Vasárnap. Igazából azzal telt, hogy vásárolni mentünk, de egész napra. Nekem abszolút nem érte meg, de legalább végre elolvastam 'Werther bácsit' (enyhe célzás, ismerős valakinek?). Ez aztán egy jó kis depressziós sztori, mondjuk nem vészes. A problémám vele csak annyi volt, hogy az eleje dögunalom, a végén meg az a Homéroszos izé... Na, akkor kis híján a hajamat téptem. A végét sem nagyon értettem (azt a télen virágot szedő hapsit, meg azt, hogy ő kit gyilkolt meg), de azért egy megismerkedésnél és öngyilkosságnál kissé több ez a történet. Hú... Egyre több ilyen lehangoló dolgot olvasok/kell olvasnom. Amúgy a másik ilyentől, a 13 okom volt-tól ez annyiban különbözik, hogy itt talán meg tudom érteni Werthert, bár... én azért (remélem) nem lennék ilyen helyzetben öngyilkos... Mindenesetre megható és furcsa egy könyv.
Amúgy kíváncsi lennék több Goethe-műre is, mondjuk most eléggé alábbhagyott a lelkesedésrem. De például a Tündérkirály nagyot tetszik, mondjuk az is egy durva vers. Én amúgy, amikor irodalmon olvastuk, azt hittem, hogy a gyerek viccelődik, álmodik vagy ilyesmi...Hát, a végén kissé sokkot kaptam, mert nem ilyen hirtelen és meglepő befejezésre számítottam. Külön nagyon jó a fordítás is... Uramisten! A végén még verseket fogok olvasni... félek magamtól!
Most egyébként végre el szeretném kezdeni a Tökéletes kémiát. Ami akadályoz, az leginkább az, hogy nehéz átállni a 'mindjárt fejbelövöm/felakasztom magam' témáról. A másik pedig az, hogy szerintem tetszeni fog nekem, és akkor már jobb egybe elolvasni az összes részt (nem úgy, mint a Csontvárosnál), de arra viszont nincs időm... Lehet, hogy kicsit kínzom még magam a Werther-könyv emlékeivel, mert igen, ehelyett is tanulnom kellett volna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.