2012. december 31., hétfő

Ééééééés évadzáró!

Nem kell félreérteni, nem annak örülök, hogy végeztem vele, hanem annak, hogy egyáltalán elkezdtem. Igazából nem akartam végignézni, mert valamiért úgy emlékeztem, hogy az 1. évad jobb (azt háromszor is láttam), pedig nem!!!
Vártam a megfelelő pillanatra, és az eljött.
Sajnos viszont valószínűleg megint nem fogom megnézni a 3. évadot, mert egyrészt most Így jártam anyátokkal-fan vagyok, másrészt pedig előre elolvastam a tartalmát és kifejezetten nem tetszik.
Egyrészt Stefan gonosz lesz. No comment. Aztán Elena és Klaus is meghal (nem mintha imádnám Klaust). Nem tudom, mi lehet az izgalmas a 4. -ben…
A hibridek nem érdekelnek, Damon a jófiú, az meg végképp nem. Az egyedüli érdekes az a Caroline-Tyler páros lehet, és a családjaik közti ellentét. Az meg Rómeó és Júlia utánzat. Mindegy, lehet, hogy a végén azt is imádni fogom.
Ez a második évad nagyon jó volt!!! Egyedül azt sajnálom, hogy Jenna meghalt, mert a temetése és alatta Johntól kapott levél volt egyedül szomorú.
Az meg, hogy Damont megharapta Tyler… Istenem, Stefan meg elmegy ezért Klausszal. Hagyjuk.
Jéééé! miután végignéztem, elkezdett érdekelni, hogy mi lesz Stefannal. Most már kíváncsi vagyok!

How I Met Your Mother

Nagyon tetszik!!! Öt részt végignéztem zsinórban. Sajnos sokat nem értek belőle, de nem baj. A nagy kedvencem Ted és Barney, szerintem ők a legjobbak.
Én valamiért azt hittem, hogy Robin az anyuka, de amikor a hatodik rész elején azt mondja Ted (mesélőként), hogy ’Aunt Robin’… már csak nem az anyjuk a nagynénjük.
Akkor ezek szerint arról szól a kilenc (vagy nem tudom hány) évad, hogy mi történik azelőtt, hogy megismeri az anyukát? OMG…

2012. december 30., vasárnap

Minden

Egy kicsit most össze vagyok kavarodva, ugyanis elkezdtem egy új sorozatot, amikor az előzőt még be sem fejeztem, és nekiláttam a harmadik számú sztorimnak.
Na, szóval. Karácsonyra megkaptam angolul és angol felirattal az Így jártam anyátokkal c. sorozat első évadját, ami így ugyan nehezen érthető, de tegnap egy és fél kettő (éjjel) megnéztem az első részét, és nagyon tetszik!
A vámpírnaplókat csak azért függesztettem fel, mert várom a megfelelő pillanatot az évadzáró megtekintésére... Valószínűleg ez az időpont egyre közeledik, mert a végén még elfelejtem, mi volt az előző részben.
Kitaláltam, hogy a második sztorim egy fanfiction lesz (egy meglévő könyv/film/sorozat szereplőiről szóló kitalált történet). Nem hiszem, hogy komoly fejtörést okoz a kitalálása...
Hirtelen felindulásból megírtam az első fejezetét egy harmadiknak, amit gyakorlatilag megálmondtam. Arra még kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni belőle...

Nickelback

Két kedvencem tőlük, bármikor szívesen hallgatom!





2012. december 26., szerda

The bird and the worm

Nem tudom, ez honnan jött, mert egyáltalán nem karácsonyi szám, inkább Halloween-i...


Sztori

Nos, hát a késői fennmaradásból annyi lett, hogy amint az előbbi bejegyzést kiraktam, kidőltem. Nem baj, azért igyekszem a kövivel, és lehet, hogy lesz majd egy újabb, teljesen más történet is. Azt még eldöntöm ((:

5. fejezet

Tudom, hogy majdnem ezer éve írtam, de valahogy nagyon elfoglalt voltam, és nem is jött az ihlet.
Most viszont hoztam az 5. fejezetet, és kaptam egy akkora "löketet", hogy lehet, megírom a következőt is... Na, meglátjuk.

Egy újabb adag Párizs (:

Nem vagyok Párizs-mániás, és nem is a kedvenc városom, de szívesen elmennék egyszer oda is!

 

Fly Project


2012. december 25., kedd

Top 8 színészlista (december közepe és vége)

8. David Boreanaz: Sokáig Angel-t néztem, de sajna az is rég volt. Attól még szeretem.



7. Jason Dohring: Imádom a Moonlight-ban. Szerintem nagyon jó karaktere van.
 
 
6. Alex O’Loughlin: Moonlight, egyértelműen. Már a Hawaii Five-0 2. évadát sem mutatják a tévében. De hát most átpártoltam a Vámpírnaplókhoz.


5. Shemar Moore: Mégsem biztos a helye? Sajnos rég néztem Gyilkos elméket…


4. Robert Downey Jr.: mivel a Vámpírnaplók előtt inkább filmeket néztem, tőle is sokat láttam, és mind nagyon tetszett!



3. Alexander Skarsgard: várom a True Blood 6. évadát, de sajnos még messze van. L


2. Paul Wesley: azt hiszem, egy újabb Vámpírnaplók-korszakomat élem. Nos, azért került Michael mögé, mert hiába, hogy állandó és stabil kedvencem, M. most felfelé ível (legalábbis nálam)

1. Michael Trevino: a legújabb mániám. Bocs, Alex…

2012. december 23., vasárnap

Boldog Karácsonyt!





Vámpírnaplók

Hirtelen úgy döntöttem, hogy nekifogok a harmadik évadnak. Még felirattal megnéztem az első részét valamikor nagyon régen, de nem tetszett, ugyanis én nagy Stefan-fan vagyok, és nem tetszik az öldöklős énje.
Ismétlésképp elkezdtem újranézni a második évadot (az elsőt már nyáron „átismételtem”), vasárnap egy gyenge hatossal indítottam. Mivel iskola van, csak 2-3 részt nézek meg naponta.
Szerintem ez jobb, mint az első évad, főleg az tetszik, ahogy Stefan lerázza Katherine-t, és talán már Damon sem olyan ellenszenves nekem. A humora nyilván maradt, de azért Stefan sem olyan nagyon humortalan. Már emiatt megérte elkezdeni.
Azt hiszem, lett egy új kedvencem (Stefantól nyilván nem pártolok el): Tyler.
Ez a páros (S. és T.)… hát nem rondák. Hagyjuk.
Szóval mivel Tyler több szerepet kapott ebben az évadban, mondhatni, jobban felfigyeltem rá. Az pedig, hogy megtudta az átkot/vérfarkassá vált, kifejezetten jót tett neki. Sokat változott, Caroline-nal pedig aranyosak együtt.
Még csak a 13. résznél tartok, de nagyon örülök, hogy belevágtam. Igaz, hogy a Holdfényt a 4. rész után felfüggesztettem/abbahagytam, de megérte!

* Mióta ezt megírtam, sokat haladtam. Jeremy kifejezetten normális lett az előző évad után, és Bonie is jó hatással van rá... Sajnos Tyler elhúzott, de következő részben visszatér!!! (Végre)

2012. december 7., péntek

3MSC :LLL

Ez tipikusan olyan film, amit nem elég egyszer megnézni. Majdnem naponta belenézek (csak részleteket) A zene pedig… állandóan sírógörcsöm van miatta



Szent Johanna 5

Egy hét és két nap alatt kiolvastam! Te Szent ég, hova jutottam??? Komolyan mondom, rekordot döntöttem.
Most megint kezdem, de ez tetszett eddig a legjobban (kiolvastam az előzőt, és ezt gyakorlatilag azonnal megkaptam, OMG). Ezt viszonylag jó volt olvasni, bár néha azért sikerült kiakadnom…
Kifejezetten tetszett az eleje, amikor Jerome, vagy bármi más miatt piszkálta Cortez Renit, de azért ő is rendesen visszaszólt. A mozis rész pedig kifejezetten tetszett:
„- Körülbelül mikor fejezed be az evést? – nézett rám Cortez.
- Nem tudom – ráztam a fejem, és beleszórtam a számba egy adag popit. – Kérsz? – tartottam felé a zacskót.
- Nem – nevetett fel. – Nem jövök veled többet moziba.
- Nem is velem jöttél. Ricsiékkel – javítottam ki.
- Én meg veletek nem jövök többet! – hajolt előre Ricsi.
- Bocs, csendben maradok. – tettem fel a kezem.
- Az jó lenne – fordult hátra az előttünk ülő nő.
- Maga nézze a filmet, jó? – vágta rá Cortez.”
Na, megtudtuk, hogy remek humora van a fekete (vagy sötétbarna, tökmindegy) hercegnek.
Valamiért én azt hittem, hogy Arnold mégis marad a suliban. Ezután megdöbbentem, amikor az 5. rész elején nem voltak a szokásos helyen Arnold adatai. Én őszintén hiányolom, mert nagyon sok mindenben igaza volt, Reni pedig mindig támaszkodhatott rá (nyilván a Cortez-téma kivételével). A két fiú konfliktusa és beszólásai néha már mulatságosak voltak.
Annyira bírtam, hogy hol Reni, hol Cortez sértődött meg, bár én akkor is Reninek adok igazat. Végre rendesen odaszólt Corteznek. Egy pillanatig sem kellett volna lelkiismeret furdalásának lennie. Teljesen jól tette. Szerintem. A hülyesége meg végre jelentősen lecsökkent. Egyértelműen jót tesz neki Kinga jelenléte.
Mindezek ellenére teljesen kiakadtam… Néha úgy éreztem, hogy nem százas. Az is lehet, hogy szörnyű emberismerő, de hogy ennyire nem lát át Cortez viselkedésén! Ez már talán erőltetett is. Nem tűnik fel neki, hogy túl nagy a kontraszt a hős Cortez (aki mindig segít a bajban) és a gonosz Cortez (aki napokig nem szól szegény Renihez) között. Ez már durva. Sőt, még Jerome-ot is ki akarja „iktatni”.
Na, és a hullámvölgyei… Jó, lehet, hogy szörnyen megható volt Cortez videója, meg a zene maga is (Mad world) eléggé egy szívszorító zene, még azt is megértem, hogy gyakorlatilag a szülei nélkül él, meg magányos (már amennyire a baráti társasága mellett az lehet), de szerintem nem kellett volna Reninek mély depresszióba esnie azért, meg megbántotta szegényt. Mert ha összeírnánk egy listát, hogy ki hányszor taposott bele a másik lelkivilágába, magas Cortez vezet.
Aztán meg a következő: Mondta Reni, hogy elszúrta. De mit? Cortez beszólogatott neki, bökdöste, stb. Ezen mit szúrt el? Az ég világon semmi sem történt!!! (vagy nekem esett ki) Szerencsére Reninek sikerült kilábalnia ebből a maratoni depresszióból is… vigadjunk!
Na, és a karácsonyi buli… Kicsit sem kell gondolkoznom azon, olvastam-e már valaha ilyen csöpögős részt… Válaszom egyértelmű: nem.
És utána meg hirtelen „így szeretlek-úgy szeretlek”? Vagy csak nekem jött hirtelen? Cortez Reni után kimegy az udvarra, stb. (nem részletezném) és utána már megígéri, hogy hívja a reptérről? Aprócskát gyors…
A botrányos szilveszter meg ugye most sem maradt el, de Cortez természetesen elintézi, hogy Gomba bocsánatot kérjen… Jellemző.
Ami eléggé zavar még, az Virág. Szegény mérhetetlenül buta, és ez a hippis stílus… talán még emósként is jobb volt.
Cortez pedig: gitározik, jól énekel és rajzol, deszkázik, laza, menő, népszerű, szemtelen, kedves (is tud lenni), vicces, nem ostoba de nem is stréber, a bajban mindig segít, folyékonyan beszél több nyelven, és még jól is néz ki!!! Istenem, hogy lehet valaki ennyire tökéletes?

Sajnos valamennyire kötött ugye a vége a könyvnek (félév), mert jobb lett volna a karácsonyi bulival lezárni. Akkor sok minden függőben maradt volna, és izgulhattunk volna, hogy mi történik majd velük.

Moonlight

Újra elkezdtem, ha jól emlékszem harmadjára. Utoljára tavaly karácsonykor néztem éjszakába nyúlóan.
Jó kis sorozat, kár, hogy csak egy évad készült belőle. Sajnos többre nincs esély, mert (azt hiszem) 2008-as.
A sztori is tetszik, a szereplők pedig *****-osak. A kedvencem Josef Kostan (Jason Dohring), akinek imádom a humorát. Még össze is gyűjtöttem a legjobbakat.
Akit még mindenképp meg kell említenem, az hát ugye a főszereplő, Mick St. John (Alex O’Loughlin). Nagyszerű színész, láttam filmjeit (Ilyen a formám, minimum 4-szer) és TV-ben kezdtem nézni a Hawaii Five-0 2. évadját (egyébként, amikor az 1. évad ment még talán két éve, akkor találtam meg a filmjei között a Holdfényt).
Hű, miután először megnéztem a Moonlight-ot, utána szörnyen furcsa volt Alex rövid hajjal, de ellenkező esetben nyilván fordítva. Bár talán egy kicsivel jobb a hosszú. Viszont a Hawaii Five-0-ba az nagyon nem illene bele. Jó úgy, ahogy van…
Sok vámpíros sorozatot nézek/néztem, de ez mindig is ott volt a kedvenceim között. Nem olyan fiatalokról szól, mint a Vámpírnaplók, de nem is olyan izgalmas. És nincs benne annyi misztikus lény, mint az előbbiben, vagy a True Blood-ban.
Ami viszont nem tetszik benne, az az eltorzult. Nem értem, miért kell (majdnem) minden vámpírnak valamilyen szinten visszataszítónak lennie…
Ha meg kellene mondanom, hogy miért szeretem annyira, akkor egyértelműen azért, mert keveredik benne a két kedvencem: a vámpír és a krimi.
 

Gangnam style

Őrület ez a szám! (magam sem tudom, hogy jó vagy rossz értelemben) Énekelni viszont jó ( inkább kornyikálni), meg a táncot is jó utánozni (vagyis megpróbálni). Talán rajongó lettem? OMG!!!


2012. december 2., vasárnap

3MSC - 2

Csak megnéztem! Két részletben ugyan, de megszenvedtem vele...
Őszintén szólva nekem sokkal jobban tetszett az első része.
Egyrészt: az alapsztori abban jobb volt, de ezzel se lett volna komoly baj, ha nem keveredik bele Babi. Mert csak sikerült neki.
Katinát gyakorlatilag teljesen fölösleges karakternek éreztem, nem sok mindent csinált, és a Pollo-s hallucinációk is értelmetlenek voltak.
Talán egyetlen dolog volt ugyanolyan jó mindkettővel: az pedig Mario Casas személye. Ugyanis ő tényleg megint a maximumot hozta.
Biztosan meg fogom nézni a filmet szinkronnal is, mert így rengeteg dolog kimaradt. Pl. nem tudom, miért került kórházba Hache anyja.
Mindenesetre nem volt vészes...

2012. november 26., hétfő

Akarlak!

Miután nagyjából végigbőgtem a ’3 méterrel a felhők fölött’ c. filmet (nekem még mindig 3 Schumacher. Ezen mindig jót derülök), úgy döntöttem, márpedig én letöltöm, és megnézem a 2. részét. Ez mind rendben is van, csakhogy mivel idei film, csak felirattal lehet megnézni. Sőt, még jót is tett volna nekem, legalább fejlődök...
Szóval belekezdtem, de hamar be is fejeztem. Egyrészt: a szöveg felét nem is feliratozták (biztos még maga a fordító sem értette, mit hadarnak). Másrészt: nem volt kedvem kitalálni, hogy miről akarna szólni. Gyakorlatilag ez a kettő ok ugyanaz.
Mario Casas ismét *****-os, a nőci viszont nem valami szépség (bocsánat!!! A véleményem biztos változni fog...).
Szerintem inkább megvárom a szinkront, lusta emberhez méltóan, vagy lehet, hogy nekifutok mégegyszer. Még meglátom...

A lány és a farkas

Szombaton néztem meg. Újra. Nyáron már láttam, és akkor is tetszett, de sajnos (vagy szerencsére, mert ez nyilván jót jelent,) nem tudtam elfelejteni a cselekményt.
Jó a sztori, és hiába, hogy láttam már, nem zavart. Kicsit sem untam. Néhány rész mondjuk kimaradt.
Sajnos mégis beárnyékolta a filmnézést, ugye, hogy tudtam, ki a vérfarkas. De amikor először láttam, gyakorlatilag a végéig fogalmam sem volt róla.
A másik bajom az volt, hogy sajnos a végén nagyon elcsúszott a szinkron, bár ez már nem lényeges.
A színészek nagyon jók, főleg a két pali. Megértem a csajt, de mégis sajnálom a szőkét (asszem Henry… vagy Harry? Mit tudom én).
Jó film, biztosan megnézem még újra, de nem túl hamar.

Szent Johanna 4

Hát… ismét vegyes érzelmek. Gyakorlatilag két hét alatt olvastam ki (talán még kevesebb is!!!), ami az én esetemben kifejezetten jó.
Bátran merem mondani, hogy eddig ez a legjobb rész. Nyilván a 3. –nál jobban tetszett, az 1. és a 2. tartalmára már nem is emlékszem, úgyhogy valószínűleg nem imádhattam egyiket sem.
Ami kifejezetten tetszett, az a vége. Akkor voltam boldog (majdnem táncoltam is), amikor Reni végre kinyitotta a száját, és összeveszett Cortezzel és a többiekkel is. Végre!!! Köszönöm! Öröm volt olvasni, hogy nem Cortez miatt szenved, hanem inkább kihasznál minden időt Arnolddal. Szintén tetszett, hogy sok időt töltött Reni Kingával, aki egy kicsit megedzette. Hál’ Istennek!
Már majdnem kezdtem áradozni a könyvről, amikor jött a motorozós rész… Na, azon teljesen kiakadtam. Lehet, hogy az a legnagyobb bajom a könyvvel, hogy én Reni helyében gyakorlatilag mindent máshogy csinálnék. Ez van… Ami még kiakasztott, az a kirándulás. Az, hogy „jujj, Cortez megfogta a kezem!”, „a vállára hajtottam a fejem, miközben aludtam!!!” Na ne… ettől még az életkedvem is elment. Szerintem túl erőltetett.
És az, hogy mindkettő ennyire vak… Reni, akinek meg sem fordul a fejében, hogy Cortez talán nem véletlenül rohant hozzá szilveszterkor (3. kötet), vagy nem véletlenül aggódik amiatt, hogy Reni elmegy… és Cortez hangulatának hullámzása. Könyörgöm!!! Igaz, hogy már a 7. rész tartalmát is elmondták nekem a nagy rajongók, de ez annyira nyilvánvaló. Cortezről ne is beszéljünk. Az a gyerek, totál nulla lehet. Azt nem észrevenni, hogy a csaj elvörösödik, dadog amikor a közelében van, és jobban aggódik az ő jegye miatt, mint a sajátjáért (mármint Reni. Mondjuk nyilván…)? Komolyan, ez már művészet…
Hosszúra sikerült a véleménynyilvánítás. Nem mondom, hogy örök favoritom marad, de jó volt olvasni (a végét, amikor bonyolódtak a szálak)!

2012. november 17., szombat

Final Destination 5

Még Halloween-kor láttam, hogy mégiscsak meglegyen a hangulat...
Eddig csak a 3. részt láttam (tévedésből, azt hittem vígjáték), és nem vagyok oda a horrorfilmekért (inkább a vért bírom jobban, mint az ijesztgetést), de ez kifejezetten tetszett!
Olyan filmek értékelését rakom föl, amik hatással voltak rám, alig ment ki a fejemből.
Na, ez is olyan volt. Majdhogynem azonnal újra akartam nézni.
A sztori itt ugyanolyan, mint a többiben:
Egy ember megláta a jövőt, és így több embert, köztük saját magát is megmenti. Ezután sorban halnak meg a túlélők, majd egy halottkém elmondja az elvet: csak az élheti túl, aki megöl valakit, így annak az életét éli tovább. Amikor már majdnem mindenki meghal, a főhős legjobb barátja ellenük fordul (a látomásos és annak a barátnője ellen), és meg akarja ölni a nőt. Végül megmenti őt a főszereplő, így hárman élik túl. Ami talán a történet legötletesebb része, az az, hogy a fiú és a csaj el akarnak repülni Párizsba. A repülőjegyen látjuk, hogy a dátum 2000. Aztán meglátunk egy fiút, aki elkezd üvöltözni: Le fog zuhanni a gép!!!!!!! Ez meg is történik. A harmadik túlélőt pedig a repülő egyik darabja találja el, így ő is meghal.
Sajnos ez nagyon egy lezáró résznek tűnt, bár remélem, hogy lesz még minimum egy 6. rész is, mert nagy rajongó lettem!
A kedvenc "halálom" az volt, amikor az egyik lány a tornateremben hal meg: profi tornász. A plafonon lévő klíma csavarja ráesik a gerendára, amin ő épp ugrándozik. Ám éppenhogy nem lép rá. A hőség miatt egy kis légkondit raknak le a földre. Közben a nagy klíma vize elkezd a kicsit zsinórjára csöpögni, de a lányt mégsem csapja meg az áram: rádobja a törülközőjét, majd átlépi. Aztán megy a felemás korlátra pörögni, amikor az ő utána következő viszont rálép a csavarra, emiatt leesik, a kezével kiborítja a magnéziumport, amit a légkondi az éppen pörgő túlélőre fúj. Ettől a lány nem lát, és bepánikol, elengedi a korlátot, de kicsavarodik a gerince elég csúnyán. Nyilván nem éli túl. Talán ez az egyetlen, ahol kétszer is megússza, a halált.

Összességében nagyon-nagyon tetszett, magasan a legjobb (legalábbis a 3.-hoz képest)!!!

Kis aranyos


2012. október 30., kedd

Legjobbak (L)

Utólag is boldog születésnapot neki!!!

TB

Mivel egész szünetben aktívan szórakozok, azzal kezdtem, hogy szombaton kiolvastam a True Blood (könyv) első részét.
Nem az olvasás a mindenem, de ettől eltekintve is jobban tetszik a sorozat. Pl. a könyvben nincs Tara semmilyen szinten, valamint (még mindig nem értem, miért) Sookie tud Eric gondolataiban olvasni, de Billében nem!!! A könyv szerint ez Bill vámpír létéből adódik, de Eric is az... Na, mindegy.
Ha már True Blood... Végre sikerült letöltenem szinkronosan is az 5. évad 1. részét. Belenéztem...
Teljesen megdöbbentem. Olyan rég néztem szinkronnal, hogy nem igazán emlékeztem rájuk. Leginkább Eric hangja sokkolt. Mint egy huszonéves, vézna, szemüveges egyetemistáé!!! Sookie és Bill hangja kifejezetten jó, és még az eredetihez is hasonlít.
Ericével nagyon nem vagyok kibékülve!!!

2012. október 28., vasárnap

A felhők fölött 3 méterrel

Hallottam a suliban, hogy Mario Casas így, Mario Casas úgy, ilyen izmos, meg olyan… Mondtam, oké. Azt sem tudtam, ki ő. Aztán felvilágosítottak, hogy egy színész, és ebben a filmben játszik. Kíváncsi lettem, és letöltöttem. És megnéztem.
Amit hiányoltam, az a ’happy end’. Egész végig úgy éreztem, hogy oké, akkor most békülnek, vagy most…
A dráma azért alaposan megvolt benne, de valahonnan előre lehetett sejteni, csak én fordítva gondoltam.
Ami nagyon jó, az a „narrátor”. Mindig a legjobbkor mondott valami okosat.
Szerencsére megtudtuk, hogy miért tartóztatták le H-t, és az is kiderült, hogy honnan jött a film címe. Bár véleményem szerint sokkal jobban tették volna, ha meghagyják a spanyol becenevét /hache/.
A színészek szerintem mind jók, főleg Mario Casas!!! (L)
Igazán tetszett, ahogy még az elején mindig felbosszantotta a lányt, így megvolt a humor is, és ez az énje jobban is tetszett, mint a hősszerelmes.
Aki viszont kifejezetten bosszantott, az Babi húga volt. Szerintem egy teljesen felesleges karakter.
H sajnos nem igazán tudott megváltozni, a csaj pedig szerintem hülye volt, hogy azt a másikat választotta. Ez volt a kettes számú dráma.
Aranyos volt, hogy a végén berakták azt, amikor először találkoztak.
Örülök, hogy függőben hagyták a végét, és igaz, hogy valamilyen szinten lezárták, mégis van folytatás.
Összességében nagyon tetszett, úgyhogy egy darabig még a hatása alatt leszek.
Azt jósolom, hogy még egy párszor meg fogom nézni, tehát szerintem is: Mario Casas így, Mario Casas úgy…

 „… és bármennyire szeretnénk is, ugyanaz az érzés már sosem lesz meg. Soha többé nem érezzük magunkat három méterrel a felhők felett.”

 

Iron Man 1-2

Nemrég letöltöttem a Bosszúállókat, mert hallottam, hogy milyen jó. Aztán később belegondoltam, hogy talán még várni kellene vele. És milyen jól tettem!
Mivel mégiscsak Robert Downey Jr. a főszereplő, végignéztem a filmlistáját, hiszen eddig csak jó filmekben láttam. És ott láttam meg az Iron Man 1-2-t (Vasember).
Először féltem, mert azt hittem, hogy tipikus szuperhősös film, pedig a Pókember is tetszett.
Nyilvánvalóan az első részével kezdtem.
Ügyesen olyanra csinálták az elejét, hogy ne lehessen hirtelen tudni, hogy ki az a fickó, és miért ül a katonák között öltönyben. Nagy örömömre már ott is megmutatkozott a nagyszerű humora.
Aztán jött egy kis visszatekintés a múltba, hogy mégis megértsük, hogy ki Tony Stark.
Ami furcsa volt, hogy a fogságba esése után nem lehetett tudni, hogy mit akar tőle/vele a doki, és azt sem, hogy aranyos vagy nem.
Aztán nagyjából minden kiderült, és elkezdtek ügyködni valamin. Na, igen, azt sem lehetett azonnal kitalálni.
Ügyesen kiszökött, ja, de jó.
Utána végre teljesen tiszta lesz, hogy mi a helyzet azzal az izével a testében.
Az egyik kedvenc részem a filmben az, amikor kísérletezik több-kevesebb sikerrel. És amikor végre kész lesz, akcióba lendül.
Kiderül, hogy ebben a filmben is van gonosz, csak épp senki sem gondol rá.
Óriási küzdelem, életveszély, és aztán természetesen Tony Stark győz.

A második rész is eléggé érthetetlenül kezdődik, egy orosz fickó készül valamire.
Az előző rész végi bejelentése után igazi sztár lesz, egyre gazdagabb, egyre több ultramodern kütyüvel. Van valami, ami viszont mindezt beárnyékolja: Tony haldoklik, de legalább a szerénysége és a humora marad.
Aztán a tárgyaláson való megalázás után jön a bosszú…
Közben Monacóban a versenypályán (ami számomra különösen kedves a Forma 1 iránti rajongásom miatt) az orosz pali kissé ráijeszt mindenkire, még Tonyra is. Hammer (a tárgyalásos) kiszabadítja, és összedolgoznak Stark ellen. Miközben ő egyre rosszabbul van, feltalál egy új elemet, a saját házában épített részecskegyorsító (!!!) segítségével, így ki tudja cserélni a káros valamit a „szívében”.
Hammer bemutatóján gyönyörű belépővel megérkezik Tony, az újításával. Nem is lenne semmi baj, csak az orosz férfi Hammer ellen fordul, és átveszi az irányítást a robotok felett. Újabb harc, plusz Tony barátjának a segítsége… Megint győznek az „aranyosak”.
Ennek a rész végén utalnak arra, hogy lesz valamilyen Bosszúállók iniciatíva.


Ha össze kellene hasonlítani a kettőt, (ha már mindig az elsőt találom jobbnak), legyen az első, viszont mindkettő nagyon tetszett! Következőleg a Hihetetlen Hulk-ot fogom megnézni, ami szintén a Bosszúállókkal kapcsolódik össze.

Már várom az Iron Man 3-at, és előre is a Bosszúállók 2-t!

 

Ősziszüneeeeet!!


Mire jó az őszi szünet, ha nem arra, hogy film-és sorozatmaratont tartsunk?

Erre gondolva én is újra elkezdtem nézni a Buffyt, és ha már negyedik évad, akkor belekezdtem a vele párhuzamosan futó háttérsorozatába, az Angel-be.

Régebben nagyon szerettem, de valahogy abbahagytam mondván, mennyivel jobbak voltak a gimis évadok. Most máshogy gondolom. Angel (sorozat) pedig eleve Angel miatt nagyon tetszik, igaz, csak két epizódnál járok.

Ezek mellett a végtelen szabadidőmben több filmet is néztem/nézek, ezekről is hozok kiértékelést.

 

2012. október 27., szombat

Péntek

Tegnap volt az elsősök napja, azaz az elsősök hetének utolsó napja. Délelőtt egy kérdéssort kellett kitölteni, majd az előadásunkat kellett előadni 2x!!!! Egész jól sikerült, túl vagyunk rajta, ami viszont nyomasztó volt, az a többi osztály műsora volt. Nagy részénél még azt sem tudtam, mi akarna az a bizonyos műsor lenni, némelyiken majdnem bealudtam. Nagyon unalmas volt.

Este (késődélután) vissza kellett menni a suliba. Azt hallottuk, hogy vetkőzés (!!!) is lehet, így mindenki min. 3 réteg ruhában ment. Szerencsére nem mindenkinek kellett feladatokat csinálnia, csak az "önként" jelentkezőknek. Nagyon örülök, hogy én nem lettem kiválasztva, mert már az első feladat után átcsapott az egész gólyaavató a "jó buli" kategóriából a durvába. Végül ezt is túléltük, utána szerencsére egy normális disco következett. Az legalább tényleg tetszett. Komolyan mondom, annyit életemben nem táncoltam még disco-ban!! (:

Kedvcsináló

Én ezeket hallgatom takarítás közben:
1. Black Eyed Peas - Let's get it started
2. Bruno Mars - Lazy Song
3. Eric Saade - Big love
4. Eric Saade - Popular
5. Kállay Saunders András - I love you
6. Tom Beck - Ain't got you
7. Vastag Tamás - Soha még

Valahogy jobb lesz a kedvem tőlük, és a pakolás is jobban megy, ha ordíthatom a szöveget :)

2012. október 25., csütörtök

Eric

Véletlenül akadtam rá, de ahogy meghallgattam, rögtön beugrott, hogy már a tavalyi Eurovízión is tetszett. Szerintem jó hangja van, és...és... Na mindegy :D
Eric is, és svéd is. Van pár közös vonásuk...



2012. október 19., péntek

Most őszintén! Eric vagy Eric?


True Blood - Eric Northman

Ha jól gondolom, elégszer leírtam már, hogy jelenleg (talán, mert rengeteg sorozatot szeretek) a kedvencem a True Blood. Azt is biztosan (és biztosan) említettem, hogy a kedvencem Eric (L).
1. évad: Itt még sajnos kevés szerepe van, és a hosszú haj sem áll jól neki. Teljesen közömbös volt a számomra, talán el is tudtam volna felejteni.
2. évad: Na, itt már jelentős karakter. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az Eric-es jeleneteket várom, a többi annyira nem köt le. Nagyon örültem neki hogy gyakorlatilag ő menti meg Sookie-t. Talán a kedvenc jelenetem az, amikor elhiteti Sookie-val, hogy haldoklik. Természetesen hazudik.
3. évad: Fúúúú!!! Az örök kedvenc! Teljes mértékben Eric-fan lettem, IMÁDOM!!!! Ebben az évadban kissé elválnak a szálak, ugyanis Bill eltűnik, de végül Eric is ugyanott köt ki, Russel Edgingtonnál.
4. évad: Ebben az évadban Eric teljesen megváltozik. Ez a tipikus "egyik szemem sír, a másik nevet" kategória. Örültem, mert végre Bill kikerült a képből, viszont nagyon hiányoltam a régi Ericet, aki egy picit sem ártatlan, és megvan a sajátos humora. Habár Eric Northman mégiscsak Eric Northman...
5. évad: Hát ez annyira nem tetszett. Igaz, hogy Eric is a központban van azzal, hogy a Hatalom rájuk szállt (Bill-lel), de én egy kicsit túlzásnak éreztem a Lilith-dolgot.

Magyjából ennyi Eric Northmanről, aki szerintem a legeslegjobb az egész sorozatban!!! (L)

Egy kis kék haj


Zodiákus

Ma fejeztem be. Két részletben néztem, de sajnos túl sok időt hagytam a kettő között, és annyi sok név merült fel, hogy azt sem tudtam, ki kicsoda, és hogy került a képbe.
Úgy töltöttem le, hogy nem tudtam miről szól, de ismert színészek (Mark Ruffalo, Robert Downey Jr.) szerepelnek benne.
Én alapból szeretem a krimiket, úgyhogy én tudtam élvezni, bár nekem kicsit sok volt a két és fél óra tömény nyomozás, gyakorlatilag eredmény nélkül. Ide-oda ingázott a főszereplő nyomozó, és tényleg belekavarodtam. Összességében tetszett, és ami különösen megfogott az a zenéje. Talán a közepén is néha-néha ott volt aláfestőként, de a végén biztosan. Abszolút illik a filmhez!

Ui.: Aki nem tudná, a Zodiákus egy sorozatgyilkos volt Kaliforniában.

Elsősök hete

Itt van a nyakunkon, és még majdhogynem sehol sem tartunk! Egy nagyon bonyolult táncot kell betanulni, amihez nekem kicsit sincs érzékem, tehetségről ne is beszéljünk! Remélem, nem fogunk nagyot égni! XD
A másik: a vicces feladatok. El nem tudom képzelni, hogy mik lesznek, de az tuti, hogy szívni fogunk... Én pedig nem vagyok az a fajta ember, aki mindent bevállal...

3. fejezet

(Azt hiszem ez jön XD)
Sajnos egy ilyen fejezet megírása nek két perc, és ha minőségit szeretnék felrakni, azt bizony át is kell egyszer-kétszer olvasni, és még abban is lehet hiba!
Halottam, hogy siessek, mert már alig várjátok/várod, hogy olvashasd...
Remélem tudja az, akinek írom! ;)
Köszönöm, és örülök, hogy várjátok/várod, de ehhez idő kell, úgyhogy legyetek/legyél türelemmel! :D

Suli

Egyértelműen nagyon jó az osztály! Mintha régóta egy osztályba járnánk, bár nyilván jónéhány emberkét már előtte is ismertem... Még mindig úgy érzem, hogy a lehető legjobb osztályfőnököt kaptuk. Igaz, a fiúk elnyomásban vannak (27 lány), de azért őket sem kell félteni... Hajrá, 9.B!!!! <3

The Wanted

Utóbbit jobban szeretem, az előbbi viszont újabb, de összességében mindkettő szuper!

Színes szem


Ain't got you

Imádom!!! Ez a legjobb száma! :D

Egy kis pihenés

Végre!!! Lehet, hogy valami baj van velem, de szeretem sulit. Nyilván közrejátszik az újdonság érzése is... Szóval. Hiába, hogy szeretem, örülök ennek a hosszúhétvégének! Mostanság későn megyek aludni, és korán kelek, fáradt vagyok, sok a házi dolgozat. Egyrészt emiatt nem frissítettem, másrészt meg... talán csak nem volt hozzá energiám.
A lényeg az, hogy most teljes és új lelkesedéssel nekilátottam a blogozásnak. Először is becimkéztem minden bejegyzést, így gyorsabban lehet megkeresni a "műveimet".
Remélem, volt értelme! ;))))

2012. október 11., csütörtök

:(

Fúúú, eléggé elcsúsztam, mert sok minden egyéb lefoglal. Amint lesz időm, frissítek! :))

2012. szeptember 24., hétfő

Sztori

Nos, hát. Az a helyzet, hogy nekikezdtem egy rövid, de mégis pár fejezetes sztorinak (még nem tudom, milyen hosszú lesz). Mondjuk hetente kirakok egy-egy fejezetet. Remélem, tetszeni fog! (: