Tökéletes kémia

Tegnap kb. negyed 12-ig olvastam, és tegnapelőtt is majdnem az összes tanulnivalómat feladtam, csakhogy ezt a könyvet olvashassam. Hát, sajnos azt kell mondanom, nem igazán érte meg.
Az eleje nagyon tetszett (még majdnem a 'letehetetlenek' családjába is soroltam) , mondjuk addig, hogy Brittany vagy ki részegen találkozik a tóparton a beszívott Alex-szel. Már egyébként ekkor is azt (illetve ezelőtt) is azt gondoltam, hogy jó ez csak kár, hogy abszolút sablonsztori. Mert tényleg az.
Rögtön, már alig pár fejezet után a 3 méterrel a felhők fölött c. film ugrott be: a szigorúan nevelt gazdag lány, a motoros rosszfiú (akiről később kiderül, hogy mégsem olyan rossz), és a legjobb barátja, aki miatta hal meg... lehet, hogy még több hasonlóság is van benne.
Innentől kezdve már egyre rosszabb. Pont az a fele, amit tegnap olvastam. Amúgy nekem inkább erről jut eszembe a negatív fejlődéstörténet, mint a Werther-ről (sok a heti 3 irodalom óra...).
Ami viszont végülis jó ötlet, az az, hogy a mesélők között ugrál. Igaz, néha nem sikerült rögtön átváltanom.
Van egyébként másik bajom is, például Alex és az ő érzései vagy mik. Félreértés ne essék, és nem arra akarok célozni, hogy minden fiú legyen k*csög és bunkó, de hamár 'rosszfiú', maradhatott volna még egy kicsit az, mert szerintem túl hirtelen váltott át  hősszerelmesbe. A műhelyes részről csak annyit, hogy azt aztán jó gyorsan lerendezték...
A vége pedig egyenes borzalmas. SZERINTEM. A dorogos balhé, a fogadás 'kiderülése' (nyilván a lány érdekében hazudott. Miért is nem lep ez meg engem?), a tanár, akiről kiderült, hogy mégis jó fej, a szülők is elfogadják a fiút... TUCAAAAAAAAAAT! Már az elején tudni lehetett, hogy mi fog történni... sajos.
Könyörgöm, miért kell minden könyvet a végén elrontani? Jó, annyi biztos, hogy valamit megint csúnyán félreértettem, mert azt hittem, mind a 3 könyv róluk szól. Amikor megláttam, hogy öt hónappal későb... na, akkor már éreztem, hogy ez sem lesz a kedvenc könyvem. És igazából az a legrosszabb, hogy az eleje meg nagyon jó (volt?).
Már majdnem sírtam a végénél, mert ugye milyen megható az egész, amikor olvasom, hogy Alex letérdel. Na, akkor nekem végem volt. És NEM bőgni kezdtem el...
Nem viccelek, konkrétan tátott szájjal olvastam tovább (nyilván a sírógörcsömnek annyi), és majdnem földhözvágtam a telefont (igen, arról olvastam), és/vagy végigkarmoltam az arcomat.
Az epilógus meg... "köszönöm, nekem ennyi elég volt". Mondanom sem kell, a 2. kötet beharangozójához hozzá sem fogtam, és szerintem el sem fogom olvasni. Főleg úgy, hogy elvileg a gyerekükről szól, akit nyilván Paconak neveztek el...

Hát, sajnos ebben a könyvben (is) hatalamasat csalódtam. És most már rájöttem, hogy nem abba a kategóriába tartozik, ami után szünetet kell hagyni az olvasásban, mert a hatása alatt akarok még maradni. Ez után AZONNAL (vagyis majdnem azonnal) el kell kezdenem valami mást olvasni.
Csak mit? Sok ötletem van, bár lehet, hogy esélyt adok most olyan könyveknek, amiket nem fejeztem be. Esetleg egy Stephanie Plum 2. lesz belőle, vagy visszatérek a jól bevált depressziós könyvekhez... Werther, én úgy szeretlek! Ááá, 'semmi' szarkazmus... Oké, legyen csak egy kicsi, mert tényleg tetszett. Valamennyire.