200th

Hát igen, ehhez a ponthoz is elérkeztünk: ez lenne 200. bejegyzésem (igazából nem csak lenne, hanem az is). A 100. valahogy kimaradt, azt hiszem nem vettem észre anno... Meg amúgy is, azóta sok minden változott. A szekér is jobban megyeget (van ilyen mondás egyébként?)... ez olyan volt, mintha egy üzletről beszélnék. Természetesen ez a blog nem az. Na mindegy. Azért én is sokat "fejlődtem". Például az első bejegyzés óta megtanultam bekapcsolni a gépet...
Na jó, komolyra fordítva a szót: Köszönöm!
Köszönöm minden látogatónak, aki, még ha csak unalomból is, de már egyszer is benézett ide, mert végülis miattatok nem kapott kaszát ez a blog. Nyilván az látszik, hogy nem egy világhírű weblapot akartam csinálni, de nagyon jól esik, hogy akad egy-két ember, akit érdekelnek a dolgaim. Még egyszer köszönöm! ♥
Igazából máig nem tudom, hogy mit gondoltam, amikor elindítottam a blogot, és azt sem tudom, hogy mi vár a jövőben. Tisztában vagyok vele, hogy a látogatók kb. 0,1 %-át érdekli a sorozatmániám, vagy esetleg a sport iránti szenvedélyem (ez igazán költői lett). Szeretném érdekesebb témákkal és dolgokkal is feldobni a blogomat, de igazából minden, ami ÉN vagyok, megtalálható itt. Tulajdonképpen nincs semmi ötletem, úgyhogy szívesen várnék tanácsokat... mondjuk kommentkeben (a megjegyzések/kommentek csak akkor válnak nyilvánossá, amikor én közzéteszem, szóval minden jöhet qq).
Kezdek amúgy megijedni magamtól (nem szeretném összemocskolni ezt a megható bejegyzést a hülye gondolataimmal), mert nem tudom, hogy mit akartam ide írni. A lényeg úgyis az, hogy nagyon boldog vagyok, amiért idáig eljutottam (200. bejegyzés, hűha), és sok köszönet mindenkinek, aki olvassa ezt, hiszen az azt jelenti, hogy rákattintott a blogomra? vagy ezt hogy kéne kifejeznem?
Na tehát lezárásképp:
Végtelenül hálás vagyok, nagyon sokat jelent ez nekem, és hát valljuk be, rengeteg önbizalmat ad. Még egyszer nagyon köszönöm, drága Látogatók, köszönöm Nektek! ♥♥♥

Ui.: Eszembe jutott! A blogról akartam írni, de most már kicsit hülyébben hangzik annál, ami a fejemben volt... tehát ez a blog... végülis egy kis pajzs. Mert könnyebb kiírni magamból a dolgaimat, mint elmondani bárkinek. Személytelenebb ugyan, de könnyebb, és nekem való. Nem vagyok én azért olyan nyitott ember, mint... nem is tudom. És tényleg kár volt leírnom... gondolat szinen még tetszett ez a pár mondat... most már kevésbé...