"Evu"

Teen Wolf - 3/b. évad

Most fejeztem be, és hát... Nyilván nagyon jó volt, mert nem véletlenül nézem már x. éve...
A történettel kapcsolatban (mivel nem akarok nagyon spoilerezni) csak annyit, hogy visszasírom az első évadot azzal kapcsolatban, hogy akkor még csak annyiról szólt az egész, hogy Scott vérfarkas lett, és ugye meg kellett küzdenie az ezzel járó problémáival. A második évadnál is húztam már a számat, de a harmadik évad legelejétől már az a legnagyobb gondom, hogy nem egyhuzamban nézem meg, így teljesen belezavarodom a kesze-kusza szálakba. Hogy mi az az oni, meg azok a többi japán vagy milyen cuccok...? Na, arról nekem gőzöm sincs. Kb. annyi, hogy ki a gonosz, nekem tökéletesen elég. Nem mintha nem szeretném érteni is... Oké, vegyük azért hozzá azt is, hogy az első évad közel sem olyan volt izgalmas, mint a legújabb évad.
Egybként nekem kicsit furcsa érzésem van ezzel a sorozatban kapcsolatban. Nem mondom, hogy összecsapottnak és átgondolatlannak tartom, de valami mindenképpen más a többihez képest. Először csak az, hogy félig farkassá alakulva verekednek, ehelyett leginkább csak egymás felé csapkodnak... szóval én (már az első évadtól) azt vártam, hogy tökéletesen leforgatott akciójelenetekkel lesz tele. A másik, hogy a semmiből tűnik fel valaki, aki a bajbajutott segítségére siet. Jó, ez így most hülyén van fogalmazva, viszont nem tudom pontosan leírni, hogy mit gondolok... Mintha nem csak a cím lenne TEEN Wolf, hanem a sorozat is olyan, mintha tinédzserek csinálták volna. És ezt most nagyon nem szabad félreérteni, mert imádom ezt a sorozatot, és tényleg profin van megcsinálva, hiszen elvégre MTV meg minden, csupán szerintem azért érzek így, mert egyszerűen más, mint a többi. És talán pont azért szeretem.
A szereplőkről... hát. Azt tudom, hogy legelőször Scott és Derek, majd Derek, utána pedig Stiles és Derek, aztán meg Stiles és Isaac volt a kedvencem. Ez így most kicsit vicces, mert gyakorlatilag ez a felsorolás addig nem ér semmit, amíg nem indoklom meg... arra viszont nem emlékszem, hogy régen mi miért volt...
Most azt tudom, hogy Derek karaktere teljesen ellaposodott. És ezt nagyon sajnálom, mert a 2. évad környékén ő volt a legnagyobb favoritom. Most viszont alig-alig szólal meg, és legtöbbször csak besegít a "harcban".
Scott. Ettől az évadtól hiszem el igazán, hogy ő a főszereplő. Mert most tényleg minden körülötte forog. Nem bánom, csak az az érzésem, hogy Scott abszolút komolytalan ehhez. Ami még rátesz, az az, hogy szegény Tyler Posey-nak (nem tudom, hogy ez rajta, vagy az írókon múlik), de nagyon nincs mit színészkednie. Csak úgy elvan, pont olyan, mint egy tini fiú.
Ezzel ellentétben, akit mindenképp ki szeretnék emelni, az Stiles. Nem volt sosem a nagyonnagy kedvencem, bár mindig is bírtam, most viszont eljutottam odáig, hogy bátran ki merem mondani: Ő a kedvencem! ♥ Ehhez hozzátesz a karakter humora, és nyilván Dylan O'Brien személye. Mert ha a fiatalok közül valaki tehetséges, akkor az ő. Már egy pillantásából rá lehetett jönni, hogy ő most épp gonosz, vagy aranyos. Előbbiért odavagyok, iszonyatosan profin csinálja Dylan, kb. olyan, mint Paul Wesley a gonosz-Stefannak, csak fiatalabb, és ördögibb kiadásban.
Főszereplő még Alison. Na, őt a harmadik évad eleje óta nem bírom. Nem utálom, csak néha idegesít, és az ő karaktere sem csinál sok mindent azon kívül, hogy magassarkúban megy mindenhová, még harcolni is. SPOILER: Sajnálom, hogy meghalt, de kicsit felesleges volt már, és amúgy is jóval idősebb a színésznő a többieknél.
Isaac. Őt nem bírtam a második évadban, most viszont nagyon imádtam. Leginkább a humora miatt (mert. pl. ő nem azért akarja megmenteni a barátját, mert olyan jótét lélek, hanem mert "nem volt kedve házit írni"), nem mintha egy rondaság lenne. Hallottam, hogy kilép, azóta gyászolok...
Akit bírtam még, az Peter. Az új hajával, meg az új, mondhatni, hogy jó személyiségével. Az ikreket is ebben az évadban (illetve őket csak a második félben) kedveltem meg. Amúgy ide kapcsolódik, hogy Dannyt is nagyon szeretem, borzasztó aranyosak Ethannel(?). Kedvenc mellékszereplő: az edző!!!!
Malia. Jó fejnek tűnik, de ez a Stiles+Malia-dolog: WTF???? Nekem kicsit hirtelen jött.
Valakit biztos kihagytam még.. Például a szülőket, végre nagyon szerepet kaptak, meg ugye van egy nagy visszatérünk, akit igazából sosem tudtam elviselni, de az biztos, hogy sok izgalmat hoz... Jó lesz ez a 4. évad! :)

A soha határa

Kicsit nehéz még írni... megpróbálom összeszedni a gondolataimat, de még mindig a könyv hatása alatt vagyok.
Igazából szombat este kezdtem el, mivel még írók is dícsérték (illetve egy bizonyosról tudok), de eléggé hosszú a könyv, így csak most végeztem.
Az első és legfontosabb dolog az, hogy Andrew-t imádom ♥
Nem tudom, mit kellene megemlítenem, főleg úgy, hogy nem szeretnék spoilerezni... talán azzal, hogy elárulom, hogy (szerintem, mivel nem vagyok műelemző) három részre bontható a könyv (és mivel a hátlap, meg a beharangozó is sok minden árul el, nyugodtan írom, hogy): 1. az utazgatás; 2. a közösen eltöltött idő; 3. a vége: a totális sokk, és a végtelen bőgés. Az olvasók részéről (is). Mert ugye mindenki magából indul ki...
Ha a kedvencemet kellene kiválasztani, nem haboznék: a buszos részt tetszett a legjobban. Mégpedig azért, egyrészt a második rész nekem túl érzelgős volt, a harmadik szakasz pedig nagyon megkavarta a történetet. Másrészt, ami számomra a meghatározóbb ok: személyes élmény. Ugyanis imádok busszal utazni nagyobb távolságra. És itt most eltérnék a könyvtől. Volt ugyanis szerencsém egyszer nemzetközi buszjárattal eljutni Olaszországba. Az valami fantasztikus volt! Az, hogy nincs szülő a nyakadon, aki rádszól, hogy mit szabad és mit nem, csak a csoport egyetlen kísérővel, egyértelműen szabadságérzetet ad. Felülsz a buszra, izgulsz, hogy vajon mi lesz, de nem félsz, mert tudod, hogy egy nagyszerű helyre fogsz eljutni, ahová már régóta vágysz. Nézel ki az ablakon, bámulod az ismeretlen tájat (vagy autópályát), és éjszaka, illetve sötétben ez még jobb. Bármennyire szeretném, ezt az érzést nem lehet leírni. Csak az tudja milyen, aki már átélte. Idegennek teli buszon ülni, azt eszel, amit akarsz (vagy amid van, de ez részletkérdés), a pihenőknél berontasz a benzinkútra, hogy vegyél valami nasit... Nekem egyébként tényleg az este a kedvencem ilyen utazásoknál. Amikor (mivel nyár volt akkor is) megy a légkondi, és már késő van, ezért fázol, de öledben ott a pokróc, és bármikor betakarózhatsz, mégis élvezed a kellemes didergést és borzongást, ami átfut a testeden. Nem fázol, csak hűsít a levegő. Egy idő után már elálmosodsz, pedig néznéd még a lámpafényeket, már a szemhéjad is leragad, a hasad is jelzi, hogy emésztene szeretne... Kényelmesebb az ülés a többi buszéhoz képest, mégis tudod, hogy nem fogsz tudni mélyen aludni, mert szokatlan a környezet. A busz halk motorhangja valahogy mégis álomba ringat, miközben szelitek a kilométereket egész éjszaka...Imádtam! És még most is imádom, pedig 3 éve történt.
És tulajdonképpen ezt hiányoltam. Nem éreztem át az utazás élményét, sem rossz, sem jó oldalról (mert ugye kinek mi). Ez egy életérzés, és sajnos az írónőnek nem sikerült átadnia. És ezt nagyon sajnálom. Hamár életérzés, van valami, amit még jobban kerestem, de nem találtam. Azt vártam ettől a könyvtől, hogy az olvasása után én is útra akarok kelni, és nekivágni az ismeretlennek, és utazni össze-vissza. Ehelyett csak annyi volt, hogy a csajszi rádöbbent, hogy unalmas neki az eddigi élete... oké, volt ott még más dolog is.
De úgy érzem, ezt még megbocsátom. Onnantól kezdve, hogy Andrew visszament érte a buszmegállóba, nekem már nem jött be annyira a történet. Mert nekem nem ilyen az ízlésem. Szerettem volna én is rettegni attól, hogy mindjárt itt a vége, de ehelyett elvonták a figyelmemet az érzelmes részek. Amúgy az, hogy kibeszéltek egy-két dolgot, az oké, tetszett. Számomra ott ment el a sztori egy olyan irányba, ami nem az én stílusom, hogy komolyan... nem is tudom. Mondjuk úgy, nekem jobban bejött, amikor "csak barátok" voltak, de mégis mindkettő vonzódott a másikhoz. Ja, igen. Most eszembe jutott, és úgy érzem, erre mindenkinek fel kellene készülnie, aki még nem olvasta: ugye én is azt hittem, hogy majd olvashatunk egy nagy, merész ötletről, kalandokról, és belső vívódásokról (azt szerettem volna, ha oldalakon át beszél a csaj arról, hogy mire vágyik, és miért akar tulajdonképpen elindulni), és tartottam attól, hogy emiatt már erőltetetten is, de kerülni fogja az írónő a korhatáros részeket... Hát... nagyon nem. So close...
A harmadik része a könyvnek nekem nem tetszett. Ugyan érzelmeket vált ki az olvasóból, nekem jobban bejött volna, ha maradunk egy egyszerű szerelmi sztorinál.
Alapból nem rossz, maga a történet ötlete nagyon tetszik. Azért látszik, hogyha ilyen érzéseket és emlékeket hoz elő belőlem, tényleg jó könyv. Mégis úgy érzem, hogy még mindig nem az, amit keresek...

Már akartam írni. Csak az ég világon semmi kedvem sem volt hozzá, most sikerült rávennem magam...
Szóval, egy örömteli hír: csütörtökön hivatalosan is megkezdődött a "topánka-szezon"!!! ♥ Ezt vártam már mióta, ez jelenti azt, hogy tényleg itt a tavasz.
Egy remek délutánban volt részem pénteken, végre megint sétáltunk a csajokkal, ahogy még év elején többször is... aztán este... hát...
Tulajdonképpen azon gondolkodom, hogy mégis mikor kell a kegyes hazugságot, és mikor az őszinteséget választani... csak mert én úgy voltam vele, mindig az egyenes út a legjobb, hát úgy látszik, mégsem. És most borzasztóan érzem magam... pedig tényleg nem akartam semmi rosszat!
Ma délelőtt kiolvastam A Kiválasztott-at (Éjszaka háza-sorozat III.) Tulajdonképpen nem tudok róla mit írni... kb. annyi, hogy már a második résznél is azt volt, hogy állandóan kibúvót kerestem. Például amint befejeztem egy fejezetet, elkezdtem netezni. Ez gondolom azt jelenti, hogy kissé untam... A másik, ez a tanár-diák dolog...Jézusom! - ez volt a reakcióm, amikor a beleolvastam a 2. rész végén a beharangozóba. Amúgy még mindig kidolgozatlannak találom.
Most viszont egy olyan könyvet akarok majd elolvasni, ami kedvenc-esélyes... legalábbis remélem!
Amúgy ma délutánom gyorsan, de pont úgy telt, ahogy szeretem: megcsináltam a leckék nagy részét, de közben gépeztem. Így legalább nem volt fáasztó...

P.C. & Kristin Cast - Elárulva

Nos, igen, be is fejeztem. Úgy elöljáróban annyit, hogy nem volt végülis rossz, bár nem az a típusú könyv, aminél olvasás közben jegyzeteket készítek (lásd Lakatos Levente - LoveClub), mert fontosnak találom, hogy leírjam itt is. Erről a könyvről nem tudok túl sok mindent elmondani.
Azt a hibát megint elkövettem, hogy előreolvastam, így nekem nem jelentett túl nagy meglepetést, hogy miért ezt a címet kapta a könyv.
Szerintem ezt is mindenképp fontos megemlítenem: nekem mostanában szokásom lett, hogy elolvasom a könyv befejezése után mások véleményét is. Ez sokszor egyébként nem jó, mert valamilyen szinten befolyásolnak ezek a kritikák (főleg a rosszak), viszont néha ötleteket is adnak, illetve másképp fogalmazva, rávilágítanak egy-két dologra, ami nekem is megfordult a fejemben, csak nem akartam szőrős szívű lenni, vagy ilyemi.
Erre a legjobb példa pont ez a könyv. Mert végülis elolvastam eléggé gyorsan, tetszett is, és mondhatjuk, hogy izgalmas volt (bár ugye nekem nincsenek nagy elvárásaim a könyvekkel kapcsolatban). VISZONT. És ez egy nagybetűs "viszont", és tulajdonképpen ezt nem akartam ideírni, mert minek rontsam az összképet? Tehát. Már az első résznél is írtam (még Karácsony előtt valamikor), hogy az író, bár lehet, hogy a fordítás hibája, ugrál az idősíkok között... Olvastam egy nagyon kritizáló véleményt, de valamennyire egyet kell értenem: kicsit komolytalan a könyv. És ezt úgy értem, hogy nem egy többszörösen átírt, átdolgozott szövegről van szó, és úgy van majdnem minden megfogalmazva, mintha egy amatőr írta volna. Ergó ilyet bárki, még én is tudok írni, tök egyszerűen volt ott minden, sajna néha szerintem egy kicsit túl trehányan.
És igen, emellett ott van az, hogy nem véletlenül akartam én egy nagyátlagban véve jó értékelést írni: tetszett a könyv. Izgi volt, szerelmi(?) részekkel, meglepő, tényleg nem várt fordulatokkal... azt sajnálom, hogy már a könyv elején szóba került a szerelmi négyszög(!!!), mert egy kicsit később, amikor már lenyugszanak a kedélyek, elő lehetett volna hozakodni egy ilyen csavarral, ami felrúghatta volna az addigi normál dolgokat. És talán az is igaz, hogy néha inkább erről a szerelmi szálról volt csak szó, míg az akció, aminek a lényegét kellett volna adnia a könyvnek, háttérbe szorult, és csak a regény legvégén bontakozott ki.
A másik dolog, amivel nagyon-nagyon nem vagyok megelégedve, azok a karakterek. És itt főleg a fiúkról van szó. Mert az oké, hogy Aphrodité már nem egy kis.............., és Heath is szimpi lett (annak örülök, hogy fontosabb szereplő lett), de az, hogy a naaagy problémák mellett (amiket persze szegény Zoey-nak kell megoldni egyedül, mert ő olyan rendkívüli személy...) totál eltűnt a jellemzés. Nem azt vártam volna nyilván, hogy oldalkon keresztül ecsetljük/jék a csodálatos Erik belső kincseit, hiszen ezt én is utálom, de azon kivül, hogy "cuki volt", meg "szép kék szemei", meg "magához ölelt"-en kívül nem tudtunk meg semmit. És még Lorenről sem, aki elvileg nagy hatással van a csajszira. Oké, azt viszont már nagyon vágom, hogy sötét szemei vannak... Szóval szerintem ez kicsit gáz, főleg, hogy már vagy 9 kötetes a sorozat.
És itt akarva-akaratlanul beugrik a Finale, vagy akár az egész sorozat, ahol a karakterek szépen ki voltak dolgozva, nem szorult senki fontos a háttérbe. Szóval azért itt van a különbség az író és író között.
De! Ebben a történetben is vannak elfogadható, olvasható, és egészen ötletes dolgok is, szóval semmiképp sem mondok le róla, bármennyire is lehúztam ezt a szegény KIS könyvet...

Hát öö, miről is írjak? Mert olyanról tudnék, ami senkit sem érdekel, vagy nem új információ, vagy nem is tudom, max. arra jó, hogy ha később visszaolvasnám, akkor tudjam, mostanában mi történik velem... Mintha az eddigi bejegyzéseim nagyrésze nem ilyen típusú lett volna...
Szóval. Mostanában valami nagyon nem stimmel velem (anya szerint vitaminhiány), mert nagyon korán megyek el aludni, de mégis másnap késődélutánra/estére megint hullafáradt vagyok. Ez igazából múlt hét végén kezdődött, nagyjából az egész hétvégém abból állt, hogy megpróbáltam nyitvatartani a szemem. Bááár, most, hogy belegondolok, az is lehet, hogy sokáig forgolódtam, és nem tudtam időben elaludni... Na mindegy, a lényeg, hogy reggelente szép karikásak a szemeim. Kb. mint áltlaában.
Hamár hétvége, elkezdődött a Forma 1, ami sajna nem a legjobban sikerült. Még(!!!). Bizakodó vagyok, mind Felipe (Massa, a kedvencem), mind a csapat nagyon jó.
Vasárnapra egyébként egy Barca meccs is 'becsúszott' (7-0-ra nyertünk). És igen, a hétvége legújabb, és legfontosabb közérdekű információja: szélvihar!!! Elegánsan elment az áram másfél órára, és aludni is alig tudtam, mert kérdéses volt, hogy rámszakad-e a tető, vagy nem. Végül aztán sikeresen túléltem. Reggelre amúgy, a fene tudja hogy, de ismét jó idő lett, sőt, jobb, mint múlt héten. Tehát már pulcsit sem kellett vennem (elég volt a kabát), és a napos (igen, már nincs sötét!), madárcsicsergős időben mentem a buszhoz.
A mai nap amúgy nagyjából jól telt, tul.képpen semmi extra.
Most megint olvasok egy könyvet, mindjárt kész is leszek vele, arról majd részletesebben később.
A sorozatokkal úgy állok, hogy a Pretty Little Liars-t felfüggesztettem, a Gyilkos elmékbe néha-néha belenézek, a Teen Wolf-fal lemaradtam, úgyhogy most a kedvencem a The Originals, ami TÉNYLEG nagyon jó. Most pont egy sírós rész volt...
Közben aztán eszembe jutott, hogy mit akartam még: elkészült nagy nehezen a sztorim 2. fejezete. Fel is fogom tenni, bár nagyon-nagyon megköszönném, ha lenne valaki, aki bevállalja, hogy feliratkozik a blogra, mert kellene nekem valami visszajelzés, hogy csináljam-e az egészet vagy ne. Mert itt most tényleg nem arról van szó, hogy világsztár blogger szeretnék lenni, csak annak tényleg abszolút nincs értelme, hogy felesleges dolgozom, mert úgy nagyjából 2 ember el is olvassa a dolgokat. Amúgy tényleg nem magamat akarom fényezni, de nem kis munka összerakni egy bármilyen történetet, vagy annak egy részletét, hiszen helyesnek (mmint nyelvtanilag), valamilyen szinten még ráadásul izgalmasnak is kell lennie, hogy az egész olvasható legyen. Meg ugye a történetet is kéne előre vinni... Meg kell mondjam, vannak ötleteim, szerintem egész jók, dobnának a sztorin. Remélem, érdemes lesz ez az egész a folytatásra...
Azt hiszem, ennyi, megint született egy kisregény, hipp-hipp-hurrá... További szép estét mindenkinek! xoxoxo

Viszonylag rég írtam, mégpedig azért, mert nem volt miről. Így viszont mára összegyűlt egy csokor... nem is tudom mi... Na, mindegy.
Hétfőre egyébként végre ténylegesen megérkezett a tavasz, úgyhogy hivatalosan is kivontam egy időre a téli kabátomat a forgalomból. Ma pedig már annyira jó idő volt, hogy megkaptam a régen várt D vitamin adagomat. Tesin is kinnvoltunk az udvaron, jól esett már a friss levegőn mozogni.

Mi akartam még? Ja! A 2. fejezet már majdnem kész, viszont azon gondolkodom, hogy van-e egyáltalán értelme kirakni... mert ha legalább lenne "olvasóköröm", akkor esetleg.

Egyébként most fejeztem be a Chicago c. filmet (2002). Tulajdonképpen azért néztem meg, mert A Nagy Gatsby óta imádom a 20-as évek Amerikáját, és amint megláttam, hogy ez is akkor játszódik, úgy éreztem, meg kell néznem. Érdekes film, bár nem lesz a kedvencem. A befejezése nagyon tetszik, maga a cselekmény kevésbé. A zene szintén jó, és ami a legfontosabb, becsülendően sokat dolgozhattak a színészek.
Ha már itt tartunk, tervezem A nagy Gatsby (könyv) elolvasását is, valamint elkezdtem komolyabban utánaolvasni az évtizednek.

Ezeken kívül rájöttem, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, valamint nem vagyok senkire nézve kötelező, úgyhogy kb. ennyi. Azt hiszem.

Gyönyörű sorscsapás

Most fejeztem be, jó kis könyv, gyorsan olvasós.
Először is: WTF??? Hogy tud két ember ennyit kínlódni? Nem akarom lelőni a poént, mindkettő szereti a másikat, de mégis összevesznek állandóan... Hát komolyan mondom...
Nekem elsőre az Easy urgott be, mert hasonlít szerintem, mondjuk nem zavaróan. Aztán láttam a köszönetnyilvánítást, ahol ugye szerepel az Egyszeregy írónőjének a neve. Na mindegy.
A karaktereket nem mindig tudtam megérteni (főleg Abby és Travis dolgait), meg nekem volt benne egy-két fölösleges rész. A történet alapból nem volt rossz, bár ez a se veled se nélküled cucc eléggé kiborított, és már untam is. A poénok viszont jók voltak, de persze akadt borzasztó szomorú, megható rész is. Nem rossz, bár nekem pont, hogy az egyszerűsége miatt az Easy jött be jobban, de ennek a könyvnek viszont határozottan jó (illetve jobb) a befejezése. Pont illik a könyvhöz, ahogyan a cím is, ami ugye kiderül, hogy hogyan lett "kiválasztva". Tényleg jó könyv, bár nem egy csúcskategória. Szerintem.

Ui.: Az America név nem tetszett, Finch-ről vagy kiről pedig nem igazán tudom eldönteni, hogy lány vagy fiú. Bár az utóbbira tippelnék.
Amúgy csak annyi a problémám, hogy egy kicsit unom már a rosszfiú (aki később hősszerelmes lesz), és a (minden tekintetben) jókislány-sztorikat, nem mintha baj lenne velük, mert már leírtam azt hiszem a Finale-nél, hogy pont az ilyenekre van szükségünk... csak nem állandóan.

Szóval. A betegségem miatt sok mindent el kellett napolnom/hetelnem, de egyvalamivel nem akartam elcsúszni: végre megszületett az új történetemnek az első fejezete...
Két részre osztottam, de még így is maratoni hosszúságú lett, úgyhogy nem fog megjelenni a bejegyzések között, hanem "lap"-ként lesz látható.
Eléggé sokat dolgoztam vele, különös nehézségnek bizonyult számomra az idősíkok kezelése. Nem vagyok hozzászokva, hogy ugrálnom kell a múlt és a jelen között, és itt ezt muszáj, mivel egy (nyilván kitalált) napló bejegyzéseiről van szó.
Maga a sztori egy osztály kollégista tanulóiról szól, egy bizonyos lány szemszögéből (aki a naplót is írja), kilétét még egyelőre homály fedi... Kesze-kuszák a szálak, jól tudom, sok a szereplő, de majd elvileg "csatolni" fogok egy ábrát segítségnek... már ha valakit érdekel.
Véleményeknek ill. kritikáknak amúgy nagyon örülnék, akár szóban, akár írásban (a kommenteléshez fel kell íratkozni). Remélem, tetszeni fog, jó olvasást! ♥

Finale

Most fejeztem be, kb. 10 perce. Talán ezért is eredt meg annyira a nyelvem az előző bejegyzésben...
Először is nem tudom, hogy a könyvet, vagy az egész sorozatot értékeljem. Mindenesetre talán megkönnyíti a dolgomat, hogy végre lezártam az egész sztorit, és érdekes módon nem érintett meg túlságosan az, hogy gyakorlatilag vége van valaminek.
De mégsem tudom azt állítani, hogy nem tetszett, és többet vártam, szimplán csak... nem is tudom. Egyszerűen nem hatott meg.
Talán ez a fő oka, hogy sem a Silence (azt hiszem, ezt akkor el is felejtettem megírni), sem pedig ennek a vége nem tetszett. Valahogy nem tartom "tisztességesnek" a lezárását. Mert itt tényleg egy fordulópontról kellene beszélni, hiszen például az írónő is befejezett valamit. Eleve nem szeretem az olyan végeket, hogy "x vagy y évvel később", főleg a Tökéletes kémia vége óta, amit még mindig emlegetek, és nem jó értelemben. Az oké, hogy Folt mondatával zárul, de akkor is...
Mert az, amit ki akarok emelni a legjobban, maga Folt. Imádtam a félreérthető, illetve pont, hogy egyértelmű beszólásait, amiktől néha a hasamat fogtam. És tényleg az az érzésem, hogy ő vitte a hátán az egész könyvsorozatot. De egyébként mondhatjuk, hogy ez így is van rendjén, mert mi kell az olvasónak? Egy tökéletes férfi karakter, akiért mindenki odavan, és akihez mindenki hozzá akar menni (mit tagadjuk, még én is, de szigorúan a józan ész, és a fantáziavilág határain belül). Ezt tényleg nagyon eltalálta az írónő, hiszen a fél történet arról szól, hogy mikor jön, és mikor menti meg a csajt a csávó, és mikor derül ki, hogy a pasi "VALÓBAN" tökéletes, hiszen mindvégig őszintén, és teljes odaadással szerette a lányt. És tényleg, ez kell nekünk. Egy bizonyíték arra, hogy elvileg létezhetne ilyen ember a Földön.
Magáról a történetről annyit, hogy nem vagyok megelégedve teljes mértékben vele. Folyt szépen a cselekmény, oké, Folt nyilván rendkívüli, aztán jön egy fordulópont, és akkor érzem azt, hogy igen, ez az az izgalom, amire vártam. Amikor nem csak arról van szó, hogy várjuk a főszereplő csávót, aki megint eljátszhatja a hőst, hanem tényleg történik is valami. Aztán borul minden. Olyanok is belemásznak a sztoriba, akiknek szerinten nagyon nem kéne, és még egyet csavar az író a történeten. A befejezésről már írtam. Szóval így összességében a fordulópont, és a közvetlen utána történő dolgok nagyon tetszettek, a többi kevésébé. Igazából nagyon nehéz bármit is írni, hiszen sokkal nagyobb durranásra számítottam, de alapból tetszett. Mondhatjuk. Az pedig nagyon jellemző, hogy a két mellészereplőből, akiket bírtam (volna), az egyik halott, a másik a főellenség lesz. A további árulásokról ne is beszéljünk, szerintem túlzások voltak, de tulajdonképpen erre gondoltam az "olyanok is belemásznak a sztoriba" mondatommal.
Ha döntenem kéne, hogy melyik könyv tetszett a legjobban, nem tudnék. Vagyis de. Legyen a Hush Hush, mivel általában mindig az első a legjobb, és talán abból eléggé sok mindenre emlékszem, és amúgy is, akkor simerjük meg Foltot♥♥♥ Utána jön holtversenyben a 3-4. rész, mert egyikel sem voltam maradéktalanul megelégedve, majd a 2. rész, amiből alig emlékszem valamire, tehát nem lehetett olyan nagyon nagy szám.
Igazából ez, és a Silence ébresztett rá engem arra, hogy ugyan lassabban haladok, de sokkal jobban szeretek pdf-ben olvasni...OMG, mennyit írtam!!! (elvileg spoiler nélkül)

Tavasz!!!

Végre elérkezett a március. Tulajdonképpen ez számomra egy hatalmas felüdülést jelent, hiszen vége a hideg, nyomasztó télnek, legalábbis elvileg. Ez nyilván attól is függ, hogy a drága időjárás is egyetért-e vele. Ugye én egy abszolút nyári ember vagyok, úgyhogy a március elseje számomra még csak az első lépcsőfok a teljes boldogság eléréséhez (legalábbis az idő tekintetében). Tehát ez után jön a "topánka-szezon", majd a nyár kezdete, és végül a nagy fordulópont: a nyáriszünet.
Igazából mindig is azt hittem, hogy a középiskola kezdetével majd átkozni fogom a tanév lezárásának napját, hiszen tavaly sem akartam szünetre menni, mert annyira szerettem az osztályt, és magát a sulit tanárustul. Idén viszont szerinten nagyon elfáradtam. És ez nem abban nyilvánul meg, hogy sokkal rosszabban teljesítek az iskolában, mert a szintet nagyjából tudom tartani, hanem csak abban, hogy több szabadidőre vágyom. A mosani nyarat ezért pont olyanra tervezem (mintha erről már írtam volna... talán a nyári zenéknél?), hogy minden ötletemet, megvalósítom, és nem pedig otthon fogok ülni. Majd meglátjuk, mi lesz belőle...
Ennek ellenére érdekes módon nem dobott föl eddig a bejegyzésig a tavasz gondolata, ehhez mondjuk az is hozzájárult, hogy megint szenvedtem tegnap, és nem is az a tipikus otthon ülős nap volt. Továbbá, tegnap hallhattam az év sztoriját, ami miatt még mindig sokkos állapotban vagyok...
Szerintem nagyjából ennyi mindent akartam írni, és nagyon várom, hogy hétfőn végre tényleg jó idő legyen, és lecserélhessem a téli cuccokat...