2014. május 12., hétfő

Fordulópont

Tegnap, elalvás előtti nagyjából egy óra forgolódás közben rájöttem: változtatnom kell.
Az egész ott kezdődött, hogy kaptam egy nagyon hasznos véleményezést erről a blogról (itt is szeretném megköszönni!), ami szépen rávilágított arra, hogy szelektálnom kell.
Ezt már én magam is éreztem, hiszen rengeteg olyan hobbim volt, amit csak pár hétig űztem, és utána eltűnt a lelkesedésem. Most is lettek volna terveim, de ha racionálisan akarok gondolkodni, be kell látnom, hogy teljesen feleslegesek ezek az elképzeléseim, mivel semmiféle sikerélményt nem érnék el, illetve borzasztóan elaprózódnék, és nem jutna időm arra, amit igazán szeretnék.
De ez nem csak a szabadidőmre vonatkozik. Hiába nem vagyok a pártján ezeknek a "hűha, most épp tinédzser vagyok"-féle hűhóknak, de most vagyok szerintem abban a korban, amikor próbálom megtalálni önmagam. És arra jutottam, hogy kezdésként sokkal nyitottabnak és őszintébbnek kellene lennem. Ezt most nyilván nem azért mondom, mert eddig csak hazudoztam, hanem szerintem igenis ki kellene mondanom azt, amit gondolok. Túl sokat csalódtam már, és mindent, ami megbántott, úgymond "lenyeltem". Ezzel pedig semmi sem lett jobb, és most, hogy úgy érzem, egy újabb hasonló időszak következik, nem akarok még egyszer a saját csapdámba kerülni, és nagyon el szeretnék elkerülni egy újabb érzelmi "hullámvölgyet".
Ehhez pedig az kell, hogy merjek önmagam lenni, és csak olyanoktól függjek, akikben tényleg érdemes megbízni.
Úgyhogy most így állunk. Nem mondom, hogy minden rendben van velem, de már belefáradtam. Elegem volt, és ehhez valóban "új életet kell kezdenem". Azt pedig majd meglátjuk még, hogy ez egy búcsúbejegyzés volt-e...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.