Bátran merem mondani, hogy eddig ez a legjobb rész. Nyilván
a 3. –nál jobban tetszett, az 1. és a 2. tartalmára már nem is emlékszem,
úgyhogy valószínűleg nem imádhattam egyiket sem.
Ami kifejezetten tetszett, az a vége. Akkor voltam boldog
(majdnem táncoltam is), amikor Reni végre kinyitotta a száját, és összeveszett
Cortezzel és a többiekkel is. Végre!!! Köszönöm! Öröm volt olvasni, hogy nem
Cortez miatt szenved, hanem inkább kihasznál minden időt Arnolddal. Szintén
tetszett, hogy sok időt töltött Reni Kingával, aki egy kicsit megedzette. Hál’
Istennek!
Már majdnem kezdtem áradozni a könyvről, amikor jött a
motorozós rész… Na, azon teljesen kiakadtam. Lehet, hogy az a legnagyobb bajom
a könyvvel, hogy én Reni helyében gyakorlatilag mindent máshogy csinálnék. Ez
van… Ami még kiakasztott, az a kirándulás. Az, hogy „jujj, Cortez megfogta a
kezem!”, „a vállára hajtottam a fejem, miközben aludtam!!!” Na ne… ettől még az
életkedvem is elment. Szerintem túl erőltetett.
És az, hogy mindkettő ennyire vak… Reni, akinek meg sem
fordul a fejében, hogy Cortez talán nem véletlenül rohant hozzá szilveszterkor
(3. kötet), vagy nem véletlenül aggódik amiatt, hogy Reni elmegy… és Cortez
hangulatának hullámzása. Könyörgöm!!! Igaz, hogy már a 7. rész tartalmát is
elmondták nekem a nagy rajongók, de ez annyira nyilvánvaló. Cortezről ne is
beszéljünk. Az a gyerek, totál nulla lehet. Azt nem észrevenni, hogy a csaj
elvörösödik, dadog amikor a közelében van, és jobban aggódik az ő jegye miatt,
mint a sajátjáért (mármint Reni. Mondjuk nyilván…)? Komolyan, ez már művészet…
Hosszúra sikerült a véleménynyilvánítás. Nem mondom, hogy
örök favoritom marad, de jó volt olvasni (a végét, amikor bonyolódtak a
szálak)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.