármint Folt)... Nézem... mondom, "Atyaúristen! Ez milyen befejezés már?"
Aztán kiderült, hogy van még egy fejezet... Szintén kellemetlen...
És itt egy idézet (elvileg nem spoileres), az "utolsó" fejezetből, ami szerintem a kedvencem volt... ezen a Folt-Nora beszélgetésen egyébként hangosan röhögtem... először és utoljára a könyv olvasása közben:

"- Még ne - feleltem. Folt felvonta a szemöldökét.
- Még nem menjünk, vagy még nem jössz velem?
- Vannak még kérdéseim - vetettem rá egy jelentőségteljes pillantást. Elmosolyodott, de ez nem rejtette el a bizonytalanságát.
- Tudhattam volna, hogy csak azért tartasz, hogy legyen aki megadja neked a válaszokat.
- Hát igen, na meg a csókokat. Mondták már neked, hogy elképesztően csókolsz?
- Csak egyvalaki véleménye érdekel a kérdésben, és az éppen itt van. - Felemelte az államat, hogy a szemembe nézhessen. - Nem kell oda visszamennünk, angyalom. Haza is vihetlek, ha azt szeretnéd. De ha úgy akarod, alhatunk nálam is a hálószoba két oldalán, rendőrségi szalaggal középen. Megteszem. Nem tetszik a gondolat, de ha így akarod, legyen."

Ja, van még valami, amit félreolvastam... "Nem aludtunk rendőrségi szalaggal kettéosztott ágyban, ugyanis nem is aludtunk egyáltalán, és pont." Képzelhetitek, milyen fejem volt. Aztán észrevettem, hogy úgy van a mondat, hogy "...ugyanis nem is aludtunk EGYÜTT egyáltalán..." Azt hiszem, méltán nevezhető epic fail-nek...
Tehát úgy összességében az a véleményem, hogy: Foooolt!!!! ♥♥♥♥♥
Amúgy komolyra véve a szót, nem a legeslegjobb könyv, amit valaha olvastam, viszont ha úgy vesszük, izgalmas volt, remek szereplőkkel... illetve egy bizonyossal♥, de nekem akkor már inkább a Hush Hush (=Csitt Csitt) jött be. De amúgy tényleg jó könyv...

Pakolás

Igen, általában ez előzi meg a vendégfogadást... amire példa ma is volt♥
Igazából nekem nincs gondom a rendrakással (a saját szobámban, zenével), az viszont határozottan idegesít, hogy tele vagyok olyan cuccokkal, amikre újabb 10 évig rá sem fogok nézni, viszont mégsincs szívem kidobni, vagy "később még jól jöhet". Ez még oké. De az, hogy ezermillió olyan csecsebecse, figura, dísz, bánomisén mim van... na, az kiborít. Mert annak nincs semmi értelme, hogy egy kacatoknak fenntartott dobozban porosodjon, viszont mégsem dobhatok ki egy teljesen ép... mit tudom én... malackát, ugye?! Ami viszont még jobban nehezíti a dolgomat, az a tárolóhelyek hiánya...
Viszont azt nagyon meg szeretném köszönni két csajszinak♥, hogy eljöttek hozzám/hozzánk, mert nekik hála a november óta felgyülemlett mindenfélét eltakarítottam! Olyannyira, hogy amikor beléptem most a szobámba, alig ismertem rá! O_O

Van egy-két dolog, amire nemrég jöttem rá... először is, mérhetetlenül lusta vagyok. Igazából sosem tartottam magam túlságosan szorgalmasnak, de tegnap este bebizonyosodott előttem, hogyha nem raknak be egy üres, ajtó-ablak nélküli szobába a tananyaggal, én azt nem tanulom meg. Ugyanis, képes voltam azt megcsinálni, hogy ültem a gép előtt, kezemben a papír, amiről tanulnom kellett volna, de én gépeztem. Méghozzá úgy, hogy még netem sem volt(!!!), és tudtam, hogy másnapra meg KELL tanulnom a szavakat, mégis képes voltam képeket nézegetni... Nagyon durvaa! O_O

Második, az, hogy imádok zenét hallgatni. Jó, ezt tényleg tudtam magamról, mert általában mindig bekapcsolok valamit (esetleg Unorthodox Jukebox vagy Save Rock and Roll full album ♥♥♥), meg buszon utazás közben is általában zenét hallgatok, de vasárnap, amikor hazafelé jöttem kocsival, és megálltunk egy benzinkútnál (épp ByTheWay - Scream-et hallgattam), rájöttem, hogy mennyire jó a sztereó-hatás vagy mi. Egyszerűbben: jobban lehetett hallani az alapot. Utána pedig arra is fény derült, hogy ha fülhallgatóval hallagatok zenét, teljesen ki tudom üríteni a fejemet, és nem agyalok semmi hülyeségen...

Azon kívül, hogy remek volt a hét első...majdnem-harmada(?), komoly dillemmában vagyok. Igazából félek, mert azzal kapcsolatban, amit eddig imádtam, most kezdem elveszíteni a motivációmat. És azért én bármit megtehetek, mert szeretném szeretni, de úgy, hogy még az is hátráltat, akinek pont, hogy támogatnia kéne... nos, úgy tényleg kicsit nehéz. Most igazából az a kérdés, hogy ne erőltessem azt, ami nem megy, de ezzel adjam fel gyakorlatilag az álmaimat, vagy küzdjek, ami nem csak nehéz, de ezzel másokat ÉN fogok hátráltatni. Tulajdonképpem az eszem, a szívem, és jóakaróim is az utóbbira voksolnak, csak közben az is ott motoszkál a fejemben, hogy talán még MOST kéne abbahagyni, vagy legalább felfüggeszteni, mert az biztos, hogy egy lejtőn indultam el lefelé, és lehet, hogy ha időben kiszállok, nem utálom meg az egészet, mert most tisztán afelé haladok...

Szóval, jól esett, hogy kiírtam (nagyjából...többé-kevésbé...kevésbé) mindent magamból, de mielőtt még elkezdenék mélyebben lelkizni, tisztelettel elvonulok meccset nézni... Pá, jó éjt Mindenkinek! ♥

"Mazochistavagyok" #2

Na jó, ez egy kicsit erős volt... Tehát még múlt hétvégén nagyon-nagyon nem tudtam elaludni, ezért felkaptam ez első KÖNYVET (nem ám pdf-et), ami a kezem ügyébe került. Igen, ez volt a Hűvösvölgyi suli 2.
Azért volt erős kifejezés az, hogy mazochista vagyok, mert egyrészt nem vagyok az, másrészt pedig nem volt annyira borzasztó ez a könyv. Sőt, voltak benne kifejezetten meglepő "fordulatok".
Rájöttem, hogy engem az zavar talán a legjobban (ugyanez az SZJG-nél is), hogy az a központi téma gyakorlatilag, hogy mi a MENŐ. "Mert végül is csak vesegyulladást kapok, de most ez a divat, úgyhogy nem veszek fel mást, csak ezt a ruhát". Vagy mittudom. Esküszöm, falra tudnék ettől mászni. A "lúzer", "ulragáz" és társaik egyszerűen kiborítanak. A másik (talán a Renis könyv nem hangsúlyozza ennyire, de ez a könyv nagyon): azt sulykolja mindenkibe, hogy attól, mert átléptük a mittudomén, 13-14 éves korhatárt, valamiféle felismerhetetlen ufógyerekek lettünk, egészen pontosan KAMASZOK. Már nem azért, de ki nem sz*rja le? Már bocsánat, de nagyon ideges lettem. Azért, mert kicsit nagyobb öntudatom van, és határozottabb lettem, még nem kell úgy kezelni, mintha egy megvadult kisgyerek lennék.
Ez most igazából általánosság lett volna, mert szerencsére nálunk (otthon) ilyen probléma nincs, de ez a könyv... hát kicsit fura ebből a szempontból... mindenesetre nekem ez a rész talán jobban tetszett, de egyszerolvasós könyvecske, nem vészes, de semmi extra.

Újítááás

Szóval elérkezett ez is. Először is a gyönyörű fejlécért hatalmas köszönet Szindi-nek!!! ♥ (blogja megtalálható a cserék között, vagyis az "Ide is nézz be" alatt). Szóval visszatértünk az szimpla, jobb oldali menüsorhoz, bár ez nem hinném, hogy sok embert befolyásol... És naaagyon tervezem egy új sztori elindítását, csak még nem tudom, miről szóljon... Egyébként az előzőt valószínűleg le fogom törölni, annyira gyalázatosra sikeredett. Sőt, az egész tesóoldalnak kampec, inkább ide rakom ki majd a fejezeteket... Tehát, továbbra is várom a kedves látogatókat, nyugodtan fel lehet iratkozni rendszeres olvasónak (Google-fiók kell hozzá, vagy twitter, vagy... már nem tudom mi), hiszen így, ha jól tudom, értesítést küld a blogger, ha kiírok valamit... Azt hiszem, ennyi.

Végre egy jó hétvége!!!

Blogozni akartam, csak sajnos rengeteget kell(ene) tanulnom... Most viszont eljutottam odáig, hogy az agyam nem képes több információt jelenleg befogadni. Azt viszont legalább megtudtam, hogy miközben kémiát tanulok, az idő lassabban telik...
Egyébként ez a nap is jó volt, sütött a nap, és nem igazán kellett egyik órára sem tanulni...

Szóval most a számomra extra hosszúra sikeredett hétvégéről:
Annak ellenére, hogy nem sok értelmeset csináltam, nem tűnt úgy, mintha ellazsáltam volna az egészet...
Leginkább komolyabban elkezdtem blogozni, és mintha lassan kezdeném megtalálni önmagam... (most ezt nem kell annyira komolyan venni, nem arról van szó, hogy mostantól totál más leszek)
Szóval ez egyébként abban merült ki, hogy életemben nem olvastam és látogattam meg ennyi blogot, mint most hétvégén, és emiatt találtam egy olyan blogot, amilyet én mindig is szerettem volna csinálni... Nem mintha lopáson gondolkodnék.
Egyébként megpróbálok újra életet lehelni egy régi weblapomba, és elkezdtem egy angol nyelvűt is... majd meglátjuk, mi sül ki belőle.
Amúgy azon is gondolkodtam, hogy imádom a sportot, de mégsem írok róla semmit... vajon miért?
A másik fontos dolog: kellene egy tisztességes név... mert lássuk be, az 'Ano Nymus' nem túl szalonképes, a sajátomat pedig nincs kedvem használni...
Emelett frissítéseket tervezek (de még milyeneket?!!), valamint miután durván kaszát kapott az előző sztorim, lehet, hogy elkezdek egy vadonat újat. Vagy adok egy tisztességes befejezést az előzőnek. Még nem tudom.

Éneklős műsorok szombat-vasárnap

Szóval. Kezdeném az elsővel: A Dal 2014

Szégyellem magam, de az első két adásról lemaradtam, elfelejtettem, illetve betegeskedtem. A lényeg az, hogy az első kettő fordulót Király Viktor és Kállay-Saunders András nyerte magasan. Ez gyakorlatilag borítékolható volt, de leginkább az, hogy ők lesznek a kedvenceim is. Mindkettő előző Euróvíziós dalait imádtam, ahogy a mostaniakat is (utólag visszahallgattam).
A harmadik adást viszont teljesen láttam!!! :)
Nem akarok most kisregényt írni, de... a három kedvencemet juttatta tovább a zsűri. A Fool Moon nagyon tetszett, különleges, a New Level Empire is, csak tiszta dezsavü-m volt a dalukat illetően... valahonnan ismerős volt. Pál Dénest igazából sosem szerettem, de most ez a dala bejött.
Azon nem lepődtem meg, hogy Radics Gigi továbbjutott, bár benne most kicsit csalódtam... A Mystery Gang-nek nagyon szurkoltam (az énekesről valamiért Alex Turner jutott az eszembe - ne is kérdezzétek...). A Honeybeast-ről annyit, hogy nem tudom (már ha ők jutnak ki), a külföldiek honnan a fenéből fogják érteni a dalszöveget. Összességében elégedett vagyok, jó adás volt!!! :)

A Nagy Duett:

Ezen kívül csak az első évadot láttam (ugye a drága a Super TV2), amit nagyon szerettem. A műsorral kapcsolatban egyébként olyan érzésem van, hogy egyre jobban a show, és a hülyülés felé veszi az irányt. Jó, kétségtelen, Liptai bakiján, valamint Kasza (néha Dobrády) poénjain sírtam a röhögéstől... Mondanom sem kell, Király Viktor (új fav. ♥) és Hajni a kedvencem, hiszen ők énekelni is tudnak. Viktorról egyébként ezt tudtuk, lerí róla, hogy vérprofi... Akiknek még szintén szurkolok, az Cserpes Laura és Gesztesi Máté, esetleg még Hien és Cooky (szegényeket nagyon alulpontozták). Amint nagyon meglepődtem, az az, hogy L.L. Juniornak van hangja! Jó, ez így most kicsit csúnyán jött ki, de életemben nem hallottam még őt énekelni. Sipos Petit viszont igen, de azt nem tudtam, ahogy Liptai is megmondta, hogy "operai torok van a nyakán" (vagy ilyesmi). A lényeg az, hogy köszönjük Clau, beszélni tudni kell :)) Még esetleg annyit, hogy Fekete Laci: ??? ennyit tudok róla írni, Hujber Feri pedig továbbra is irritál...

Eltűntem

Igen, eltűntem. Mégpedig azért, mert kidőltem. Megint. Illetve továbbra is, hiszen hétvégére még a náthából sem gyógyultam ki rendesen. Azóta legalább azt legyőztem, helyette elvileg most torokgyulladásom van. Amúgy nem emiatt maradtam otthon, viszont szerintem nem mindenkit érdekelnek a részletek...
Szóval. Miután pénteken, és hétvégén is egy-egy családtagom hányt (egyszer-egyszer), hétfő délután én is rosszul lettem, pedig délelőtt még semmi bajom sem volt. Illetve nem rosszul lettem, hanem végighánytam az egész késődélutánt és estét, gyakorlatilag már nem volt mit kihánynom. Nyilván ez nagyon legyengített, majdnem 23 órán keresztül semmit sem ettem ezután. Kedden délután még aludtam is, meg rázott a hideg, de szerdára már jól voltam. Csütörtökön el is mentem suliba, de egyre rosszabbul éreztem magam, ezért még első óra előtt hazamentem. Valószínűleg a vényomásom esett le, vagy ilyesmi. Aludtam egy pár órát, aztán elmentünk a dokihoz, aki semmi konkrétumot nem mondott, csak azt, hogy gyógyszert kellett volna szednem, plusz azt, hogy enyhe torokgyulladásom van.
Úgyhogy gyakorlatilag egész héten itthon ültem, amit azért nem bánok annyira, mert végre ki tudtam magam pihenni, bár még mostanában is kifejezetten fáradt vagyok, és sokat alszom, szerintem a gyomrom sem szokott vissza rendesen az evésre...
De amúgy képzeletben van egy új hobbim (az elgondolásig jutottam csak), filmet néztem+olvastam (ezekről később), tévéztem, és pihentem. Kb. ennyi.

Időjárás&egészségi állapot&minden egyéb

Szóval. Szombat vasárnap felkeltem, kinéztem az ablakon, és láttam, hogy kint esik a hó. Reakcióm: "nenenenenenenene!!!!"... Hát igen, imádom a havat... (feel the sarcasm)
Amúgy egész nap zuhogott a hó, ami hétfő reggelre szépen ráfagyott az útra. Remek volt így rohanni a buszhoz, méghozzá sötétben... (feel the s. #2)
Kicsit halálfélelmem volt a buszmegálló felé, mert kb. 3-szor estem majdnem hasra, ami azt jelenti, hogy ha egy mellettem haladó kocsi egy kicsit is megcsúszik, engem már el is csapott... Vajon van járda az utcánkban? Hát persze, hogy nincs! Minek is? (fts #3)
Mindenesetre odafelé csináltam egy-két képet...
A fehér hó végül is szép (bár azt is jobb a meleg lakásból nézni), de a latyak borzasztó visszataszító... Márpedig délutánra szépen felolvadt, majd kedd reggelre újra ráfagyott az útra... Ezt eljátszotta újra, meg újra. Végül is ma egész nap hullot, úgyhogy bokáig érő hóban mentem haza...
Hamár hó és borzasztó hideg (igen, hétfőn majd megfagytam)... Vajon mi történt velem?
Megfáztam. Megint. Már másodjára ebben a hónapban, ami azért nem túl jó eredmény, pedig általában sapkát is hordok (igaz, csak reggelente, de az is valami), és pulcsit is veszek. Tehát most újra taknyom-nyálam egybefolyik, a torkom fáj, és nem kapok levegőt... amúgy szegény torkomnak jót tett még egy szopránt(!!!) vagy extra-szopránt, bánomisén-t énekeltem... (fts #4)

A sorozatokról annyit, mivel ígértem, hogy a Sleepy Hollow duplarészes évadzárója... végül is tetszett, bár nagyobb durranásra számítottam, viszont ez a Parish vagy ki szépen bekavart...
Az internettel amúgy hétfőig szenvedtem, szóval akkor tudtam megnézni az Originals... ez olyan OMG-rész volt... állati izgalmas. Kezdve azzal az Elijah-Hayley-"csókkal"... aztán Sabine vagy ki!!! Szerinten sosem volt még ilyen izgalmas!!!