Tudom, hogy semmi értelme nincs ennek a bejegyzésnek, de úgy érzem, meg kell osztanom a világgal a boldogságomat!!!!!!!
Na, de vissza a szotir elejére.
Az egész ott kezdődött, hogy meghoztak egy szabályt. Még nagyon régen. Most nem mesedélutánt szeretnék tartani, úgyhogy a lényegre térek: kisérettségizni kell. 5(!!!) tantárgy kétéves tananyagából. Ugye a matek-magyar-töri kötelező, plusz vanna egy idegen nyelv, és egy választott tantárgy is, ahogy a normál érettségin is van/lesz.
És én eddig nem tanultam. Semmit. Illetve kidolgoztam a legkönnyebb irodalomtételt, és még anno, a szünetben matekoztam 3 órát, kis szünettel. És itt kifújt a tanulásom. Még csináltatni is akartam "Sz*rjuk le a kisérettségit" -feliratú pólót. (Nyilván nem gondoltam komolyan).
Közben rájöttem mi (volt) a problémám:
1. Borzasztó lusta vagyok, és attől tartok, ez még rosszabbodni fog.
2. Nem félek eléggé a kisérettségitől ahhoz, hogy nekikezdjek komolyan tanulni.
De!!! Ma úgy rámijesztettek azzal, hogy kiderült, hogy síkhülye vagyok nyelvtan, ugyanis az ismétlés során kiderült, hogy semmire sem emlékszem és/vagy még megsem tanultam akkor, amikor kellett volna.
Úgyhogy beijedtem, és spanyolból kettő, azaz kettő óra alatt benyaltam 53 ige múltidejű ragozását. Igaz, közben majdnem sírva is fakadtam, de GYŐZELEEEEEM! Szóval így jutottam el idáig, hogy Queen-t hallgatok... Aztán szerintem Happy-t fogok...
2014. április 28., hétfő
2014. április 27., vasárnap
Pentatonix
Pár napja találtam rájuk... nem véletlenül, de a sztori hosszú. Mindegy. Szóval, miután a Fool Moon akapella együttest is nagyon megszerettem, így nem lepődtem meg, hogy ők is 4 perc 31 másodpercen belül a szívembe lopták magukat. Először a Royals feldolgozását hallottam tőlük, amit azonnal föl is csaptam a twitteremre, de azóta sok más számot is meghallgattam tőlük, és nagyátlagban véve az összes tetszett.
A Royalsben amúgy szerintem tisztára ijesztő, ahogy Scott (a magas szőke) előlép az árnyékból O_O, aki egyébkéntr nagyon emlékeztet engem valakire. Oké, hagyjuk...
A Royalsben amúgy szerintem tisztára ijesztő, ahogy Scott (a magas szőke) előlép az árnyékból O_O, aki egyébkéntr nagyon emlékeztet engem valakire. Oké, hagyjuk...
Samantha Young - Dublin Street
Tulajdonképpen arra jutottam, hogy valószínűleg velem van a baj.
Ugyanis olyan véleményen vagyok a könyv befejezése után, hogy: "Végül is elolvastam...." - de semmi több. És ez baj.
Igazából nem vártam egetrengető dolgokat a könyvtől, és nem is vagyok vele maradéktalanul megelégedve.
Az első, és legnagyobb problémám az, hogy olvasás közben a Szürke Ötven Árnyalatától kezdve a Barátság extrákkal c. filmig... esküszöm, még az Obszidián (egészen pontosan az Ónix) is az eszembe jutott. Rövidebben: nem éreztem eredetinek a történetet.
A cselekményre sem tudom azt mondani, hogy izgalmas és pörögnek az események, bár ez zavart a legkevésbé. Hamár kínlódós sztori, akkor nekem a Gyönyörű sorscsapás jobban bejött, ami így visszagondolva pozitív emléket hagyott bennem.
Apropó kínlódás... a szereplőkkel nem volt problémám, mondhatni, hogy szerethetőek voltak, csak a főszereplő csaj mártírsága akasztott ki. Illetve én ezt álszentségnek vagy esetleg hülyeségnek nevezném. De! Nyilván ez is kell minden regénybe, illetve a twitteres "csúnya vagyok" és a "magányos vagyok" tweetek után ez a harmadik dolog, amitől a falra tudnék mászni. Mármint a mártírság, de szerintem (bár ugye nem vagyok én sem pszichológus sem valami hasonló) minden ember van egy bizonyos, akár egészséges, akár már egészségtelen szintű/mennyiségű önzőség, és pont ezért nem szeretem amikor valaki eljátssza, hogy csak a másik érdeke a fontos számára.
És most következik, ami elképzelhetően az én hibám: a sokak által említett mögöttes tartalom, a "hogyan bízzunk meg a másikban" nekem nem jött át. És ezt sajnálom. Csak a köszönetnyilvánításban éreztem, hogy amit az írónő a gyászról ír, az bizony jelent is valamit... Nyilván az is lehet persze, hogy túl fiatal és éretlen vagyok ehhez a könyvhöz (is, a korhatáros részek miatt elvileg biztosan), és azért nem éreztem a hatást.
A befejezésen egyébként kiakadtam, mintha össze lett volna csapva az egész. Az ominózusnak bevezetett hazautazás egyáltalán nem lett kidolgozva, pedig ha az "üzenetét" vesszük a könyvnek, nagyon fontos lett volna. A könyv tényleges vége pedig... lóg a levegőben, pedig tudtommal nincs folytásul szolgáló második ill. harmadik kötet. Szóval elolvastam, és ez volt a véleményem: "Ennyi???"
Ha azt vesszük, hogy egy laza kis könyvet szerettem volna olvasni, azt megkaptam, nem panaszkodom, de eléggé kiakasztott, hogy minden második oldal alja hiányzott. Igen, ez az egyik hátránya a pdf-nek. A másik az, hogy nem mindig az eredeti fordítást olvasod...
Ui.: Alapból ugyan nem szeretem a skótokat, de jól esett, hogy nem megint Amerikában játszodik a történet...
Ugyanis olyan véleményen vagyok a könyv befejezése után, hogy: "Végül is elolvastam...." - de semmi több. És ez baj.
Igazából nem vártam egetrengető dolgokat a könyvtől, és nem is vagyok vele maradéktalanul megelégedve.
Az első, és legnagyobb problémám az, hogy olvasás közben a Szürke Ötven Árnyalatától kezdve a Barátság extrákkal c. filmig... esküszöm, még az Obszidián (egészen pontosan az Ónix) is az eszembe jutott. Rövidebben: nem éreztem eredetinek a történetet.
A cselekményre sem tudom azt mondani, hogy izgalmas és pörögnek az események, bár ez zavart a legkevésbé. Hamár kínlódós sztori, akkor nekem a Gyönyörű sorscsapás jobban bejött, ami így visszagondolva pozitív emléket hagyott bennem.
Apropó kínlódás... a szereplőkkel nem volt problémám, mondhatni, hogy szerethetőek voltak, csak a főszereplő csaj mártírsága akasztott ki. Illetve én ezt álszentségnek vagy esetleg hülyeségnek nevezném. De! Nyilván ez is kell minden regénybe, illetve a twitteres "csúnya vagyok" és a "magányos vagyok" tweetek után ez a harmadik dolog, amitől a falra tudnék mászni. Mármint a mártírság, de szerintem (bár ugye nem vagyok én sem pszichológus sem valami hasonló) minden ember van egy bizonyos, akár egészséges, akár már egészségtelen szintű/mennyiségű önzőség, és pont ezért nem szeretem amikor valaki eljátssza, hogy csak a másik érdeke a fontos számára.
És most következik, ami elképzelhetően az én hibám: a sokak által említett mögöttes tartalom, a "hogyan bízzunk meg a másikban" nekem nem jött át. És ezt sajnálom. Csak a köszönetnyilvánításban éreztem, hogy amit az írónő a gyászról ír, az bizony jelent is valamit... Nyilván az is lehet persze, hogy túl fiatal és éretlen vagyok ehhez a könyvhöz (is, a korhatáros részek miatt elvileg biztosan), és azért nem éreztem a hatást.
A befejezésen egyébként kiakadtam, mintha össze lett volna csapva az egész. Az ominózusnak bevezetett hazautazás egyáltalán nem lett kidolgozva, pedig ha az "üzenetét" vesszük a könyvnek, nagyon fontos lett volna. A könyv tényleges vége pedig... lóg a levegőben, pedig tudtommal nincs folytásul szolgáló második ill. harmadik kötet. Szóval elolvastam, és ez volt a véleményem: "Ennyi???"
Ha azt vesszük, hogy egy laza kis könyvet szerettem volna olvasni, azt megkaptam, nem panaszkodom, de eléggé kiakasztott, hogy minden második oldal alja hiányzott. Igen, ez az egyik hátránya a pdf-nek. A másik az, hogy nem mindig az eredeti fordítást olvasod...
Ui.: Alapból ugyan nem szeretem a skótokat, de jól esett, hogy nem megint Amerikában játszodik a történet...
2014. április 25., péntek
SOKK
És most érzem úgy, hogy írnom kell. már tegnap is megnyitottam egyszer a bloggert, de be is csuktam, mert feleslegesnek éreztem a múlt hetem leírását. most viszont itt vagyok, és muszáj kezdenem magammal valamit, mert a sírás határán vagyok. még most is alig kapok levegőt, pulzusom az egekben, és huzamosabb ideig forrónak éreztem a fejem. oké, nyilván távol van az igazi sokktól, de sosem éreztem még így magam. szerencsére. (kopp-kopp). lehet, hogy hülyén fog hangzani, mert végülis nem személyesen velem történt tragédia, hanem a Barca volt edzője, Tto Vilanova halt meg. délután, mikor hazaértem, még azt olvastam, hogy nagyon rossz állpotban került kórházba. most, tíz perce láttam, hogy a twitterre rakja ki a Barca hivatalos oldala, hogy miket írtak ki a játékosok. először nem akartam hinni a szememnek. lejjebbgörgettem, de semmi hivatalos infót nem láttam, aztán pedig az előző idézeteket (a játékosoktól) is kitörölték. azonnal a hivatalos FCB-honlapra mentem, majd vissza a hírportálra, ahol gyakorlatilag vezető hír lett...
egyszerűen ledöbbentem. ilyen nem létezik!!! sokkal jobban kedveltem Tito-t Pep-nél, bár eleinte mégiscsak utóbbi volt az "isten", de mivel elhagyta a csapatot, komolyan megharagudtam rá, és így (nem kell félreérteni, itt nem a "ha ló nincs, jó a szamár is" dologról van szó) ugye Vilanova lett az új edző. tényleg imádtam. akárhányszor ránéztem, bármennyire vezetett az ellenfél, a tekintete, tartása, maga az ember, személyiségestül olyan nyugalmat árasztott.... szerintem ez nagyon ritka, és kevés ilyen ember van. arról nem is beszélve, hogy profi szakember... sajnos már csak VOLT. és tényleg majdnem elsírtam magam, de úgy döntöttem, hogy tartani fogom magam.
és igazából itt jön képbe az, hogy mi történt vele. mert nem holmi baleset, akár önhibájából, akár nem. TITO RÁKOS VOLT!!! rákos!rákos! egy sportember! semmi drog, semmi káros dolog, egy 45 éves, gyakorlatilag fiatalemberről van szó!!!! elképesztő.... valami borzasztóan fájdalmas az a tudat, hogy a rák nem válogat.
sosem gondolkodtam komolyabban a "természetes" halálról, de ez most tényleg nagyon mellbe vágott. Nyilván odáig eljutottam, hogy nem akarok meghalni... és még semmit sem tehetünk ellene! diétázhatok én, meg leszokhatok a csokiról, mégis lehet, hogy holnap meghalok... mert miért ne lehetnék én is rákos??? természetesen nem szeretnék (megint kopp-kopp), de simán benne van. vagy ha nem én, egy közeli ismerősöm... elképesztő, és még nincs is kit okolni. mert Titonak aztán pénze volt, New Yorkba járt kezelésekre, úgy még csak nem is egy falusi kiskórházba...
és most jön elő a babona. mert én alapból nem nagyon hiszek ezekben, de mégis kétszer is lekopogtam az ÍRÁSOMAT!!! mert mit tudni csinálni az ember? hinni, bízni, remélni... és még ha tudat alatt tudja, hogy ezzel nem tud semmit sem befolyásolni, mégis az utolsó, legapróbb, legnevetségesebb szalmaszálba belekapaszkodik. lehet ez akár a lekopogás is.
talán most jutottam el arra a szintre, hogy komolyan elgondolkodom az életemen, és TUDOM, ez egy meghatározó fordulat lehet. tulajdonképpen morfondíroztam már azon, hogy jó-e nekem úgy az életem, amilyen. és eddig mindig elégedett voltam, mert mindenképp realista embernek tartom magam, és általában van jövőképem, és nem csak a mának élek, de egy ideje motoszkál már a fejemben, hogy vajon mi lenne más, ha szókimondóbb lennék. vagy őszintébb, és nem hazudnék kegyelemből. mert biztosan változna valami. biztos, hogy rengetegen csalódnának bennem, és megutálnának, de ha ez kell ahhoz, hogy jobban érezzem magam pár percig, és ugyan nem hosszútávon, de ha ilyen tragédiák történnek kinek van kedve és egyáltalán ki az a HÜLYE, aki hosszútávon gondolkodik? mi legyen velem? már érett bennem ez a gondolatmenet, de nem terveztem ilyen hirtelen pálfordulást. #YOLO? Tudjátok mit, a fenébe is? igazuk van azoknak, akik mindent, akár őrültségeket is megtesznek azért, hogy jól érették magukat... mert ŐK legalább jól érzik magukat... más ember, akinek családja van/volt, és tisztességes életet élt, dolgozott, sportos volt, hol van most? nem tudom, de HALOTT. és ez a legelkeserítőbb az egészben: a hezitálás. legyek én is olyan, mint akiket eddig elítéltem, vagy maradjak ilyen, mint most vagyok, és várjak az esetleges boldogságra, ami lehet, hogy el SEM jön? hm??? mi a francot kezdjek magammal, és az életemmel???
és itt most megállnék. nem akartam ilyen bonyolultam és mélyen belemenni, csak a tiszteletemet, és részvétemet szerettem volna kifejezni Tito családjának, és megkösszönni mindent, amit Tito tett a csapatért, és nem nagy túlzással az egész világért!!! (és most fogok sírni... és már sírok is...)
Köszönjük, Tito! Nyugodj Békében!!!! ♥ Sosem felejtünk!!!
(ezek a könnyek most érted hullnak)
egyszerűen ledöbbentem. ilyen nem létezik!!! sokkal jobban kedveltem Tito-t Pep-nél, bár eleinte mégiscsak utóbbi volt az "isten", de mivel elhagyta a csapatot, komolyan megharagudtam rá, és így (nem kell félreérteni, itt nem a "ha ló nincs, jó a szamár is" dologról van szó) ugye Vilanova lett az új edző. tényleg imádtam. akárhányszor ránéztem, bármennyire vezetett az ellenfél, a tekintete, tartása, maga az ember, személyiségestül olyan nyugalmat árasztott.... szerintem ez nagyon ritka, és kevés ilyen ember van. arról nem is beszélve, hogy profi szakember... sajnos már csak VOLT. és tényleg majdnem elsírtam magam, de úgy döntöttem, hogy tartani fogom magam.
és igazából itt jön képbe az, hogy mi történt vele. mert nem holmi baleset, akár önhibájából, akár nem. TITO RÁKOS VOLT!!! rákos!rákos! egy sportember! semmi drog, semmi káros dolog, egy 45 éves, gyakorlatilag fiatalemberről van szó!!!! elképesztő.... valami borzasztóan fájdalmas az a tudat, hogy a rák nem válogat.
sosem gondolkodtam komolyabban a "természetes" halálról, de ez most tényleg nagyon mellbe vágott. Nyilván odáig eljutottam, hogy nem akarok meghalni... és még semmit sem tehetünk ellene! diétázhatok én, meg leszokhatok a csokiról, mégis lehet, hogy holnap meghalok... mert miért ne lehetnék én is rákos??? természetesen nem szeretnék (megint kopp-kopp), de simán benne van. vagy ha nem én, egy közeli ismerősöm... elképesztő, és még nincs is kit okolni. mert Titonak aztán pénze volt, New Yorkba járt kezelésekre, úgy még csak nem is egy falusi kiskórházba...
és most jön elő a babona. mert én alapból nem nagyon hiszek ezekben, de mégis kétszer is lekopogtam az ÍRÁSOMAT!!! mert mit tudni csinálni az ember? hinni, bízni, remélni... és még ha tudat alatt tudja, hogy ezzel nem tud semmit sem befolyásolni, mégis az utolsó, legapróbb, legnevetségesebb szalmaszálba belekapaszkodik. lehet ez akár a lekopogás is.
talán most jutottam el arra a szintre, hogy komolyan elgondolkodom az életemen, és TUDOM, ez egy meghatározó fordulat lehet. tulajdonképpen morfondíroztam már azon, hogy jó-e nekem úgy az életem, amilyen. és eddig mindig elégedett voltam, mert mindenképp realista embernek tartom magam, és általában van jövőképem, és nem csak a mának élek, de egy ideje motoszkál már a fejemben, hogy vajon mi lenne más, ha szókimondóbb lennék. vagy őszintébb, és nem hazudnék kegyelemből. mert biztosan változna valami. biztos, hogy rengetegen csalódnának bennem, és megutálnának, de ha ez kell ahhoz, hogy jobban érezzem magam pár percig, és ugyan nem hosszútávon, de ha ilyen tragédiák történnek kinek van kedve és egyáltalán ki az a HÜLYE, aki hosszútávon gondolkodik? mi legyen velem? már érett bennem ez a gondolatmenet, de nem terveztem ilyen hirtelen pálfordulást. #YOLO? Tudjátok mit, a fenébe is? igazuk van azoknak, akik mindent, akár őrültségeket is megtesznek azért, hogy jól érették magukat... mert ŐK legalább jól érzik magukat... más ember, akinek családja van/volt, és tisztességes életet élt, dolgozott, sportos volt, hol van most? nem tudom, de HALOTT. és ez a legelkeserítőbb az egészben: a hezitálás. legyek én is olyan, mint akiket eddig elítéltem, vagy maradjak ilyen, mint most vagyok, és várjak az esetleges boldogságra, ami lehet, hogy el SEM jön? hm??? mi a francot kezdjek magammal, és az életemmel???
és itt most megállnék. nem akartam ilyen bonyolultam és mélyen belemenni, csak a tiszteletemet, és részvétemet szerettem volna kifejezni Tito családjának, és megkösszönni mindent, amit Tito tett a csapatért, és nem nagy túlzással az egész világért!!! (és most fogok sírni... és már sírok is...)
Köszönjük, Tito! Nyugodj Békében!!!! ♥ Sosem felejtünk!!!
(ezek a könnyek most érted hullnak)
2014. április 21., hétfő
Ónix (=az Obszidián 2. része)
Tudom, tudom, semmi spoiler. Legalábbis igyekszem.
Szóval, a borítóval kezdeném: bármennyire is magyar származású rajta a modell, és bármennyire is jók a többi képei, ez nekem nagyon nem jött be. Talán azért is, mert nem így képzel(t)em el a főszereplő srácot, másrészt pedig erről a képről nekem egy harmincas építőmunkás jut eszembe, aki rég járt fodrásznál. Bocs, Pepe Toth, de ezt a képedet pl. sokkal jobban csípem:
Ööö, lehet, hogy nem egy félmeztelent kellett volna választanom. Na, mindegy.
A szereplőkről nem is tudom, mit tudnék mondani... mindenki jó fej volt, akinek annak kellett lennie, Daemon (aki ugye az egyik főszereplő) új stílusát nagyon bírom, bár az igazi incselkedéseik Katyvel kicsit hiányoztak.
A történet... hát, jó volt, szépen meg lett csinálva. Nekem az volt kicsit furcsa, hogy a tetőpontot követi a romantikus (mégis milyen?) lezárás, de aztán a drága írónő csavar mégegyet az egészen, és közel sincs vége a sztorinak. Nem mondom, hogy ez nem tetszett, bár én egy tipikus 'minden happy' befejezést is el bírtam volna viselni. A valódi befejezés nem volt rossz, megint kicsit hirtelen jött, de hatalmas pirospont az, hogy nem kellett végigszenvednem egy nyáltól csöpögő epilógust.
Összességében (talán?) jobban tetszett, mint az első rész, csak ugye a csipkelődések... ja, igen! Hát a lényeget hagytam ki: Katy és a hülyeségei. De ez csak a szokásos (minden második regény ilyenekkel van "feldúsítva"), úgyhogy nem részletezném. Ezt leszámítva tényleg tetszett.
Ui.: és még a "gonoszok" nyakatekert indokait is elnézem. Mondjuk, hogy csak Daemon miatt :) ♥
Szóval, a borítóval kezdeném: bármennyire is magyar származású rajta a modell, és bármennyire is jók a többi képei, ez nekem nagyon nem jött be. Talán azért is, mert nem így képzel(t)em el a főszereplő srácot, másrészt pedig erről a képről nekem egy harmincas építőmunkás jut eszembe, aki rég járt fodrásznál. Bocs, Pepe Toth, de ezt a képedet pl. sokkal jobban csípem:
Ööö, lehet, hogy nem egy félmeztelent kellett volna választanom. Na, mindegy.
A szereplőkről nem is tudom, mit tudnék mondani... mindenki jó fej volt, akinek annak kellett lennie, Daemon (aki ugye az egyik főszereplő) új stílusát nagyon bírom, bár az igazi incselkedéseik Katyvel kicsit hiányoztak.
A történet... hát, jó volt, szépen meg lett csinálva. Nekem az volt kicsit furcsa, hogy a tetőpontot követi a romantikus (mégis milyen?) lezárás, de aztán a drága írónő csavar mégegyet az egészen, és közel sincs vége a sztorinak. Nem mondom, hogy ez nem tetszett, bár én egy tipikus 'minden happy' befejezést is el bírtam volna viselni. A valódi befejezés nem volt rossz, megint kicsit hirtelen jött, de hatalmas pirospont az, hogy nem kellett végigszenvednem egy nyáltól csöpögő epilógust.
Összességében (talán?) jobban tetszett, mint az első rész, csak ugye a csipkelődések... ja, igen! Hát a lényeget hagytam ki: Katy és a hülyeségei. De ez csak a szokásos (minden második regény ilyenekkel van "feldúsítva"), úgyhogy nem részletezném. Ezt leszámítva tényleg tetszett.
Ui.: és még a "gonoszok" nyakatekert indokait is elnézem. Mondjuk, hogy csak Daemon miatt :) ♥
2014. április 20., vasárnap
Képeeek
Szóval. Nem tudom, feltűnt-e Nektek, de ezer éve raktam fel képeket. Ennek az egyik oka az, hogy nem láttam értelmét, a másik pedig azt, hogy a Tumblr. -ömre pakoltam őket. De időhiány végett azzal teljesen leálltam, másrészt pedig feltűnt, hogy a régebbi képeket mintha szerettétek volna. Mintha...
Úgyhogy most jöttem egy újabb "fantáziadús" adaggal. Mégis miről hozhattam? Hát nyilván a húsvéti csokiözön miatt (ja, igen. Kellemes Húsvéti Ünnepeket!♥) ÉDESSÉGEKET!!! Kellemes nézegetést/irigykedést/álmodozást, a fogyókúrázoktól pedig elnézést kérek!
Úgyhogy most jöttem egy újabb "fantáziadús" adaggal. Mégis miről hozhattam? Hát nyilván a húsvéti csokiözön miatt (ja, igen. Kellemes Húsvéti Ünnepeket!♥) ÉDESSÉGEKET!!! Kellemes nézegetést/irigykedést/álmodozást, a fogyókúrázoktól pedig elnézést kérek!
2014. április 17., csütörtök
Rég írtam, mindig húztam-halasztottam. Szóval ugye hétvégén olvastam. Ha jól emlékszem. Igen, az Obszidiánt. De nem erről akartam írni.
Múlt hét egész laza volt, szerencsére nem kellett sokat tanulni.
Pénteken az osztállyal (illetve egy részével) felmentünk Pestre, az Arénába. Pont belefutottunk a Glamour-napokba, bár nekem nem nagyon számított, mert sosem volt még ilyenben részem... Ez kicsit olyan lett, mintha meghatódtam volna. Mindegy. Filmre végül nem ültünk be ketten (az egyik Baránőmmel♥), így mi órákon keresztül jártuk a boltokat. Én ugyan nem vettem csak kaját, és egy pulcsit (tigrises♥), de nagyon jól éreztem magam, jó volt egy kicsit beszélgetni. És igen, a vásárlás borzasztó kimerítő!!! Szeretem, de a végén már fájt a lábam, és a rengeteg vacilálás, hogy megvegyem-e, vagy nem teljesen leszívta az agyamat. Csupán az volt egy kis hátrány, hogy oda, és vissza is rohanni kellett a vonathoz, de ez csekélység...
Ugye hétvégén olvastam, ezen a héten meg... hát, szintén viszonylag lájtos napok voltak, bár kémiából egy borzasztó dogát írtam :( Emelett enyhén szólva érdekes dolgok történnek az osztálytársaim/barátaim (+én) között... Majd csak megoldódik...
Kedd délután szemorvoshoz mentem, és kiderült, hogy rosszabb lett a szemem, mint volt. Remek.
Szerdán már nem volt tanítás, egészségnap volt. Természesen semmi értelme nem volt bemenni, mert mindössze az udvaron fagyoskodtunk, "tornáztunk" (aha, persze), és egy "remek" felvilágosító óránk volt. Ja, meg papírsárkányt építettünk+eregettünk. Oké, ezutóbbi tényleg jó volt. Viszont! Délután sétáltunk Barátnőimmel♥, besézlgettünk, röhögtünk, fagyiztunk. Megismétlendő pár óra volt, egyedül a hazautam árnyékolta be, amikor is kínos 12 percet töltöttem el egy buszon, kettesben a buszsofőrrel...
Este meccset néztem. Hát, a Barca kétségtelenül egy hullámvölgybe került. Nyilván okolni nem akarok, és nem is lehet senkit. Észrevételeim viszont vannak. Például nem vagyok teljesen megelégedve az edzővel, mert vannak érdekes dolgai. Vagy, Messit nagyon lefogják, a mostani meccseken alig ért labdához. De! Bartra góljának nagyon örülök, és bár eddig is csíptem a srácot, most ezzel az egyik kedvencemmé vált!♥
Ma fodrásznál voltam. Elvileg. Gyakorlatilag meg mindenhol máshol is, egy teljes napom ráment erre, amikor tanulnom kellett volna...
Úgy általában mi van velem?
A betegésem óta (még a februári hányásos nyavalya) rengetegszer érzem úgy, hogy nincs rendben a gyomrom. Viszont ez az egész valószínűleg mentális dolog, mert sosincs semmi komolyabb bajom, valószínűleg csak bebeszélem magamnak.
Amúgy kezdek ráébredni nagyon sok olyan dologra, amit eddig nem tudtam, és most így egy kicsit váratlanul ért.
Továbbá, mostanában kicsit fáradt vagyok, bár nyilván nem nyolckor megyek aludni, de alapból nincs nagyobb problémám. Egyébként jellemző, hogy pont akkor jön a szünet, amikor nem szorulok rá borzasztóan, bár jól jött. Csak az gond, hogy kisérettségie kell tanulnom (5 tantárgyból írok!!!), de annyira nem félek tőle, lesz ami lesz...
Múlt hét egész laza volt, szerencsére nem kellett sokat tanulni.
Pénteken az osztállyal (illetve egy részével) felmentünk Pestre, az Arénába. Pont belefutottunk a Glamour-napokba, bár nekem nem nagyon számított, mert sosem volt még ilyenben részem... Ez kicsit olyan lett, mintha meghatódtam volna. Mindegy. Filmre végül nem ültünk be ketten (az egyik Baránőmmel♥), így mi órákon keresztül jártuk a boltokat. Én ugyan nem vettem csak kaját, és egy pulcsit (tigrises♥), de nagyon jól éreztem magam, jó volt egy kicsit beszélgetni. És igen, a vásárlás borzasztó kimerítő!!! Szeretem, de a végén már fájt a lábam, és a rengeteg vacilálás, hogy megvegyem-e, vagy nem teljesen leszívta az agyamat. Csupán az volt egy kis hátrány, hogy oda, és vissza is rohanni kellett a vonathoz, de ez csekélység...
Ugye hétvégén olvastam, ezen a héten meg... hát, szintén viszonylag lájtos napok voltak, bár kémiából egy borzasztó dogát írtam :( Emelett enyhén szólva érdekes dolgok történnek az osztálytársaim/barátaim (+én) között... Majd csak megoldódik...
Kedd délután szemorvoshoz mentem, és kiderült, hogy rosszabb lett a szemem, mint volt. Remek.
Szerdán már nem volt tanítás, egészségnap volt. Természesen semmi értelme nem volt bemenni, mert mindössze az udvaron fagyoskodtunk, "tornáztunk" (aha, persze), és egy "remek" felvilágosító óránk volt. Ja, meg papírsárkányt építettünk+eregettünk. Oké, ezutóbbi tényleg jó volt. Viszont! Délután sétáltunk Barátnőimmel♥, besézlgettünk, röhögtünk, fagyiztunk. Megismétlendő pár óra volt, egyedül a hazautam árnyékolta be, amikor is kínos 12 percet töltöttem el egy buszon, kettesben a buszsofőrrel...
Este meccset néztem. Hát, a Barca kétségtelenül egy hullámvölgybe került. Nyilván okolni nem akarok, és nem is lehet senkit. Észrevételeim viszont vannak. Például nem vagyok teljesen megelégedve az edzővel, mert vannak érdekes dolgai. Vagy, Messit nagyon lefogják, a mostani meccseken alig ért labdához. De! Bartra góljának nagyon örülök, és bár eddig is csíptem a srácot, most ezzel az egyik kedvencemmé vált!♥
Ma fodrásznál voltam. Elvileg. Gyakorlatilag meg mindenhol máshol is, egy teljes napom ráment erre, amikor tanulnom kellett volna...
Úgy általában mi van velem?
A betegésem óta (még a februári hányásos nyavalya) rengetegszer érzem úgy, hogy nincs rendben a gyomrom. Viszont ez az egész valószínűleg mentális dolog, mert sosincs semmi komolyabb bajom, valószínűleg csak bebeszélem magamnak.
Amúgy kezdek ráébredni nagyon sok olyan dologra, amit eddig nem tudtam, és most így egy kicsit váratlanul ért.
Továbbá, mostanában kicsit fáradt vagyok, bár nyilván nem nyolckor megyek aludni, de alapból nincs nagyobb problémám. Egyébként jellemző, hogy pont akkor jön a szünet, amikor nem szorulok rá borzasztóan, bár jól jött. Csak az gond, hogy kisérettségie kell tanulnom (5 tantárgyból írok!!!), de annyira nem félek tőle, lesz ami lesz...
2014. április 14., hétfő
Obszidián
Elnézést, de eléggé hosszú és bonyolult az írónő neve, és most nincs hangulatom kibetűzni (fáj a fejem. Megint)... Szóval akkor ne spoilerezzek... Oké, igyekszem.
Igazából nem is tudom, mit vártam ettől a könyvtől. Agyondícsérték, de nekem azért nem volt olyan nagy durranás, bár kétségtelenül kellemes kis olvasmány volt.
Mint majdnem minden könyvbe, ebbe is kellett valami természetfölötti. Hát, őszintén szólva először megijedtem (nyilván előreolvastam a kommenteknél. Öreg hiba), hogy mégis mi lesz ebből, mert azért nem túl mindennapi helyzetbe csöppentünk. a végére aztán szépen kialakult, nem is volt már zavaró a paranormalitás (oh, de szépen fogalmaztam...).
A történettel sincs bajom, bár kétség kívül voltak olyan dolgok, aminél húztam a számat. Például a jellemzően sok veszély, ami a szegény főszereplő lányt fenyegeti.
Apropó, szerintem a karakterek a legerősebb pillérei a könyvnek. Tetszett a főszereplő, Katy karakánsága, hogy nem hagyta szó nélkül Daemon (főszereplő srác) bunkóságait, de emellett Daemont is nayon bírtam, a bunkóságain nagyokat nevettem, szimpi karakter ő is, bár szerelmes nem lettem belé. És nem tudom, hogy ez baj-e. A mellékszereplők közül is mind oké volt, annak volt csak nagyobb szerepe, akinek kellett.
A problémám a könyv végével volt. Olvason nyugodtan a könyvet, épp nevetek egy-egy jó poénon, amikor látom, hogy nincs következő fejezet, de van még hátra rengeteg oldal. Ezen kicsit megdöbbentem. Amúgy jó lenne ez a befejezés, csak hirtelen ért: függőben maradt minden, és a kellő poént is megkaptuk, ami illik az egész könyvre.
A gondom az ezutániakkal volt. Ugyanis kaptunk betekintést Daemon gondolataiba, érzéseibe. Magyarra fordítva, egy-két előbbi fejezetet kaptunk meg az ő szemszögéből. Csak egy a probléma: nyáááááááááááááálas!!! De lehet, hogy csak nekem...
Még egy nagy piros pont (ezt az értheti, aki már olvasta) a srácnak, mert volt egy olyan rész, amikor nem tudtam eldönteni, hogy örüljek, vagy inkább szidjam az írót, amiért bepasszírozta a könyv kellős közepére, majdnem ok nélkül. De aztán jött Daemon, aki oldott mindent, csak hát a hozzá szokásos módon. Nyilván én is felpofoztam volna, de hát mi így szeretjük... :) ♥
Igazából nem is tudom, mit vártam ettől a könyvtől. Agyondícsérték, de nekem azért nem volt olyan nagy durranás, bár kétségtelenül kellemes kis olvasmány volt.
Mint majdnem minden könyvbe, ebbe is kellett valami természetfölötti. Hát, őszintén szólva először megijedtem (nyilván előreolvastam a kommenteknél. Öreg hiba), hogy mégis mi lesz ebből, mert azért nem túl mindennapi helyzetbe csöppentünk. a végére aztán szépen kialakult, nem is volt már zavaró a paranormalitás (oh, de szépen fogalmaztam...).
A történettel sincs bajom, bár kétség kívül voltak olyan dolgok, aminél húztam a számat. Például a jellemzően sok veszély, ami a szegény főszereplő lányt fenyegeti.
Apropó, szerintem a karakterek a legerősebb pillérei a könyvnek. Tetszett a főszereplő, Katy karakánsága, hogy nem hagyta szó nélkül Daemon (főszereplő srác) bunkóságait, de emellett Daemont is nayon bírtam, a bunkóságain nagyokat nevettem, szimpi karakter ő is, bár szerelmes nem lettem belé. És nem tudom, hogy ez baj-e. A mellékszereplők közül is mind oké volt, annak volt csak nagyobb szerepe, akinek kellett.
A problémám a könyv végével volt. Olvason nyugodtan a könyvet, épp nevetek egy-egy jó poénon, amikor látom, hogy nincs következő fejezet, de van még hátra rengeteg oldal. Ezen kicsit megdöbbentem. Amúgy jó lenne ez a befejezés, csak hirtelen ért: függőben maradt minden, és a kellő poént is megkaptuk, ami illik az egész könyvre.
A gondom az ezutániakkal volt. Ugyanis kaptunk betekintést Daemon gondolataiba, érzéseibe. Magyarra fordítva, egy-két előbbi fejezetet kaptunk meg az ő szemszögéből. Csak egy a probléma: nyáááááááááááááálas!!! De lehet, hogy csak nekem...
Még egy nagy piros pont (ezt az értheti, aki már olvasta) a srácnak, mert volt egy olyan rész, amikor nem tudtam eldönteni, hogy örüljek, vagy inkább szidjam az írót, amiért bepasszírozta a könyv kellős közepére, majdnem ok nélkül. De aztán jött Daemon, aki oldott mindent, csak hát a hozzá szokásos módon. Nyilván én is felpofoztam volna, de hát mi így szeretjük... :) ♥
2014. április 8., kedd
3. fejezet
Volt egy kis időm, így megírtam...
Igazából nagyon-nagyon örülnék, ha lennének feliratkozóim, mert ez egy visszajelzés nekem, hogy egyáltalán van-e értelme ennek az egésznek. Köszi, és előre is jó olvasást! :)
Ui.: feliratkozni a jobb oldali menüsor ("menüoszlop") közepe felé lehet. Google fiók kell hozzá, de jó a Twitter is. Vannak még más lehetőségek, de én leginkább ezekben vagyok érdekelt...
Igazából nagyon-nagyon örülnék, ha lennének feliratkozóim, mert ez egy visszajelzés nekem, hogy egyáltalán van-e értelme ennek az egésznek. Köszi, és előre is jó olvasást! :)
Ui.: feliratkozni a jobb oldali menüsor ("menüoszlop") közepe felé lehet. Google fiók kell hozzá, de jó a Twitter is. Vannak még más lehetőségek, de én leginkább ezekben vagyok érdekelt...
2014. április 7., hétfő
Hát hol is kezdjem?
Pénteken egy szép délutánt töltöttem el az egyik barátnőmmel, este pedig megküzdöttem A Nagy Gatsby-vel.
Az újdonság varázsának ugye annyi, meg jóval lassabban is haladtam vele, mint amire számítottam, mégsem volt egyáltalán rossz. A tájleírások kifejezetten tetszenek, szépek, részletesek, mégsem unalmasak. A legfurcsább nekem még mindig a szereplők viselkedése a történettel kapcsolatban. Ha választanom kellene, mindenképp a filmre voksolnék. Az valami fantasztikusra sikeredett!
Pontosan tudtam, hogy sok a házim, így elterveztem, hogy jó kislány leszek, és minden házimat időben megcsinálom, és nem halogatom. Ehelyett közbejött egy lehetőség, így felmentem Pestre. Ugyan nem érte meg teljes mértékben, nem bánom, hogy felmentem. Csak az odaút volt kellemetlen a dögmeleggel kocsiban.
Ezzel viszont sűrű lett a program, és a Forma 1-re nem értünk haza, viszont a Barca-meccsre legalább igen. Jó kis meccs volt, bár elég lájtos.
Estére pedig közvetlenül bejött a Szombat Esti Láz. Meg kell, hogy mondjam, nekem bejött a sok újítás. Mivel a való életben is párt alkotó sztárok a szereplők, kicsit lecsökkent a választható személyek száma, így nem mondhatom, hogy a kedvence(i)m ott vannak. Bár az 'új' profik nagyon szimpik. Ez a dolog, hogy nem egyformát táncolnak még kicsit fura, de ezzel a 'szerencsekerékkel'(?) nagyon jól fel lett dobva. Nyilván a kicsit sem egyenlőek így az esélyek, de a pluszban adható 5 pont, és a kiesések hiánya ellensúlyozza ezt. Akiket kiemelnék, azok Makranczi Zalánék, az ő táncuk is tetszett, de valamiért lepontozták őket. Szintén kedvenc Rezes Juditék, valamint Szabó Győzőék. Mindkettőjü tánca meglepően jó volt, és meg kell jegyeznem, Karcagi Dalmának naaaagyon jól állt az a rúzsszín!
Hiába, hogy a vasánap délelőttömet háziírással töltöttem, így is rengeteg maradt mára, de legalább még tegnap legyűrtem 2 óra alatt a Bánk bánt...
Délután aztán eljött a futam. Háát... nem vagyok maradéktalanul megelégedve, mondjuk Felipe rajtja fenomenális volt ♥ Mindegy, a házon belüli csaták érdekessé tették az egészet, és a Williams teljesítménye is bíztató :)
Ma egy fizika és egy angol tz-n vagyok túl, és életemben először vagyok magabiztos az előbbivel kapcsolatban.
Tehát most házikat fogok csinálni, semmi időm sincs, úgyhogy egy darabig a 3. fejezet sem várható...
Pénteken egy szép délutánt töltöttem el az egyik barátnőmmel, este pedig megküzdöttem A Nagy Gatsby-vel.
Az újdonság varázsának ugye annyi, meg jóval lassabban is haladtam vele, mint amire számítottam, mégsem volt egyáltalán rossz. A tájleírások kifejezetten tetszenek, szépek, részletesek, mégsem unalmasak. A legfurcsább nekem még mindig a szereplők viselkedése a történettel kapcsolatban. Ha választanom kellene, mindenképp a filmre voksolnék. Az valami fantasztikusra sikeredett!
Pontosan tudtam, hogy sok a házim, így elterveztem, hogy jó kislány leszek, és minden házimat időben megcsinálom, és nem halogatom. Ehelyett közbejött egy lehetőség, így felmentem Pestre. Ugyan nem érte meg teljes mértékben, nem bánom, hogy felmentem. Csak az odaút volt kellemetlen a dögmeleggel kocsiban.
Ezzel viszont sűrű lett a program, és a Forma 1-re nem értünk haza, viszont a Barca-meccsre legalább igen. Jó kis meccs volt, bár elég lájtos.
Estére pedig közvetlenül bejött a Szombat Esti Láz. Meg kell, hogy mondjam, nekem bejött a sok újítás. Mivel a való életben is párt alkotó sztárok a szereplők, kicsit lecsökkent a választható személyek száma, így nem mondhatom, hogy a kedvence(i)m ott vannak. Bár az 'új' profik nagyon szimpik. Ez a dolog, hogy nem egyformát táncolnak még kicsit fura, de ezzel a 'szerencsekerékkel'(?) nagyon jól fel lett dobva. Nyilván a kicsit sem egyenlőek így az esélyek, de a pluszban adható 5 pont, és a kiesések hiánya ellensúlyozza ezt. Akiket kiemelnék, azok Makranczi Zalánék, az ő táncuk is tetszett, de valamiért lepontozták őket. Szintén kedvenc Rezes Juditék, valamint Szabó Győzőék. Mindkettőjü tánca meglepően jó volt, és meg kell jegyeznem, Karcagi Dalmának naaaagyon jól állt az a rúzsszín!
Hiába, hogy a vasánap délelőttömet háziírással töltöttem, így is rengeteg maradt mára, de legalább még tegnap legyűrtem 2 óra alatt a Bánk bánt...
Délután aztán eljött a futam. Háát... nem vagyok maradéktalanul megelégedve, mondjuk Felipe rajtja fenomenális volt ♥ Mindegy, a házon belüli csaták érdekessé tették az egészet, és a Williams teljesítménye is bíztató :)
Ma egy fizika és egy angol tz-n vagyok túl, és életemben először vagyok magabiztos az előbbivel kapcsolatban.
Tehát most házikat fogok csinálni, semmi időm sincs, úgyhogy egy darabig a 3. fejezet sem várható...
2014. április 1., kedd
Szóval félreérthető lett, úgyhogy most módosítanék...
Elöljáróban annyit, hogy egyértelműen könnyebb negatív kritikákat írni, elvégre sokkal egyszerűbb kiemelni azt az egy-két dolgot, ami nem tetszett, mint felsorolni ezen kívül az ötmillió más dolgot, ami tetszett. Ezért egyébként gyakran ellentmondásba keverem még saját magamat is, hiszen eléggé lehúzóak a véleményezéseim, pedig alapjáraton tetszett az adott könyv/film/sorozat. Na mindegy, vissza a Teen Wolf-hoz.
Bármennyire is sok negatívumot emeltem ki, mindössze annyi problémám volt, hogy a Nogicunékbe meg az Onikba (stb.) teljesen belezavarodtam, valamint egy-két karakter számomra ellaposodott. Ezt leszámítva viszont imádtam. De tényleg.
Még aznap este (vasárnap?), fülig ért a szám, mert jól tettem, hogy végre befejeztem. A viszont probléma itt is kezdődik, és ettől hamar alábbhagyott a jó kedvem, hiszen júniusig várni kell.
Még egy dolgot el kell mondanom, ami miatt legfőképp "omfg" (nyilván a lehető legjobb értelemben) kategóriába tartozik a Teen Wolf, az Dylan O'Brien személye. Hogy ez a srác................. Szóval amikor átváltott gonoszba, én ott meghaltam. Egyszerűen végem volt. Előtte is tudtam, hogy jó színész, de nem igazán figyeltem fel rá, mert nem is volt nagyobb kihívás előtte. Ezzel viszont meg tudta mutatni, hogy mit is tud... Hogy lehet valaki ilyen fiatalon ennyire pofátlanul tehetséges? Hogy?
Mivel nem tudom pontosan leírni, hogy mit gondolok (túl gyorsak a gondolatmeneteim), ezért úgy döntöttem, beillesztek ide egy képet, hogy ne csak én csorgassam a nyálam...*-*
Basszus, nem tudok választani!!! 7 jelöltem van... Melyik legyen???
Oké, ez lesz:
Elöljáróban annyit, hogy egyértelműen könnyebb negatív kritikákat írni, elvégre sokkal egyszerűbb kiemelni azt az egy-két dolgot, ami nem tetszett, mint felsorolni ezen kívül az ötmillió más dolgot, ami tetszett. Ezért egyébként gyakran ellentmondásba keverem még saját magamat is, hiszen eléggé lehúzóak a véleményezéseim, pedig alapjáraton tetszett az adott könyv/film/sorozat. Na mindegy, vissza a Teen Wolf-hoz.
Bármennyire is sok negatívumot emeltem ki, mindössze annyi problémám volt, hogy a Nogicunékbe meg az Onikba (stb.) teljesen belezavarodtam, valamint egy-két karakter számomra ellaposodott. Ezt leszámítva viszont imádtam. De tényleg.
Még aznap este (vasárnap?), fülig ért a szám, mert jól tettem, hogy végre befejeztem. A viszont probléma itt is kezdődik, és ettől hamar alábbhagyott a jó kedvem, hiszen júniusig várni kell.
Még egy dolgot el kell mondanom, ami miatt legfőképp "omfg" (nyilván a lehető legjobb értelemben) kategóriába tartozik a Teen Wolf, az Dylan O'Brien személye. Hogy ez a srác................. Szóval amikor átváltott gonoszba, én ott meghaltam. Egyszerűen végem volt. Előtte is tudtam, hogy jó színész, de nem igazán figyeltem fel rá, mert nem is volt nagyobb kihívás előtte. Ezzel viszont meg tudta mutatni, hogy mit is tud... Hogy lehet valaki ilyen fiatalon ennyire pofátlanul tehetséges? Hogy?
Mivel nem tudom pontosan leírni, hogy mit gondolok (túl gyorsak a gondolatmeneteim), ezért úgy döntöttem, beillesztek ide egy képet, hogy ne csak én csorgassam a nyálam...*-*
Basszus, nem tudok választani!!! 7 jelöltem van... Melyik legyen???
Oké, ez lesz:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)