Meglepődve vettem észre, hogy valami oknál fogva hirtelen megugrott az oldal látogatóinak száma!!! KÖSZÖNÖM! ♥
Mint gondolom már észrevettétek, nagyon régóta nem használom ezt a blogot - amikor abbahagytam a szerkesztését, úgy éreztem, (az akkori) alacsony látogatottság végett nincs értelme folytatni.
Természetesen nem fejeztem be a blogolást, akit esetleg érdekel a könyvek, filmek és sorozatok témájára korlátozódott ÚJ (vagyis viszonylag új) oldalamat, nézzem be ide:
http://hiddenspoilers.blogspot.hu/p/utmutato.html
Előre is köszönöm! ♥
Én most újra búcsúzom, de közel lehet, hogy hamarosan újra benézek.
Addig is mindenkinek MINDEN JÓT!!!
2015. január 12., hétfő
2014. május 12., hétfő
Fordulópont
Tegnap, elalvás előtti nagyjából egy óra forgolódás közben rájöttem: változtatnom kell.
Az egész ott kezdődött, hogy kaptam egy nagyon hasznos véleményezést erről a blogról (itt is szeretném megköszönni!), ami szépen rávilágított arra, hogy szelektálnom kell.
Ezt már én magam is éreztem, hiszen rengeteg olyan hobbim volt, amit csak pár hétig űztem, és utána eltűnt a lelkesedésem. Most is lettek volna terveim, de ha racionálisan akarok gondolkodni, be kell látnom, hogy teljesen feleslegesek ezek az elképzeléseim, mivel semmiféle sikerélményt nem érnék el, illetve borzasztóan elaprózódnék, és nem jutna időm arra, amit igazán szeretnék.
De ez nem csak a szabadidőmre vonatkozik. Hiába nem vagyok a pártján ezeknek a "hűha, most épp tinédzser vagyok"-féle hűhóknak, de most vagyok szerintem abban a korban, amikor próbálom megtalálni önmagam. És arra jutottam, hogy kezdésként sokkal nyitottabnak és őszintébbnek kellene lennem. Ezt most nyilván nem azért mondom, mert eddig csak hazudoztam, hanem szerintem igenis ki kellene mondanom azt, amit gondolok. Túl sokat csalódtam már, és mindent, ami megbántott, úgymond "lenyeltem". Ezzel pedig semmi sem lett jobb, és most, hogy úgy érzem, egy újabb hasonló időszak következik, nem akarok még egyszer a saját csapdámba kerülni, és nagyon el szeretnék elkerülni egy újabb érzelmi "hullámvölgyet".
Ehhez pedig az kell, hogy merjek önmagam lenni, és csak olyanoktól függjek, akikben tényleg érdemes megbízni.
Úgyhogy most így állunk. Nem mondom, hogy minden rendben van velem, de már belefáradtam. Elegem volt, és ehhez valóban "új életet kell kezdenem". Azt pedig majd meglátjuk még, hogy ez egy búcsúbejegyzés volt-e...
Az egész ott kezdődött, hogy kaptam egy nagyon hasznos véleményezést erről a blogról (itt is szeretném megköszönni!), ami szépen rávilágított arra, hogy szelektálnom kell.
Ezt már én magam is éreztem, hiszen rengeteg olyan hobbim volt, amit csak pár hétig űztem, és utána eltűnt a lelkesedésem. Most is lettek volna terveim, de ha racionálisan akarok gondolkodni, be kell látnom, hogy teljesen feleslegesek ezek az elképzeléseim, mivel semmiféle sikerélményt nem érnék el, illetve borzasztóan elaprózódnék, és nem jutna időm arra, amit igazán szeretnék.
De ez nem csak a szabadidőmre vonatkozik. Hiába nem vagyok a pártján ezeknek a "hűha, most épp tinédzser vagyok"-féle hűhóknak, de most vagyok szerintem abban a korban, amikor próbálom megtalálni önmagam. És arra jutottam, hogy kezdésként sokkal nyitottabnak és őszintébbnek kellene lennem. Ezt most nyilván nem azért mondom, mert eddig csak hazudoztam, hanem szerintem igenis ki kellene mondanom azt, amit gondolok. Túl sokat csalódtam már, és mindent, ami megbántott, úgymond "lenyeltem". Ezzel pedig semmi sem lett jobb, és most, hogy úgy érzem, egy újabb hasonló időszak következik, nem akarok még egyszer a saját csapdámba kerülni, és nagyon el szeretnék elkerülni egy újabb érzelmi "hullámvölgyet".
Ehhez pedig az kell, hogy merjek önmagam lenni, és csak olyanoktól függjek, akikben tényleg érdemes megbízni.
Úgyhogy most így állunk. Nem mondom, hogy minden rendben van velem, de már belefáradtam. Elegem volt, és ehhez valóban "új életet kell kezdenem". Azt pedig majd meglátjuk még, hogy ez egy búcsúbejegyzés volt-e...
2014. május 10., szombat
Filmek, amiket meg KELLETT néznem #1 - A beavatott
Na, ez tipikusan egy olyan film, amit olyannak, aki nem olvasta a könyvet, ESZÉBE NE JUSSON MEGNÉZNI!!! (és azoknak egyébként nem is nagyon érdemes továbbolvasni, bár a spoilerek "láthatatlanok")
Mit ne mondjak, többet vártam. Már elképzeltem, hogy milyen ódákat fogok majd róla zengeni. De ha a könyvet sem éreztem (márpedig tényleg nem) 100%-osnak, akkor a film a közelében sincs.
Csalódott mégsem vagyok, hiszen pontosan tudom, hogy egy brutálisan hosszú könyvet nem lehet tökéletesen egy két órás filmbe. Pontosan ezért nem akarok nagyon kritizálni.
Az viszont nyilvánvaló, hogy a sztori (majdnem) legfontosabb támpillérei kimaradtak. Gondolok itt arra, hogy egyik pillanatról a másikra Beatrice összehaverkodik két emberrel, de semmi előzmény.
Vagy: az általam nagyon várt romatikus résznek konkrétan kampec, ugyanis Négyes és Tris beszélgetnek, a következő pillanatban pedig már egymás torkán akarják lenyomni a nyelvüket.
Összességében, és talán ez is fejezi ki a véleményemet (és attól tartok a tényeket is) az egész cselekményről: mindenbe kicsit belekaptak, és még nekem is, úgy, hogy becsülettel elolvastam köynvet, ERŐSEN KONCENTRÁLNOM KELLETT, hogy egyáltalán felfogjam, most mi is történik. És ezt nagyon sajnálom.
Ami még szívfájdalmam, az a karakterek fontossága. Ugyanis a két főszereplőn kívül egyiküknek sem volt jelentős szerepe. Mindenki csak úgy ott volt, és szépen teljesítette is a "feladatát", de ennyi. Például Miles Teller, akire tényleg nagyon kíváncsi voltam, mondjuk 5 olyan jelenetben szerepelt, ahol 2 mondatnál több jutott neki.
Viszont!!! Shailene Woodley tényleg tehetséges, jól állt neki Tris karaktere.
És a legfontosabbat hagytam utoljára: THEO JAMES♥♥♥
Jééézusom, az az ember... Már amikor először megláttam az arcát a legelső jelenetében, én meghaltam. Végem volt. Imáááádom♥ Bár ugye az "összesűrítés" miatt róla sem tudtunk meg sok mindent, de a lényeg itt szerintem az, hogy a "filmbéli" Négyes ezerszer jobban megszerettem, mint a "könyvbélit". És ez azért a színész jelenlététől, kisugárzásától(!!!), és tehetségétől függ. Én komolyan nem értem, hogy miért nincs százmillió világhírű filmje. Na mindegy, megvan, hogy kiről fogok most képeket gyűjteni...
Végül is nem volt vészes, bár nem hiszem, hogy a közeljövőben újra megnézem. Jobb, ha könyvről megmaradt szebb emlékeket őrzöm tovább.
Meg azért kicsit levon az élvezhetőségből az is, hogy angol szinkron és magyar felirat helyett magyarul, és spanyol(!!!) felirattal találtam meg, halk volt, emberi fejek lógtak bele a képbe, de amúgy tényleg nem bánom, hogy megnéztem.
Mit ne mondjak, többet vártam. Már elképzeltem, hogy milyen ódákat fogok majd róla zengeni. De ha a könyvet sem éreztem (márpedig tényleg nem) 100%-osnak, akkor a film a közelében sincs.
Csalódott mégsem vagyok, hiszen pontosan tudom, hogy egy brutálisan hosszú könyvet nem lehet tökéletesen egy két órás filmbe. Pontosan ezért nem akarok nagyon kritizálni.
Az viszont nyilvánvaló, hogy a sztori (majdnem) legfontosabb támpillérei kimaradtak. Gondolok itt arra, hogy egyik pillanatról a másikra Beatrice összehaverkodik két emberrel, de semmi előzmény.
Vagy: az általam nagyon várt romatikus résznek konkrétan kampec, ugyanis Négyes és Tris beszélgetnek, a következő pillanatban pedig már egymás torkán akarják lenyomni a nyelvüket.
Összességében, és talán ez is fejezi ki a véleményemet (és attól tartok a tényeket is) az egész cselekményről: mindenbe kicsit belekaptak, és még nekem is, úgy, hogy becsülettel elolvastam köynvet, ERŐSEN KONCENTRÁLNOM KELLETT, hogy egyáltalán felfogjam, most mi is történik. És ezt nagyon sajnálom.
Ami még szívfájdalmam, az a karakterek fontossága. Ugyanis a két főszereplőn kívül egyiküknek sem volt jelentős szerepe. Mindenki csak úgy ott volt, és szépen teljesítette is a "feladatát", de ennyi. Például Miles Teller, akire tényleg nagyon kíváncsi voltam, mondjuk 5 olyan jelenetben szerepelt, ahol 2 mondatnál több jutott neki.
Viszont!!! Shailene Woodley tényleg tehetséges, jól állt neki Tris karaktere.
És a legfontosabbat hagytam utoljára: THEO JAMES♥♥♥
Jééézusom, az az ember... Már amikor először megláttam az arcát a legelső jelenetében, én meghaltam. Végem volt. Imáááádom♥ Bár ugye az "összesűrítés" miatt róla sem tudtunk meg sok mindent, de a lényeg itt szerintem az, hogy a "filmbéli" Négyes ezerszer jobban megszerettem, mint a "könyvbélit". És ez azért a színész jelenlététől, kisugárzásától(!!!), és tehetségétől függ. Én komolyan nem értem, hogy miért nincs százmillió világhírű filmje. Na mindegy, megvan, hogy kiről fogok most képeket gyűjteni...
Végül is nem volt vészes, bár nem hiszem, hogy a közeljövőben újra megnézem. Jobb, ha könyvről megmaradt szebb emlékeket őrzöm tovább.
Meg azért kicsit levon az élvezhetőségből az is, hogy angol szinkron és magyar felirat helyett magyarul, és spanyol(!!!) felirattal találtam meg, halk volt, emberi fejek lógtak bele a képbe, de amúgy tényleg nem bánom, hogy megnéztem.
2014. május 9., péntek
Amilyen zenéket hallgatok...
Általában igyekszem olyan számokat kirakni, amiket szeretek, de sokszor nagyon nehéz dolgom. Legfőkébb azért, mert semmi rendszer nincs a kedvenceim kiválasztásában. Gondolok itt arra, hogy meghallok egy olyan számot pl. a rádióban, amit régóta keresek, vagy szimplán csak tetszik, és utána azt hallagatom. Ezért gyakran egy-egy előadónak csak egyetlen számát szeretem, és szerintem ezért nem érdemes megosztani.
Másrészt pedig azért, mert gyakorlatilag napról napra változik a kedvenceim listája, és amit tegnap ki szerettem volna ide tenni, mára elfelejtem.
De!!! Most megpróbálkozom a lehetetlennel, hátha sikerül kicsit rendszerezni a jelenlegi(!!!) ízlésemnek megfelelő dalokat. Tuti, hogy nem lesz teljes a lista, mert száz, hogy nem fog minden az eszembe jutni. Szóval:
1. A kedvenc albumaim, és az előadóiknak a régebbi számai (is)
2. "Lájtosabb" rap-számok (számomra ez olyan dalokat jelent, amikben van rendes dallammal rendelkező énekbetét)
= Wiz Khalifa "nótái", különös tekintettel ezekre:
3. Ezek azok az együttesek, amiknek még eléggé sok számukat szeretem és ismerem:
Hogy egy kicsit írjak a zenehallgatási szokásaimról, és az általános ízlésemről:
Másrészt pedig azért, mert gyakorlatilag napról napra változik a kedvenceim listája, és amit tegnap ki szerettem volna ide tenni, mára elfelejtem.
De!!! Most megpróbálkozom a lehetetlennel, hátha sikerül kicsit rendszerezni a jelenlegi(!!!) ízlésemnek megfelelő dalokat. Tuti, hogy nem lesz teljes a lista, mert száz, hogy nem fog minden az eszembe jutni. Szóval:
1. A kedvenc albumaim, és az előadóiknak a régebbi számai (is)
- Save Rock and Roll (Fall Out Boy)
- Unorthodox Jukebox (Bruno Mars)
- Tattoos (Jason Derulo)
2. "Lájtosabb" rap-számok (számomra ez olyan dalokat jelent, amikben van rendes dallammal rendelkező énekbetét)
= Wiz Khalifa "nótái", különös tekintettel ezekre:
- We Own it
- Young&Wild&Free
- Work Hard, Play Hard
- Black and Yellow
- No Sleep
3. Ezek azok az együttesek, amiknek még eléggé sok számukat szeretem és ismerem:
- Little Mix
- Pentatonix
- One Direction (nagyon erős túlzással)
- 1920-as évek
- "Peace-lista"
- Latinos, valamint rock számok - rég voltak frissítve
- Shakira - Dare & Empire
- Tom Odell - Another love
- Katy Perry - Dark Horse
- Conor Maynard - R U Crazy & Turn Around, stb.
Hogy egy kicsit írjak a zenehallgatási szokásaimról, és az általános ízlésemről:
- Gyakran csak kijelölök egy rakat viszonylag új számot, és azokat hallgatom teljesen véletlenszerűen
- Beírok a keresőbe egy betűt (mármint a zenés mappámban), és amiket kidob eredményként, azokat jelölöm ki
- Pop (majdnem mindenevő vagyok, de leginkább a kedvenc előadóim dalait szeretem)
- Rock (szigorúan nem heavy metal, pl. Nickelback, bár annak a korszakomnak már vége)
- R&B (Bruno Mars ide is tartozik, nem?)
- "lájtos rap"
- +még olyan NEM szélsőséges műfajok, amik most nem jutnak az eszembe
2014. május 8., csütörtök
"A Lavina"
Az egész úgy kezdődött, hogy elolvastam A Beavatottat. Mint már korábban is írtam, teljesen bezsongtam, mert meg akartam nézni a filmet.
A másik vonalon pedig csak annyi történt, hogy mindig is volt egy listám olyan filmekről, amiket meg szerettem volna nézni, egészen régebbiektől az újakig.
Mivel most fejeztem be a könyvet, elkezdtem a keresni az adaptációról véleményeket, stb. Aztán ráakadtam egy olyan cikkre, amiben nálunk még nem bemutatott filmeket soroltak fel, és ott akadtam rá Dylan O'Brien egyik filmjére, amiről még csak nem is tudtam!!!
Ééés, itt indult el maga a történet: szépen sorban, olyan színészeknek a filmjeit gyűjtöttem össze, akiket nagyon szeretek, és érdekel a munkásságuk. Nagyjából húszat találtam...
Most azon gondolkodom, hogy érdemes-e ezért a párért majd létrehozni egy külön címkét. Arra biztosan jó lenne, hogy könnyebben vissza lehessen őket keresni...
Érdemes? (ha van kedved megírni nekem, íratkozz fel és kommentelj, vagy oldalt a véleményező "űrlapot" töltsd ki, és már jön is nekem a privát e-mail /a név lehet kamu, az e-mail szerintem nem/)
Tehát most szépen lassan meg szeretném nézni a "kiválasztottjaimat", és így rendszeresebben, bejegyzés-sorozatként szeretném majd őket értékelni, hátha ti is kedvet kaptok valamelyikhez! :)
A másik vonalon pedig csak annyi történt, hogy mindig is volt egy listám olyan filmekről, amiket meg szerettem volna nézni, egészen régebbiektől az újakig.
Mivel most fejeztem be a könyvet, elkezdtem a keresni az adaptációról véleményeket, stb. Aztán ráakadtam egy olyan cikkre, amiben nálunk még nem bemutatott filmeket soroltak fel, és ott akadtam rá Dylan O'Brien egyik filmjére, amiről még csak nem is tudtam!!!
Ééés, itt indult el maga a történet: szépen sorban, olyan színészeknek a filmjeit gyűjtöttem össze, akiket nagyon szeretek, és érdekel a munkásságuk. Nagyjából húszat találtam...
Most azon gondolkodom, hogy érdemes-e ezért a párért majd létrehozni egy külön címkét. Arra biztosan jó lenne, hogy könnyebben vissza lehessen őket keresni...
Érdemes? (ha van kedved megírni nekem, íratkozz fel és kommentelj, vagy oldalt a véleményező "űrlapot" töltsd ki, és már jön is nekem a privát e-mail /a név lehet kamu, az e-mail szerintem nem/)
Tehát most szépen lassan meg szeretném nézni a "kiválasztottjaimat", és így rendszeresebben, bejegyzés-sorozatként szeretném majd őket értékelni, hátha ti is kedvet kaptok valamelyikhez! :)
Veronica Roth - Divergent
Nos, már egy jóóóó ideje olvasom, de mindössze azért, mert rohadt hosszú egy könyv.
Az alapvető véleményem az, hogy szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle. De ezért most nem haragszom, ugyanis gyakorlatilag megfogalmazni sem tudom, mi volt a bajom... Na jó, mégis megpróbálom:
1. Először is az elvileg nagy meglepetést, hogy ki is Négyes (a főszereplő valójában) és túl hamar levágtam. Ennyit a rejtélyről.
2. Ehhez (is) kapcsolódik a következő kivetni valóm: a 'Négyes' név lefordítása. Szerintem maradhatott volna 'Four' (bár itt kell megjegyeznem, hogy kockázatot jelentett volna meghagyni az angol változatot, ugyanis így, hogy mindenki érti, hogy mit jelent a szó /bár szerintem ha első alkalommal megcsillagozzák, és a lap aljára kiírják a jelentést, az is jó lett volna/ szépen értelmet kapott ez a becenév a történet során)
3. A főszereplő csaj. Alapból nincs vele bajom, nem ellenszenves, bár nem is lett a kedvenem, csak az írónő egészen érdekesen oldotta meg a 'mesélését': E/1.-ben, és jelen időben olvassuk az egészet, miközben a gondolatait is megtudjuk, de az érzelmeiről valahogy semmit sem. (gondolok itt arra, hogy "nem bírja levenni a tekintetét Négyesről", de még magának sem vallja be gyakorlatilag, hogy jól néz ki, és belészeretett, viszont a következő fejezetben már smárolnak. szóval ilyen kis apróságok)
Ezt leszámítva az alapötlet nagyon bejött, bár hamár utópiás könyv (=a jövő társadalmának bemutatása), akkor Az Éhezők viadala jobban tetszett.
Magával a cselekménnyel még annyi a problémám, hogy a vége túl lett húzva (természetesen be kellett ékelni egy lázadást is), a bonyodalom, ami így a regény legvégére szorult, pedig lóg a levegőben, nem lett lezárva.
Amúgy tényleg jó könyv, bár a főszereplő srác nekem "csak" aranyos, és nem "lettem szerelmes" belé.
VISZONT!!!
A film miatt nagyon be vagyok zsongva, nagyon-nagyon meg szeretném nézni.
Mégpedig egyrészt azért, mert érdekel, hogy az általam elképzelt világot hogy mutatja be.
Másrészt pedig nyilván a színészek miatt.
1. Shailene Woodley - Az Utódok c. filmjét már láttam, az nem jött be (írtam is róla), de nagyon tehetségesnek tűnik, és mostanában sok filmje van.
2. Miles Teller - A Képszakadásban láttam, na, ott haláli volt. Most viszont nagyon érdekel, hogy milyen lett negatív karakterként.
3. Theo James - Nem tudom, láttam-e már egy filmjét is, de nagyon ismerős. Valószínűleg azért, mert hihetetlen James Franco-hasonmás. És!!! Amire a legjobban kíváncsi vagyok, hogy a korához (29 éves!!!) és a macsós kinézetéhez képest hogy fogja eljátszani az érzelmesebb részeket...
Az alapvető véleményem az, hogy szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle. De ezért most nem haragszom, ugyanis gyakorlatilag megfogalmazni sem tudom, mi volt a bajom... Na jó, mégis megpróbálom:
1. Először is az elvileg nagy meglepetést, hogy ki is Négyes (a főszereplő valójában) és túl hamar levágtam. Ennyit a rejtélyről.
2. Ehhez (is) kapcsolódik a következő kivetni valóm: a 'Négyes' név lefordítása. Szerintem maradhatott volna 'Four' (bár itt kell megjegyeznem, hogy kockázatot jelentett volna meghagyni az angol változatot, ugyanis így, hogy mindenki érti, hogy mit jelent a szó /bár szerintem ha első alkalommal megcsillagozzák, és a lap aljára kiírják a jelentést, az is jó lett volna/ szépen értelmet kapott ez a becenév a történet során)
3. A főszereplő csaj. Alapból nincs vele bajom, nem ellenszenves, bár nem is lett a kedvenem, csak az írónő egészen érdekesen oldotta meg a 'mesélését': E/1.-ben, és jelen időben olvassuk az egészet, miközben a gondolatait is megtudjuk, de az érzelmeiről valahogy semmit sem. (gondolok itt arra, hogy "nem bírja levenni a tekintetét Négyesről", de még magának sem vallja be gyakorlatilag, hogy jól néz ki, és belészeretett, viszont a következő fejezetben már smárolnak. szóval ilyen kis apróságok)
Ezt leszámítva az alapötlet nagyon bejött, bár hamár utópiás könyv (=a jövő társadalmának bemutatása), akkor Az Éhezők viadala jobban tetszett.
Magával a cselekménnyel még annyi a problémám, hogy a vége túl lett húzva (természetesen be kellett ékelni egy lázadást is), a bonyodalom, ami így a regény legvégére szorult, pedig lóg a levegőben, nem lett lezárva.
Amúgy tényleg jó könyv, bár a főszereplő srác nekem "csak" aranyos, és nem "lettem szerelmes" belé.
VISZONT!!!
A film miatt nagyon be vagyok zsongva, nagyon-nagyon meg szeretném nézni.
Mégpedig egyrészt azért, mert érdekel, hogy az általam elképzelt világot hogy mutatja be.
Másrészt pedig nyilván a színészek miatt.
1. Shailene Woodley - Az Utódok c. filmjét már láttam, az nem jött be (írtam is róla), de nagyon tehetségesnek tűnik, és mostanában sok filmje van.
2. Miles Teller - A Képszakadásban láttam, na, ott haláli volt. Most viszont nagyon érdekel, hogy milyen lett negatív karakterként.
3. Theo James - Nem tudom, láttam-e már egy filmjét is, de nagyon ismerős. Valószínűleg azért, mert hihetetlen James Franco-hasonmás. És!!! Amire a legjobban kíváncsi vagyok, hogy a korához (29 éves!!!) és a macsós kinézetéhez képest hogy fogja eljátszani az érzelmesebb részeket...
2014. május 7., szerda
Győzelem!!!
És túl vagyunk rajta! Azért ez mégiscsak megkönnyebbüléssel jár... nem mintha tönkretettem volna magam a jó jegyért, de akkor is.
Tegnap ugye töri és angol volt. A töriről még mindig az a véleményem, hogy emelt szintű volt, mert olyan dolgokat kérdeztek, amikről még életemben nem is hallottam. Például amikor bibliai idézeteket kellett kipótolni személyekkel... na, ott majdnem dobtam egy hátast.
Szégyen szemre az angolt is elrontottam, ott a magnóhallgatás volt "csöppet" nehezebb, mint amire számítottam. Pár feladatnál egyébként nem volt egyértelmű az utasítás sem. Mindegy, annyira vészes azért nem lett.
Ma spanyolt írtam, meglepő módon ez sem volt nagyon nehéz, itt is csak a magnóval szúrtam el.
Úgyhogy most hátradőlök, olvasok, és nem csinálok semmit egészen estig, amikor is be fogom dobálni a cuccaimat a táskámba...
Tegnap ugye töri és angol volt. A töriről még mindig az a véleményem, hogy emelt szintű volt, mert olyan dolgokat kérdeztek, amikről még életemben nem is hallottam. Például amikor bibliai idézeteket kellett kipótolni személyekkel... na, ott majdnem dobtam egy hátast.
Szégyen szemre az angolt is elrontottam, ott a magnóhallgatás volt "csöppet" nehezebb, mint amire számítottam. Pár feladatnál egyébként nem volt egyértelmű az utasítás sem. Mindegy, annyira vészes azért nem lett.
Ma spanyolt írtam, meglepő módon ez sem volt nagyon nehéz, itt is csak a magnóval szúrtam el.
Úgyhogy most hátradőlök, olvasok, és nem csinálok semmit egészen estig, amikor is be fogom dobálni a cuccaimat a táskámba...
2014. május 5., hétfő
Kisérettségi
Most megkönnyebbültem. Egyrészt azért, mert a mai volt talán a legrázósabb nap (magyar-matek egymás után), úgyhogy most "Hawaii" van. Holnap töri lesz (ha jól sejtem, most fogom először kinyitni az atlaszomat), valamint angol, de arra nem fogok készülni.
Másrészt, rosszabbra számítottam. A magyarom ugyan közel sem lett hibátlan, ugyanis nem bírtam 400 szavas verselemzést írni. Oké, meg is érdemeltem, mert pont ezt az egy anyagot nem néztem át mégegyszer, és ha rendesen felkészülök, tuti jó lett volna. De tényleg mindegy. Viszont a feladatsor másik fele szerintem valami elképesztő nagy hülyeség volt. Például idegen szavakat kellett megmagyarázni, ami ugye nem is kapcsolódik a magyar nyelvhez.
A matekom viszont jobb lett, mint amit vártam (kopp-kopp), bár ilyenkor szokott kiderülni, hogy valamit csúnyán elnéztem, és csak jónak ÉREZTEM. Amúgy már fél órával előbb kész lettem, mindent átnéztem, még egy coszinuszos feladatom is jó lett (elvileg), pedig azt nem is tanultuk. Ez most egy kicsit dobott az önbizalmamon, mert teljesen egyedül jöttem rá a megoldásra. Viszont egy 2 pontosat valószínűleg elbuktam, de így is remek eredmény lehet, főleg, hogy számológép nélkül mentem...
És most következne a kisérettségi mottója: "... és ne hagyjon el benneteket a remény!"
Másrészt, rosszabbra számítottam. A magyarom ugyan közel sem lett hibátlan, ugyanis nem bírtam 400 szavas verselemzést írni. Oké, meg is érdemeltem, mert pont ezt az egy anyagot nem néztem át mégegyszer, és ha rendesen felkészülök, tuti jó lett volna. De tényleg mindegy. Viszont a feladatsor másik fele szerintem valami elképesztő nagy hülyeség volt. Például idegen szavakat kellett megmagyarázni, ami ugye nem is kapcsolódik a magyar nyelvhez.
A matekom viszont jobb lett, mint amit vártam (kopp-kopp), bár ilyenkor szokott kiderülni, hogy valamit csúnyán elnéztem, és csak jónak ÉREZTEM. Amúgy már fél órával előbb kész lettem, mindent átnéztem, még egy coszinuszos feladatom is jó lett (elvileg), pedig azt nem is tanultuk. Ez most egy kicsit dobott az önbizalmamon, mert teljesen egyedül jöttem rá a megoldásra. Viszont egy 2 pontosat valószínűleg elbuktam, de így is remek eredmény lehet, főleg, hogy számológép nélkül mentem...
És most következne a kisérettségi mottója: "... és ne hagyjon el benneteket a remény!"
2014. május 3., szombat
A Nagy Pesti Kiruccanás Története (máj. 1.)
Szóval felugrottunk Pestre. Mivel kicsit el vagyok maradva, gyorsan foglalom össze a történteket, mert azok azért akadtak bőven.
Az egész ott kezdődött, hogy megtudtuk, hogy Ricciardo jön Budapestre. Két barátnőmmel így nekivágtunk hármasban a városnak (mindannyian Forma 1-őrültek vagyunk).
Vonattal mentünk, az út kellemes volt, semmi probléma nem volt. Felértünk a Keletibe, ahonnan azonnal a metróba mentünk. Mivel nem voltunk maximálisan felkészülve a tömegközlekedésre, az esetleges konfliktusokat pedig szerettük volna elkerülni, felvettük a három spanyol cserediák szerepét. Ebből aztán három erdélyi (egészen pontosan kolozsvári és csíkszeredai) turista lett, vagy fordítva. Már nem emlékszem, a lényeg az, hogy végül egy kolozsvári kürtöskalácssütő lánya/unokája(?), egy spanyol cserediák, és egy szintén erdélyi, de Pesten viszonylag járatos idegenvezető-szerűség barangolt a városban. Ezek voltunk mi, ugyebár.
Az első megállónk hosszas tanaokdás, és lehetséges úticélok megvitatása után a Deák tér volt, ahonnan a pirosról a sárga, 1-es metróra (földalatti) szálltunk át. Egyet emntünk csak, a végállomásra, a Vörösmarty térre.
Tulajdonképpen nem rémlik, hogy miért pont ezt választottuk, talán azért, mert a nyári "Szállodázás" központja is ez a környék volt. Mindenesetre lesétáltunk a Duna-partra, ahol már javában ment a légiparádé. A 2-es villamos üres, akkor épp nem használt sínjén állva néztük a gépeket, és képeket csináltunk: itt készült az első, "Szökőkút-szelfink". Nagyjából itt kezdődhetett a "Szelfi-day".
Ezután átugrottunk a közeli mekibe kajálni, ahol sikeresen megismerhettük Ricciardo vigyorgásban hasonmását, Gyurit (húú, remélem, nem olvassa ezt O_O). Meki után visszamentünk a repcsiket nézni, majd (ha jól emlékszem) átsétáltunk a Kossuth térre. Nem volt egy rövid séta, már fél egy(?) körül lehetett. Itt lőttük az első "Parlament-szelfit". Megint metróra szálltunk, most a Moszkva térre utaztunk (elnézést, Széll Kálmán tér): "Metró-, illetve Mozgólépcső-szelfik" kíséretében, így szerencsésen hülyének nézett minket a fél város, miközben nyomtuk a spanyol-erdélyi tájszólást, és vihogtunk össze.vissza. A spanyolul beszélésnek (hablatyolásnak?) akkor lett vége, amikor a metrón meghallottuk, hogy valaki eredeti, nyelvtanilag helyes spanyolt beszél...
A Moszkva térre azért ugrottunk át, mert fel akartunk menni a Várba. A probléma ott kezdődött, hogy nekem csak halványan rémlett, hogy honnan indul a busz, így találomra ültünk fel egyre, úgy, hogy gőzünk nem volt, hová megyünk. Itt csináltunk "Eltévedtünk-szelfit", valamint a szalonképesebb változat szerint "Hová a francba megyünk?-szelfit". Szerencsénk volt, bár majdnem korábban szálltunk le, a Mátyás-templomnál, de végül csak felértünk a várba. Mondanom sem kell, a buszon, ami meglehetősen kicsit volt mindenki minket hallgatott, többen hátra is fordultak...
A várban megnéztünk valami őrségváltást, majd kimentünk a vár falához képeket csinálni. Ott volt szerencsénk találkozni egy (magas) portugál fiatalemberrel. Állítólag helyes is volt, én arra emlékszem, hogy fülbevalója volt, és kifejezetten jól beszélt angolul. Szóval a srác felajánlotta, hogy csinál rólunk képet, és akkor mi is csinálhatnánk róla. Végül enyém lett a megtisztelő feladat, amit ő megköszönt, majd pár szót beszélgettünk vele. Megtudtuk, hogy angolul és portugálul beszél, először jár(t) Magyarországon/Pesten, és nehéz neki kiejteni a "köszönöm"-öt (megkérdezte, hogy hová valósiak vagyunk, és hogy van a nyelvünkön a "thank you").
Néhány másodpercnyi kellemetlen csend után elköszöntünk egymástól, mire mi észbe kaptunk, hogy legalább egy képet csinálhattunk vola vele, így a nyomába eredtünk, mivel volt még időnk a Ricciardo-féle "futamig". Közben inunkba szállt a bátorság, így másfelé sétáltunk, de aztán mégiscsak követni kezdtük. Mivel kicsit égő lett volna odaállni elé, és kérni egy közös képet, inkább a vár másik részébe mentünk át képeket csinálni. Jó sokat...
A futamra felültünk egy lépcső korlátjára, és bár csak egyszer láttuk a pilótát átsüvíteni a Lánchídon, jól szórakoztunk. Hozzá kell tenni, minden második ember megbámult minket (kezdve kigyúrt rendőrökkel, folytatva ázsiai turistákkal), még egy kétségtelenül beszívott fiú kiröhögött, a valószínűleg füves cigit szívó haverja pedig kis híján a fejünkbe fújta a füstöt. Dirket.
Lassan elindultunk visszafelé... amikor.... megpillantottunk egy Kodály-szobrot. Hogy ott milyen fényképek készültek?! Szétröhögtük az agyunkat, például a "Kodály-szelfin", valamint a "Keresd a hibát"-képen.
Miután kitomboltuk magunkat (normális kereteken belül, természetesen) visszabotorkáltunk megkeresni a buszmegállót, amit épphogy megtaláltunk buszindulás előtt. Újra a Moszkva térre mentünk, egy újabb mekis körre. Utána majdnem visszamentünk a Halászbástyához (át akartunk oda is menni), illetve a Mátyás-templomhoz, de végül egy 4/6-os villamos-út, és egy Margit-szigeti túra lett belőle. Itt is találkoztunk rikoltozó, gyanúsan vidám állapotban lévő fiatalokkal, akik egymás nyakába ugráltak(?). Biztos túl rég látták egymást...
Csodálos brit(?) akcentust hallgatva sétáltunk le a hídról a szigetre, ahol megcsináltuk a szökőkutat ("Szökőkút-szelfik"), majd a Duna-partra gyalogoltunk ("Dunapart-Parlament-Margithíd-szelfi"&"Homlok-szelfi)". Visszamásztunk a hídra, és átvillamosoztunk újra Pestre.
Egy rövidebb túra keretében a Kossuth térre sétáltunk, újabb "Parlament-szelfiket" készítve. Itt megtalált minket egy biciklis úriember...
Megkérdezte, hogy van valami Tabán út(?), mert ő a Vársoligetből jön, ahol már elkezdődtek a koncertek, de ahová ő menni akar ott még nem. Az volt a lényeg, hogy nagy kerülő lett volna neki valami (gondolom, ha a Margit-hídon megy), úgyhogy azt akarta tudni, merre nem olyan hosszú. És ezt úgy háromszor megismételte. Én pedig szintén háromszor megmondtam neki, hogy csak a Lánchíd van lezárva, így bárhol máshol mehet. Kiderült, hogy csak azt érti meg, hogy HANYADIK hídon kell átmennie. What the f*ck? Az értelmes magyarázatot nem érti? Aztán kiderült, hogy tényleg nem.... ugyanis vigyorogva, és túlságosan lelekesen magyarázta, hogy milyen kár, hogy nincs nála valami amivel meghálálhatná a segítségünket. Gondolt itt (idézem) "cukorkára, rágóra, füves cigire, whiskey-re, hagyományos cigire, valami porra, TAMPONra(!!!!), vagy esetleg sonka(vagy szalámi?)szeletre". És itt éreztük úgy, hogy ha egy lépést is közelít, mi elfutunk, de erre szerencsére nem került sor, így jó hangosan, és tisztán érthetően elköszöntünk tőle, és jó utat kívántunk.
E megrázó élmény után már meg sem kottyant egy ultrahosszú, és bizonytalan séta vissza a Vörösmarty térre. Be akartunk ugrani újra a mekibe, de kiderült, hogy lekésnénk a vonatot. Meghúztuk a lépéseket, de inkább arra jutottunk, majd megyünk a következővel. Így nem siettünk, és ismét Gyurinál kértük a kaját, én pedig, amíg a mosdóra vártam sorba, találkoztam egy volt tanárommal... jó, az túlzás, hogy találkoztam.
Közben a következő vonatot is lekéstük, de legalább nem kellett sietnünk vissza a Keletibe, és volt időnk teljesíttetni egy fogadást is... A földalattin készül egy újabb szelfi, majd fél órával vonatindukás előtt már a kivetítőtáblát néztük, ergó az előzőt is elértük volna...
Várakozás helyett ital-kereső körútra indultunk, sikertelenül.
Közvetlenül hazaindulás előtt két incidens is ért még minket: 1. nem tudtuk, melyik vonatra kell szállni, 2. ha jól emlékszem, 3 kedves fiúcska kért meg minket arra, hogy utazzunk velük. Mindezt a vonat ablakából tették. A kellemetlenség az volt, hogy valóban egy vonaton utaztunk velük...
Összességében állati jó nap volt, irtó sokat röhögtünk, remélem, nem csak én éreztem magam jól... Ismétlés hamarosan!!!♥
Az egész ott kezdődött, hogy megtudtuk, hogy Ricciardo jön Budapestre. Két barátnőmmel így nekivágtunk hármasban a városnak (mindannyian Forma 1-őrültek vagyunk).
Vonattal mentünk, az út kellemes volt, semmi probléma nem volt. Felértünk a Keletibe, ahonnan azonnal a metróba mentünk. Mivel nem voltunk maximálisan felkészülve a tömegközlekedésre, az esetleges konfliktusokat pedig szerettük volna elkerülni, felvettük a három spanyol cserediák szerepét. Ebből aztán három erdélyi (egészen pontosan kolozsvári és csíkszeredai) turista lett, vagy fordítva. Már nem emlékszem, a lényeg az, hogy végül egy kolozsvári kürtöskalácssütő lánya/unokája(?), egy spanyol cserediák, és egy szintén erdélyi, de Pesten viszonylag járatos idegenvezető-szerűség barangolt a városban. Ezek voltunk mi, ugyebár.
Az első megállónk hosszas tanaokdás, és lehetséges úticélok megvitatása után a Deák tér volt, ahonnan a pirosról a sárga, 1-es metróra (földalatti) szálltunk át. Egyet emntünk csak, a végállomásra, a Vörösmarty térre.
Tulajdonképpen nem rémlik, hogy miért pont ezt választottuk, talán azért, mert a nyári "Szállodázás" központja is ez a környék volt. Mindenesetre lesétáltunk a Duna-partra, ahol már javában ment a légiparádé. A 2-es villamos üres, akkor épp nem használt sínjén állva néztük a gépeket, és képeket csináltunk: itt készült az első, "Szökőkút-szelfink". Nagyjából itt kezdődhetett a "Szelfi-day".
Ezután átugrottunk a közeli mekibe kajálni, ahol sikeresen megismerhettük Ricciardo vigyorgásban hasonmását, Gyurit (húú, remélem, nem olvassa ezt O_O). Meki után visszamentünk a repcsiket nézni, majd (ha jól emlékszem) átsétáltunk a Kossuth térre. Nem volt egy rövid séta, már fél egy(?) körül lehetett. Itt lőttük az első "Parlament-szelfit". Megint metróra szálltunk, most a Moszkva térre utaztunk (elnézést, Széll Kálmán tér): "Metró-, illetve Mozgólépcső-szelfik" kíséretében, így szerencsésen hülyének nézett minket a fél város, miközben nyomtuk a spanyol-erdélyi tájszólást, és vihogtunk össze.vissza. A spanyolul beszélésnek (hablatyolásnak?) akkor lett vége, amikor a metrón meghallottuk, hogy valaki eredeti, nyelvtanilag helyes spanyolt beszél...
A Moszkva térre azért ugrottunk át, mert fel akartunk menni a Várba. A probléma ott kezdődött, hogy nekem csak halványan rémlett, hogy honnan indul a busz, így találomra ültünk fel egyre, úgy, hogy gőzünk nem volt, hová megyünk. Itt csináltunk "Eltévedtünk-szelfit", valamint a szalonképesebb változat szerint "Hová a francba megyünk?-szelfit". Szerencsénk volt, bár majdnem korábban szálltunk le, a Mátyás-templomnál, de végül csak felértünk a várba. Mondanom sem kell, a buszon, ami meglehetősen kicsit volt mindenki minket hallgatott, többen hátra is fordultak...
A várban megnéztünk valami őrségváltást, majd kimentünk a vár falához képeket csinálni. Ott volt szerencsénk találkozni egy (magas) portugál fiatalemberrel. Állítólag helyes is volt, én arra emlékszem, hogy fülbevalója volt, és kifejezetten jól beszélt angolul. Szóval a srác felajánlotta, hogy csinál rólunk képet, és akkor mi is csinálhatnánk róla. Végül enyém lett a megtisztelő feladat, amit ő megköszönt, majd pár szót beszélgettünk vele. Megtudtuk, hogy angolul és portugálul beszél, először jár(t) Magyarországon/Pesten, és nehéz neki kiejteni a "köszönöm"-öt (megkérdezte, hogy hová valósiak vagyunk, és hogy van a nyelvünkön a "thank you").
Néhány másodpercnyi kellemetlen csend után elköszöntünk egymástól, mire mi észbe kaptunk, hogy legalább egy képet csinálhattunk vola vele, így a nyomába eredtünk, mivel volt még időnk a Ricciardo-féle "futamig". Közben inunkba szállt a bátorság, így másfelé sétáltunk, de aztán mégiscsak követni kezdtük. Mivel kicsit égő lett volna odaállni elé, és kérni egy közös képet, inkább a vár másik részébe mentünk át képeket csinálni. Jó sokat...
A futamra felültünk egy lépcső korlátjára, és bár csak egyszer láttuk a pilótát átsüvíteni a Lánchídon, jól szórakoztunk. Hozzá kell tenni, minden második ember megbámult minket (kezdve kigyúrt rendőrökkel, folytatva ázsiai turistákkal), még egy kétségtelenül beszívott fiú kiröhögött, a valószínűleg füves cigit szívó haverja pedig kis híján a fejünkbe fújta a füstöt. Dirket.
Lassan elindultunk visszafelé... amikor.... megpillantottunk egy Kodály-szobrot. Hogy ott milyen fényképek készültek?! Szétröhögtük az agyunkat, például a "Kodály-szelfin", valamint a "Keresd a hibát"-képen.
Miután kitomboltuk magunkat (normális kereteken belül, természetesen) visszabotorkáltunk megkeresni a buszmegállót, amit épphogy megtaláltunk buszindulás előtt. Újra a Moszkva térre mentünk, egy újabb mekis körre. Utána majdnem visszamentünk a Halászbástyához (át akartunk oda is menni), illetve a Mátyás-templomhoz, de végül egy 4/6-os villamos-út, és egy Margit-szigeti túra lett belőle. Itt is találkoztunk rikoltozó, gyanúsan vidám állapotban lévő fiatalokkal, akik egymás nyakába ugráltak(?). Biztos túl rég látták egymást...
Csodálos brit(?) akcentust hallgatva sétáltunk le a hídról a szigetre, ahol megcsináltuk a szökőkutat ("Szökőkút-szelfik"), majd a Duna-partra gyalogoltunk ("Dunapart-Parlament-Margithíd-szelfi"&"Homlok-szelfi)". Visszamásztunk a hídra, és átvillamosoztunk újra Pestre.
Egy rövidebb túra keretében a Kossuth térre sétáltunk, újabb "Parlament-szelfiket" készítve. Itt megtalált minket egy biciklis úriember...
Megkérdezte, hogy van valami Tabán út(?), mert ő a Vársoligetből jön, ahol már elkezdődtek a koncertek, de ahová ő menni akar ott még nem. Az volt a lényeg, hogy nagy kerülő lett volna neki valami (gondolom, ha a Margit-hídon megy), úgyhogy azt akarta tudni, merre nem olyan hosszú. És ezt úgy háromszor megismételte. Én pedig szintén háromszor megmondtam neki, hogy csak a Lánchíd van lezárva, így bárhol máshol mehet. Kiderült, hogy csak azt érti meg, hogy HANYADIK hídon kell átmennie. What the f*ck? Az értelmes magyarázatot nem érti? Aztán kiderült, hogy tényleg nem.... ugyanis vigyorogva, és túlságosan lelekesen magyarázta, hogy milyen kár, hogy nincs nála valami amivel meghálálhatná a segítségünket. Gondolt itt (idézem) "cukorkára, rágóra, füves cigire, whiskey-re, hagyományos cigire, valami porra, TAMPONra(!!!!), vagy esetleg sonka(vagy szalámi?)szeletre". És itt éreztük úgy, hogy ha egy lépést is közelít, mi elfutunk, de erre szerencsére nem került sor, így jó hangosan, és tisztán érthetően elköszöntünk tőle, és jó utat kívántunk.
E megrázó élmény után már meg sem kottyant egy ultrahosszú, és bizonytalan séta vissza a Vörösmarty térre. Be akartunk ugrani újra a mekibe, de kiderült, hogy lekésnénk a vonatot. Meghúztuk a lépéseket, de inkább arra jutottunk, majd megyünk a következővel. Így nem siettünk, és ismét Gyurinál kértük a kaját, én pedig, amíg a mosdóra vártam sorba, találkoztam egy volt tanárommal... jó, az túlzás, hogy találkoztam.
Közben a következő vonatot is lekéstük, de legalább nem kellett sietnünk vissza a Keletibe, és volt időnk teljesíttetni egy fogadást is... A földalattin készül egy újabb szelfi, majd fél órával vonatindukás előtt már a kivetítőtáblát néztük, ergó az előzőt is elértük volna...
Várakozás helyett ital-kereső körútra indultunk, sikertelenül.
Közvetlenül hazaindulás előtt két incidens is ért még minket: 1. nem tudtuk, melyik vonatra kell szállni, 2. ha jól emlékszem, 3 kedves fiúcska kért meg minket arra, hogy utazzunk velük. Mindezt a vonat ablakából tették. A kellemetlenség az volt, hogy valóban egy vonaton utaztunk velük...
Összességében állati jó nap volt, irtó sokat röhögtünk, remélem, nem csak én éreztem magam jól... Ismétlés hamarosan!!!♥
2014. április 28., hétfő
Tudom, hogy semmi értelme nincs ennek a bejegyzésnek, de úgy érzem, meg kell osztanom a világgal a boldogságomat!!!!!!!
Na, de vissza a szotir elejére.
Az egész ott kezdődött, hogy meghoztak egy szabályt. Még nagyon régen. Most nem mesedélutánt szeretnék tartani, úgyhogy a lényegre térek: kisérettségizni kell. 5(!!!) tantárgy kétéves tananyagából. Ugye a matek-magyar-töri kötelező, plusz vanna egy idegen nyelv, és egy választott tantárgy is, ahogy a normál érettségin is van/lesz.
És én eddig nem tanultam. Semmit. Illetve kidolgoztam a legkönnyebb irodalomtételt, és még anno, a szünetben matekoztam 3 órát, kis szünettel. És itt kifújt a tanulásom. Még csináltatni is akartam "Sz*rjuk le a kisérettségit" -feliratú pólót. (Nyilván nem gondoltam komolyan).
Közben rájöttem mi (volt) a problémám:
1. Borzasztó lusta vagyok, és attől tartok, ez még rosszabbodni fog.
2. Nem félek eléggé a kisérettségitől ahhoz, hogy nekikezdjek komolyan tanulni.
De!!! Ma úgy rámijesztettek azzal, hogy kiderült, hogy síkhülye vagyok nyelvtan, ugyanis az ismétlés során kiderült, hogy semmire sem emlékszem és/vagy még megsem tanultam akkor, amikor kellett volna.
Úgyhogy beijedtem, és spanyolból kettő, azaz kettő óra alatt benyaltam 53 ige múltidejű ragozását. Igaz, közben majdnem sírva is fakadtam, de GYŐZELEEEEEM! Szóval így jutottam el idáig, hogy Queen-t hallgatok... Aztán szerintem Happy-t fogok...
Na, de vissza a szotir elejére.
Az egész ott kezdődött, hogy meghoztak egy szabályt. Még nagyon régen. Most nem mesedélutánt szeretnék tartani, úgyhogy a lényegre térek: kisérettségizni kell. 5(!!!) tantárgy kétéves tananyagából. Ugye a matek-magyar-töri kötelező, plusz vanna egy idegen nyelv, és egy választott tantárgy is, ahogy a normál érettségin is van/lesz.
És én eddig nem tanultam. Semmit. Illetve kidolgoztam a legkönnyebb irodalomtételt, és még anno, a szünetben matekoztam 3 órát, kis szünettel. És itt kifújt a tanulásom. Még csináltatni is akartam "Sz*rjuk le a kisérettségit" -feliratú pólót. (Nyilván nem gondoltam komolyan).
Közben rájöttem mi (volt) a problémám:
1. Borzasztó lusta vagyok, és attől tartok, ez még rosszabbodni fog.
2. Nem félek eléggé a kisérettségitől ahhoz, hogy nekikezdjek komolyan tanulni.
De!!! Ma úgy rámijesztettek azzal, hogy kiderült, hogy síkhülye vagyok nyelvtan, ugyanis az ismétlés során kiderült, hogy semmire sem emlékszem és/vagy még megsem tanultam akkor, amikor kellett volna.
Úgyhogy beijedtem, és spanyolból kettő, azaz kettő óra alatt benyaltam 53 ige múltidejű ragozását. Igaz, közben majdnem sírva is fakadtam, de GYŐZELEEEEEM! Szóval így jutottam el idáig, hogy Queen-t hallgatok... Aztán szerintem Happy-t fogok...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)