LoveClub

Pont egy hete kezdtem el: este unatkoztam, gondoltam, keressünk rá Lakatos Leventére. Kidobott a net egy interjút, aminek csak az elejét néztem meg (a spoilerezés miatt). Nagyjából ismertem már az ÍróUrat, tehát képről felismertem meg ilyenek, de a beszéde, és az, hogy sütött róla az intelligencia, annyira megfogott, hogy úgy éreztem, a Barbibébi után ezt a könyvét is el kell olvasnom.
Na, azt ugye érdemes tudni, hogy Levente nem éppen gyerekmeséket ír, úgyhogy ha nem gond, a krimis szálra térnék ki.
Első észrevételem az volt, hogy ugrottunk egy kategóriát az előző könyvhöz képest. Komolyabb lett a téma is, és talán a megfogalmazás, a stílus is, bár ezzel sosem volt gond. Néha viszont már úgy éreztem, hogy túlságosan is nagy a szókincse Leventének, és a szavakat már szinte erőltetetten nem akarja ismételni, ezért inkább olyan szavakat hozott be, ami gyakorlatilag (már) nem is használunk. De ez végülis nem nagy probléma.
A cselekményről annyit, hogy tetszett, hogy sorozatgyilkosságokról van szó, és nem pedig egyetlen, túlnyújtott gyilkossági nyomozásról. A másik: szerintem a L.Levente-könyveknek az egyedisége (mert ugye azok) talán abban rejlik, hogy Magyarországon játszódnak, és nem kell a külföldi szereplőkkel kínlódni. Bár azért nehéz volt visszatérni ide, először a Bence nevet [bensz]-nek olvastam ki, ugye angolosan... EPICFAIL, szép volt tőlem... -.-""
A karakterek már érdekesebbek. Nekem ugye ('meglepő' módon) Dr. Lengyel a kedvencem, akiről én az előző könyv alapján azt hittem, hogy egy ötvenes, öregedő férfi... Hát, nagyon nem. Örültem, hogy itt már jelentősebb a szerepe, amikor egy huzamosabb ideig nem "találkozhattunk" vele, szabályosan szenvedtem... A Lengyel-Laura vitákat is bírtam, már a nőnek néha szerintem már bántóak voltak a megjegyzései, és beszólásai. Nekem amúgy még az volt fura, hogy Lengyel a Barbibébi-ügyről hirtelen átváltott kriminálpszichológusba... Egyáltalán ugyanaz a kettő? Csak mert elvileg Dr. Lengyel-könyvsorozatról beszélünk, nem?
A többi szereplőről annyit, hogy Bloodsmoke20 egyértelműen beteg, Farkas és Vinyó humorát bírtam, Lilit viszont nem tudtam igazán megszeretni... Azt egyébként még mindig nem sikerült megszoknom, hogy szinte minden szereplő durván fiatal még mindig... Annak viszont még örültem, hogy Krisz, Simon (stb.) visszatértek, még ha egy rövid időre is.
Valamiért egy kicsit olyan érzésem volt, mintha Levente abszolút nem akarta volna a tökéletesség látsztát kelteni, inkább mindenki sötétebb oldalát akarta megmutatani... de ez sem feltétlenül baj.
A vége jelentősen jobban tetszett a Barbibébiénél, bár addigra már teljesen összekavarodtam az áldozatokat meg a LoveClub-felhasználókat illetően, maga a cselekmény is egy kicsit kusza lett, de a happyend tetszett... A lényeg annyi, hogy szeretem Lakatos Leventét, szeretem azt, amit ír, és azt, ahogyan ír.

Ui.:

"– Tisztára úgy érzem magam, mint a Gyilkos elmékben – jegyezte meg vigyorogva Farkas."

Ezért külön pluszpont!!! :)