2012. december 7., péntek

Szent Johanna 5

Egy hét és két nap alatt kiolvastam! Te Szent ég, hova jutottam??? Komolyan mondom, rekordot döntöttem.
Most megint kezdem, de ez tetszett eddig a legjobban (kiolvastam az előzőt, és ezt gyakorlatilag azonnal megkaptam, OMG). Ezt viszonylag jó volt olvasni, bár néha azért sikerült kiakadnom…
Kifejezetten tetszett az eleje, amikor Jerome, vagy bármi más miatt piszkálta Cortez Renit, de azért ő is rendesen visszaszólt. A mozis rész pedig kifejezetten tetszett:
„- Körülbelül mikor fejezed be az evést? – nézett rám Cortez.
- Nem tudom – ráztam a fejem, és beleszórtam a számba egy adag popit. – Kérsz? – tartottam felé a zacskót.
- Nem – nevetett fel. – Nem jövök veled többet moziba.
- Nem is velem jöttél. Ricsiékkel – javítottam ki.
- Én meg veletek nem jövök többet! – hajolt előre Ricsi.
- Bocs, csendben maradok. – tettem fel a kezem.
- Az jó lenne – fordult hátra az előttünk ülő nő.
- Maga nézze a filmet, jó? – vágta rá Cortez.”
Na, megtudtuk, hogy remek humora van a fekete (vagy sötétbarna, tökmindegy) hercegnek.
Valamiért én azt hittem, hogy Arnold mégis marad a suliban. Ezután megdöbbentem, amikor az 5. rész elején nem voltak a szokásos helyen Arnold adatai. Én őszintén hiányolom, mert nagyon sok mindenben igaza volt, Reni pedig mindig támaszkodhatott rá (nyilván a Cortez-téma kivételével). A két fiú konfliktusa és beszólásai néha már mulatságosak voltak.
Annyira bírtam, hogy hol Reni, hol Cortez sértődött meg, bár én akkor is Reninek adok igazat. Végre rendesen odaszólt Corteznek. Egy pillanatig sem kellett volna lelkiismeret furdalásának lennie. Teljesen jól tette. Szerintem. A hülyesége meg végre jelentősen lecsökkent. Egyértelműen jót tesz neki Kinga jelenléte.
Mindezek ellenére teljesen kiakadtam… Néha úgy éreztem, hogy nem százas. Az is lehet, hogy szörnyű emberismerő, de hogy ennyire nem lát át Cortez viselkedésén! Ez már talán erőltetett is. Nem tűnik fel neki, hogy túl nagy a kontraszt a hős Cortez (aki mindig segít a bajban) és a gonosz Cortez (aki napokig nem szól szegény Renihez) között. Ez már durva. Sőt, még Jerome-ot is ki akarja „iktatni”.
Na, és a hullámvölgyei… Jó, lehet, hogy szörnyen megható volt Cortez videója, meg a zene maga is (Mad world) eléggé egy szívszorító zene, még azt is megértem, hogy gyakorlatilag a szülei nélkül él, meg magányos (már amennyire a baráti társasága mellett az lehet), de szerintem nem kellett volna Reninek mély depresszióba esnie azért, meg megbántotta szegényt. Mert ha összeírnánk egy listát, hogy ki hányszor taposott bele a másik lelkivilágába, magas Cortez vezet.
Aztán meg a következő: Mondta Reni, hogy elszúrta. De mit? Cortez beszólogatott neki, bökdöste, stb. Ezen mit szúrt el? Az ég világon semmi sem történt!!! (vagy nekem esett ki) Szerencsére Reninek sikerült kilábalnia ebből a maratoni depresszióból is… vigadjunk!
Na, és a karácsonyi buli… Kicsit sem kell gondolkoznom azon, olvastam-e már valaha ilyen csöpögős részt… Válaszom egyértelmű: nem.
És utána meg hirtelen „így szeretlek-úgy szeretlek”? Vagy csak nekem jött hirtelen? Cortez Reni után kimegy az udvarra, stb. (nem részletezném) és utána már megígéri, hogy hívja a reptérről? Aprócskát gyors…
A botrányos szilveszter meg ugye most sem maradt el, de Cortez természetesen elintézi, hogy Gomba bocsánatot kérjen… Jellemző.
Ami eléggé zavar még, az Virág. Szegény mérhetetlenül buta, és ez a hippis stílus… talán még emósként is jobb volt.
Cortez pedig: gitározik, jól énekel és rajzol, deszkázik, laza, menő, népszerű, szemtelen, kedves (is tud lenni), vicces, nem ostoba de nem is stréber, a bajban mindig segít, folyékonyan beszél több nyelven, és még jól is néz ki!!! Istenem, hogy lehet valaki ennyire tökéletes?

Sajnos valamennyire kötött ugye a vége a könyvnek (félév), mert jobb lett volna a karácsonyi bulival lezárni. Akkor sok minden függőben maradt volna, és izgulhattunk volna, hogy mi történik majd velük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.