Crescendo

Pontosan ebben a pillanatban fejeztem be. Illetve kb. fél perce, és mire a bejegyzés végére érek, több is lesz.
Szóval. Azt a mondást, vagy általános igazságot most sem hagyhatom ki, miszerint (szinte) mindig a az első rész a legjobb. Látszik is, hogy nem olyan gyorsan olvastam ezt a részt, mint az elsőt: az elejét konkrétan hatalmas csalódásnak ítéltem a Csitt csitt-hez épest (aminek a borítóját még mindig imádom). Szóval ez a bukott angyalos dolog még mindig tetszik, bár ahogy nézem, ez sem egy túlságosan egyedi alapsztori. De nem baj.
Az első, és legeslegnagyobb pirospont a könyvben, az az, amikor kiderül, hogy (spoiler!!!) Folt a Fekete kéz... akkor aztán tényleg megdöbbentem. Közben volt ugye ez a nyomozgatás, többször is változtattam a tippemet, miszerint ki lehet a főgonosz. Ez a Scott gyerek... megint csak nem akarok elárulni sokmindent (mintha az eddigi bejegyzéseim során nem spoilereztem volna), de nála is ugyanazt éreztem, mint az előző kötetben Elliott-nál: nem egy lényeges karakter, nem is túl szimpi, csak azért van, hogy megkeverje a dolgokat.
A cselekményről csak annyit, hogy nem vészes, de voltak benne (ha jól emlékszem) erőltetett dolgok, ez a nyomozósdi tényleg csak összekavart, de végül kell az ilyen is.
Negatívumként Norát említeném, aki konkrétan olyan hülye tud lenni (lásd a Folttal való veszekedése, stb.), ne is említsük, amikor szegény Angyalka (♥) szeme láttára esik neki konkrétan Scott-nak. Most Vee helyett inkább őt tudtam volna lelőni. Meg ugye az a Marcie miatti féltékenykedés... és nem mondom, hogy én ezt csinálnám, de amiket Nora művel, az egy kissé azért túlzás. És akkor még hol voltunk a nyomozástól...
Ja! Ez a Rixonos dolog... végülis...elmegy...talán...
Amit egyébként a legjobban hiányoltam, az Folt. Illetve az ő szerepe. Nagy része e könyvnek arról szólt, hogy Nora keresi az apja gyilkosát. Az előző könyvben nagyon tetszett az, hogy valaki járkál a házban, és szinte biztos, hogy Folt az, mert mindenki (nem csak Nora, ugyebár...) őt szeretné... mármint, hogy megjelenjen... vagyis gondolom, hogy azért... oké, most ezt befejeztem.
Sajnálom szóval, hogy nem... igazából nem tudom, hogy mit sajnálok, de az biztos, hogy hiányzott Folt. Hamár hiányzás, én ebben a Crescendo-ban humort sem nagyon találtam, míg az első kötetben imádtam a Nora-Folt csipkelődéseket... lehet, hogy újraolvasom az 1. rész elejét...
Még egy pozitívum!! Illetve, mivel eszembe jutott még egy, ezért kettő: 1. a vége a könyvnek (nem történt semmi "véresen komoly" + függőben maradt) 2. végre megtudtuk Folt igazi nevét. És most szerintem belefér egy spoiler... illetve majd.
Szóval összességében olvasható, de az első rész jobb... viszont egy új életérzést köszönhetek a könyvnek:
Jev!!! ♥♥♥